Sport

Kézilabda: ellenállhatatlan volt a Győr Szegeden + FOTÓK

Kézilabda: ellenállhatatlan volt a Győr Szegeden + FOTÓK

2014. szeptember 14., vasárnap
Kézilabda: ellenállhatatlan volt a Győr Szegeden + FOTÓK
szkkse_gyor_14_09_14_mj

A kétszeres Bajnokok Ligája-győztes Győri ETO érvényesítette a papírformát, ennek ellenére minden dicséretet megérdemel az SZKKSE.

Az iszonyatosan kemény szezonkezdet harmadik, utolsó felvonásához érkezett az SZKKSE, amely az Érd és a Ferencváros után a Győrrel játszott az NB I harmadik fordulójában. A világklasszisok sorát felvonultató győriek az elejétől kezdve iszonyatosan magas tempóban kézilabdáztak, a hatodik percig kellett várni az első SZKKSE-gólra, amit

Misztrics

szerzett. A kétszeres BL-győztes győriek főleg

Amorim

és

Löke

játékának, góljainak köszönhetően egyre nagyobb előnyre tettek szert, ennek eredményeképpen a 17. percben 10 gól volt a két csapat között. A szegedi közönség nagyon hálás volt, minden egyes jó megmozdulást nagy taps és éljenzés követett, azonban

Dajka Bettináékat

mintha néha még megzavarta volna ez a hangulat, ami a mérkőzést övezte, a támadások során többször rontották el az átadásokat, ezeket a hibákat pedig a Győr kihasználta. A félidőben 20-8-ra vezetett a Győr, amely ekkor kapust cserélt,

Herr Orsolya

foglalta el

Grubisics

helyét. A második félidőben nem vett vissza a Győr, továbbra is elképesztő iramban játszott, a megszerzett labdák után rendre ketten-hárman már indultak is, ezeket a helyzeteket pedig nagy százalékban használta ki

Ambros Martin

csapata. A félidő második felében

Lojpur

játéka jelentette a legnagyobb veszélyt, a beállós gólja mellett heteseket harcolt ki, amelyeket

Szabó Edina

tudott értékesíteni. A végére a fiataljait is bevető Győr végül 22 góllal tudott nyerni Szegeden,

Marosán György

lányai pedig vastapsot kaptak a meccs végén. A világ legjobb csapata megmutatta vasárnap, hogy milyen is a top kézilabda, és sportszerű mérkőzésen nyert az újonc szegediek otthonában. Az SZKKSE három hét alatt megmérkőzött az Érddel, a Ferencvárossal és a Győrrel is, a rettentő kemény szezonkezdet után Marosán György csapata legközelebb az MTK ellen játszik majd hazai pályán szeptember 23-án 19 órától, ahol vérmesebb reményekkel léphet majd parkettre.

Női kézilabda NB I 3. forduló:

Szeged KKSE - Győri Audi ETO KC 16-38 (8-20).

Szeged, Újszegedi sportcsarnok, 3000 néző. Vezette: Bonifert Ferenc, Oláh Viktor.

SZKKSE:

Futaki - Tóth O. 1, DAJKA 3, BARJÁN 3, Misztrics 1, Lojpur 1, SZABÓ E. 4, Gulyás. Cserék: Dobó Mónika (kapus), Hárs 1, Aron, Albert, Karsai 1, Zsilák 1, Selmeci, Dobó Andrea.

Vezetőedző:

Marosán György.

Győr:

Grubisics - Bognár-Bódi 3, LÖKE 7, Amorim 3, Müller, Görbicz 3, Szepesi 2. Csere: Herr (kapus), Planéta 1, Aguilar 1, Milanovics 5, KOVACSICS 6, Sen 1, Korsós 4, Orbán Adrienn 2.

Vezetőedző:

Ambros Martín.

Hétméteres:

5/3. ill. 6/6.

Kiállítás:

6 perc ill 10 perc Marosán György:

" Úgy gondolom, a legfontosabb, hogy amikor körbenéztem a mérkőzés elején, majdnem telt ház volt, ez egy fantasztikus dolog, hogy újra van Szegeden női kézilabda! A világ legerősebb csapatával játszottunk, úgy gondolom, győzelmi esélyeink egy pillanatig nem voltak, de a győzni akarásunk jelen volt. Talán egy kicsit túlságosan is rágörcsöltünk, a hangulatnak is köszönhetően több játékosom is lámpalázzal játszott, sok technikai hibát is vétettünk, és nyilván Suzana Cubela hiánya is érzékenyen érint minket. Kevesebb hibával talán szorosabb lehetett volna a vége, de túl vagyunk ezen a maratoni futáson, jövő héten pedig a sprintszámot meg szeretnénk nyerni. "

