Bakondi: 620 kilométeren folyt az árvízi védekezés

Cikkünk frissítése óta eltelt 7 év, a szövegben szereplő információk a megjelenéskor pontosak voltak, de mára elavulhattak.

A dunántúli folyókon kialakult árhullámok miatt 620 kilométeren volt szükség árvízi készültségre múlt héten, a védekezési munkálatokban 8500-an vettek részt – közölte az Országos Katasztrófavédelmi Főigazgatóság (OKF) főigazgatója a Kossuth rádió 180 perc című kedd reggeli műsorában.

Bakondi György tájékoztatása szerint harmadfokot meghaladó árvízi szint a Dráván, a Zalán, a Rábán és a Murán alakult ki, szavai szerint utóbbi kettőnél kritikus időszakok is voltak. Öt települést zárt el az áradó víz, és 15 településről 290 embert kellett kitelepíteni. A védekezésnél 425 ezer zsákot és 2700 köbméter homokot használtak fel.

A főigazgató azt mondta, nagyfokú társadalmi összefogást tapasztaltak, a szakemberek mellett 2460 önkéntes, helyi lakos is részt vett a védekezésben. Bakondi György kitért arra is, hogy a magyar katasztrófavédelem Horvátországnak és Szlovéniának is segíteni tudott az ottani árvízi helyzet kezelésében.

Előző sztori

Munkavégzés közben szenvedett halálos áramütést a mindszenti férfi

Következő sztori

Napi Gondolatok: Ésszerű tömegközlekedést Petőfitelepnek!