Megszépíti a petőfitelepi templom előtti teret Varga Róbert + FOTÓK

Cikkünk frissítése óta eltelt 8 év, a szövegben szereplő információk a megjelenéskor pontosak voltak, de mára elavulhattak.

petofitelep_templom10_gs

A Jézus Szíve templom környékének rendbetételét vállalta el Varga Róbert, a Fidesz-KDNP-L.É.T. önkormányzati képviselőjelöltje Petőfitelepen. Mint elmondta, meg szeretné mutatni, hogy szemléletváltással, egy kis odafigyeléssel szebbé, élhetőbbé tehető környezetünk.

Petőfitelep egyik szégyene a Fő tér, a templom előtti díszburkolatot gaz veri fel, és kiszáradt virágok fogadják a misére ékező híveket. A Kothencz János polgármesterjelölt által meghirdetett „Tervezzük együtt…!” bejáráson is elhangzott, Petőfitelep egyetlen találkozóhelye a Fő tér, ám a területnek mintha nem lenne gazdája.

Az igencsak siralmas látványt elégelte meg a Fidesz-KDNP-L.É.T. 12-es körzetének önkormányzati képviselőjelöltje, Varga Róbert, aki elvállalta, hogy rendbe teszi a területet munkatársaival. A vasárnapi mise után egyeztetett Száva Szabolcs plébánossal is, aki szintén a templom előtti rész gondozatlanságát vetette fel a képviselőjelöltnek. A körtöltés és Tápé közötti mély fekvésű településen 1934-35-ben épült meg a Jézus Szíve templom, melyre a telepi szegény emberek harmincezer pengőt adtak össze, s melynek freskóit Vinkler László szegedi festőművész készítette ingyen.

„A közösség szimbóluma ez a templom és környéke, és bármerre néz az ember, csak töredezett járdákat, kiszáradt virágokat és gaztengert lát. Szégyen, hogy itt minden lepusztult, látszik, hogy ennek a területnek nincsen igazi gazdája” – magyarázta Varga Róbert. A 12-es körzet képviselőjelöltje portálunknak elmondta, amennyiben a választópolgárok megtisztelik bizalmukkal, egy igazi agórát alakít ki Petőfitelep központjában, ahol összegyűlhetnek az emberek. Most a Jézus Szíve templom előtti területet teszi rendbe, de mivel közel sem elegendő egyszer kigazolni egy területet, azt tartaná jó megoldásnak, ha a települési részönkormányzat biztosítana forrást rendszeresen a karbantartásra.

Varga Róbert megjegyezte, nem kampányakcióról van szó a részéről, a tér rendbetételével egyszerűen azt szeretné bebizonyítani, ha egy területnek van gazdája, akkor egy pici odafigyeléssel is meg lehet változtatni a környezetet, az egész térnek a hangulatát.

no images were found

Előző sztori

Két éve hunyt el a Tévémaci alkotója + VIDEÓ

Következő sztori

Vízilabda: sorsoltak a Magyar Kupában