Online közvetítésünk

VÉGE60' Vége a mérkőzésnek, a szurkolók vastapssal jutalmazzák az SZKKSE-t. A kétszeres BL győztes végig óriási iramban kézilabdázva nyerte meg a mai mérkőzést, az SZKKSE számára véget ért az embert próbáló sorozat, hiszen egymás után játszott az Érd-Fradi-Győr hármassal. A szurkolók éltetik a lányokat, akik valóban minden dicséretet megérdemelnek, keményen küzdöttek az utolsó percig, de ez a Győr a világ bármelyik csapata ellen képes hasonló kézilabdára. 59' Dajka talpról lövi ki az alsót. Az utolsó perc kezdődik a mérkőzésen, Orbán ziccerét lábbal védi Futaki. 57'Sen lő mellé talpról, majd Barján ellen ítélnek. Orbán nagyon finom mozdulattal emeli át Futakit, 15-38. 54' A Győr nem fog elfáradni, Milanovics robog végig a pályán, 15-36. 51' Szabó Edina pazarul ejti át Herrt, majd Futaki védi Aguilar ziccerét! Aguilar második próbálkozásra beveszi egy perccel később Futaki kapuját, 14-33. 50' Milanovics kap két percet, emberelőnyben a Szeged. Zsilák találatával hamar kihasználja ezt a lehetőséget az SZKKSE, majd a győri akciónál éppen Zsilák szabálytalankodik Korsóssal szemben, a sértett büntetőt lőhet, és értékesíti is azt, 13-32. 48'Lojpurt rántják le újra, ismét büntetőt ér az eset. Szabó áll oda ismét, belövi! Korsós a szélről válaszol, 12-31. 47'Selmeci másodjára is két percet kap, a megítélt heteshez a kapuba érkezik Futaki, ám nem tudja hárítani Korsós hetesét. Dajka húz le megint egy indítást, 11-30.
marija_lojpur_szkkse_gyori_eto_mj
45'Barján szedi össze a labdát, és lép elő a szegediek legeredményesebb játékosává három góljával, 10-29. Lojpurral szemben szabálytalankodnak, hetest lőhet az SZKKSE, Szabó Edina értékesíti, 11-29. 44'Milanovics lépi el a ziccert, pedig hárman vitték a két fős szegedi védelemre. A bejátszást követően elveszti a labdát az SZKKSE, az ETO őrült iramban kézilabdázik, Milanovics eredményes ziccerből, 9-29. Marosán György időt kér. 42'Herr is bemutat egy bravúrt, Barján lövését lábbal hárítja. Planéta lövi ki kilencről a sarkot, 9-28. 40'Barján szerzi a második játékrész első szegedi találatát, Dobó védi bravúrral Sen átlövését. Az indítást ezúttal Dajka összeszedi. 38'Szepesi ütközik Barjánnal, a győri volt a szabálytalan. Megint egy indítás a vendégek részéről, Kovacsics szerez gólt, 8-25. 36' Az indítások nagyon "ülnek" most az ETO-nál, Löke és Bognár-Bódi is így lőtt gólt, utóbbit most két percre leültetik, és hetest kap az SZKKSE, Aron azonban a kapufára lövi, 8-24. 34'Ritkán látni ilyet Susann Müllertől: ziccerben vezette a labdát, majd a lábára pattintotta. Löke elemében van, egy indítást lő be úgy, hogy még két percet harcol ki, Selmecit állítják ki.
szkkse_gyor_14_09_14_02mj
33' Tóth ejtése a felső lécről jön le,pedig szép mozdulat volt. Löke beállóból megszerzi a huszonegyedik győri gólt, 8-21. 31'Dobó Mónika védésével indul a második félidő, majd Herr is hárít egyet. 31' Folytatódik a találkozó, a Győr indítja az első támadást. Az első félidőben jól védő Grubisicset Herr váltja a győri kapuban. SZÜNET30' Orbán Adrienn bődületes átlövés gólja zárja a félidőt, tizenkettővel megy a Győr 30 percet követően. A hangulatra nem lehet panasz, az SZKKSE pedig teljesen vállalhatóan játszik, néha voltak elkerülhető hibák a támadójátékban, de a realitásoknál maradva, a Győr ennyivel jobb játékerőt képvisel. 29' Kovacsics magabiztosan dobja be a heteseket, ezt ismét bizonyítja. Amorim hiába háborodik fel, a levegőben lökés két percet ér minden bírónál, 10 másodpercig kettős emberelőnyben az SZKKSE, Karsai átlövése pedig a kapuban köt ki, 8-19. 