Bulvár

Mórahalmiaknak kedvez a Szent Erzsébet Mórahalmi Gyógyfürdő

Mórahalmiaknak kedvez a Szent Erzsébet Mórahalmi Gyógyfürdő

2014. augusztus 28., csütörtök
Mórahalmiaknak kedvez a Szent Erzsébet Mórahalmi Gyógyfürdő
DSC05702

Lassan véget ér a fürdőszezon, ám a Szent Erzsébet Mórahalmi Gyógyfürdőben nem áll meg az élet. Szeptemberben érkezik el az a hét, amely a mórahalmiak számára ismert és igazán közkedvelt, hiszen ebben az időszakban a mórahalmi lakcímmel rendelkező lakosok ingyenesen látogathatják a fürdőt.

A Szent Erzsébet Mórahalmi Gyógyfürdő hosszú évek óta a nyári strandszezon végeztével, szeptember első hetében tartja meg a mórahalmi napokat. Ez ebben az évben sem lesz másképp, hiszen szeptember 1-től 7-ig rendezik meg a már hagyománnyá vált Mórahalmi Strandhetet. Ebben az időszakban a mórahalmi lakcímmel rendelkező lakosok ingyenesen látogathatják a fürdőt, továbbá ingyenes szauna szeánszok, gyermekfoglalkozások és minden nap, délután 17 órától, ingyenes Aqua Zumba vár a vendégekre a rendezvénymedencében. A Móra-Vitál Kft., a fürdőgyógyászat szolgáltatója is kedvezményes masszázs lehetőségeket biztosít a látogatók számára. Idén azonban egy újdonsággal is készül a fürdő. A Móra-Vitál Kft. recepciójánál lehet olyan kedvezményes kártyát igényelni, amelyet egészen 2019. szeptember végéig lehet felhasználni. Ezzel a kártyával már az idei strandhét alatt akciós masszázslehetőségeket tudnak igényelni a kedves mórahalmi fürdőzők.

Farkas Gábor

, a Szent Erzsébet Mórahalmi Gyógyfürdő vezetője elmondta, az utóbbi évek tapasztalatai azt mutatják, hogy a mórahalmiak erre a hétre időzítik a fürdőlátogatásukat. „Vannak olyan vendégeink, akik szinte mindennap igénybe veszik a strandhét szolgáltatásait. Azt mondhatom, hogy kedvelt és ismert a mórahalmiak körében ez a lehetőség” - tette hozzá.

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.