Közélet

Egy nemzetközi cégnél folytatja Bajnai Gordon

Egy nemzetközi cégnél folytatja Bajnai Gordon

2014. szeptember 2., kedd
Egy nemzetközi cégnél folytatja Bajnai Gordon

Ügyvezető igazgatóként folytatja pályafutását Bajnai Gordon az infrastrukturális befektetésekre szakosodott alapkezelőnél, a Meridiam-csoportnál - írja a hvg.hu.

A portálnak a volt miniszterelnök megerősítette, hogy operatív irányításért felelős ügyvezető igazgató lett a francia hátterű befektetésre szakosodott multinacionális cégnél. A cikk szerint

Bajnai Gordon

kapcsolata nem most kezdődött a céggel, az elmúlt két évben ugyanis a vállalat felügyelőbizottságában dolgozott. A hvg.hu azt írja: Bajnai Gordon új megbízatása nem érinti a Haza és Haladásban, illetve az Együtt pártban betöltött pozícióit, az ottani feladatait továbbra is el akarja látni. Az Együtt-PM társelnöke, Szigetvári Viktor június elején egy interjúban jelentette be, hogy a háttérbe vonul Bajnai Gordon, de az Együtt nem nélküle fog működni a jövőben sem. Azt mondta: Bajnai Gordon személyes döntése, hogy nem kíván mindennapi szinten részt venni a párt irányításában. Hogy mit vállal később, "az az ő dolga" - fogalmazott Szigetvári Viktor.

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.