28' Kovacsics értékesít egy újabb büntetőt, majd heteshez jut az SZKKSE is, sőt Milanovicsot kiküldik két percre. Dajka büntetőjét védi Grubisics, de a kipattanót begyűjti Dajka, és a kapuba vágja,majd Dobó mutat be egy újabb bravúrt, bravó! 7-18. 26' Milanovicsot hagyták üresen, ő pedig belőtte ziccerét. Támadásban többször pontatlan az SZKKSE, persze a világ legjobb csapata ellen nem is könnyű támadni... 24' Gulyás Vanda ziccerét védi beállóból Grubisics, jó formában a vendégek kapusa. Barján betörése után heteshez jut az SZKKSE, Dajka belövi, 6-15. 23' Sárga lap Milanovicsnak is, ez lehetett volna "keményebb" ítélet is... Misztrics átlövését tolja fölé Grubisics. 21' Lojpur kap két percet, miután ziccerben szabálytalanodott Görbicz-cel. Milanovics marad üresen középen, nem hibázik, 5-15.
heidi_loke_szkkse_gyori_eto_mj
20' Hárs indul meg ziccerben, belövi, óriási tapsot kap, akár csak Görbicz lövését védő, az imént a kapuba beállt Dobó, 5-13. 19' Tóth Orsolya szerzi a negyedik SZKKSE-találatot, a szélről lövi ki az alsó sarkot Tóth, 4-13. 17' Barján szerez megint bravúrosan labdát egy indításból, ám egymás után a második támadásnál is pontatlan volt a passz. Görbicz pazar, hát mögötti passzából Löke lő gólt beállósból, Marosán György időt kér, hiszen már 10 gólos a Győr előnye, 3-13. 16' Misztrics lövését lábbal védi Grubisics, majd Görbicz megy le a szélre, rá is játsszák a figurát, és mintha mindig is szélső lett volna, felkanyarodik,és belövi, 3-12. 15' Aron kap két percet a Lökével szembeni szabálytalanságért. Görbicz belövi a hetest, 3-11. 14' Sárgát kap Barján is, majd Futaki véd. Barján és Szepesi összefutnak, mindketten lent maradnak egy kicsit, de tudják folytatni. 12' Amorim kap két percet, ami nem tetszik a győri játékosnak. Barján alsóba tartó lövését védi Grubisics. 12'Görbicz lő az üres kapuba, miután Futaki hagyta el ketrecét, 3-10. 11' Szabó Edina a szélről lövi az alsót, 3-7! 10' Bognár-Bódi kap sárgát, miután nem hagyta indulni Szabó Edinát. 8' Barján Bianka góljára gyorsan válaszol Amorim, bődületes erővel lő a kapuba, 2-7.
szkkse_gyor_14_09_14_01mj
7'Grubisics véd, majd remekül indítja Szepesit, aki okosan "elteszi" Futaki mellett, majd Bognár-Bódi ismét a szélről lő, 1-6. 6' Megvan az első SZKKSE gól, Misztrics lőtt hét méterről az alsóba. Rögtön itt a válasz, Bognár-Bódi a szélről, 1-4. 5' Ambros Martin kér időt. 4' Bognár-Bódi is gólt lő, majd elveszik a labdát az SZKKSE-től, az indításnál azonban Szabó Edina védekezik jól. Löke is betalál, 0-3. 2' Az első gólt Amorim szerzi egy átlövésből, vezet a Győr. 1' Egy kapufával kezd az SZKKSE, majd a gyors indítást Dajka füleli le. Az első győri támadást Lökének játsszák be, Futaki véd. 1' A Szeged kezdte a játékot. 17:58 - Zajlik a bemutatás, szépen megtelt a csarnok, mindkét tábor szép számmal képviselteti magát. Óriási tapsot kapott az SZKKSE, kiváló hangulatban kezdhetnek a csapatok. 17:40 - A juniorok mérkőzésén 39-33-ra nyert a vendég Győr, a lányok azonban minden elismerést megérdemelnek. Megérkeztek közben a győri szurkolók. 17:31 - Köszöntjük olvasóinkat az újszegedi sportcsarnokból, ahol hamarosan kezdődik a Szeged KKSE és a Győri ETO mérkőzése. Folyamatosan szállingóznak be a nézők, szépen telik a csarnok, várhatóan telt ház előtt játszhatnak majd a csapatok. A találkozó 18 órakor kezdődik!

A találkozó elé:

Beharangozó írásunk ide kattintva olvasható.

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.