Sport

Vb-2014: az algériai kapus túlórára kényszerítette a németeket

Vb-2014: az algériai kapus túlórára kényszerítette a németeket

2014. július 1., kedd
Vb-2014: az algériai kapus túlórára kényszerítette a németeket
nemetorszag_algeria

A német válogatott hosszabbítás után 2-1-re legyőzte az algériai csapatot a brazíliai labdarúgó-világbajnokság hétfői esti nyolcaddöntőjében.

Az első félidő nagyobb részében az algériaiak futballoztak fölényben, s nemcsak a mezőnyben, hanem támadásban is. Úgy tűnt, sikerült meglepniük a németeket, ugyanis többször eljutottak az ellenfél tizenhatosáig, sőt helyzeteket tudtak kialakítani, egyszer gólt is szereztek, de azt les miatt érvénytelenítette a játékvezető. A félidő második felében kezdett magához térni a német válogatott, hol átlövésből, hol végigvezetett akcióból igyekezett előnyhöz jutni, de az algériai kapus állta a sarat, igaz, egyszer

Götzét

hozta nagy helyzetbe azzal, hogy elé ütötte a labdát, de a német támadó lövését is védeni tudta. A gól nélküli első játékrész után a második félidőt nagy lendülettel kezdte az európai csapat, egymás után dolgozta ki a veszélyesebbnél veszélyesebb lehetőségeket, de az algériai védelem és a kapus meg tudta akadályozni a gólszerzést. Az afrikai együttes tagjai láthatóan fáradni kezdtek a 60. perc tájékán, ezért lassítani és tördelni próbálták a játékot. A támadásokat inkább a németek erőltették, de egy-egy ellentámadásból az algériaiak előtt is adódtak lehetőségek. Az európai csapat sorra dolgozta ki a helyzeteket, de vagy a védelem tisztázott az utolsó pillanatokban, vagy

Mbolhi

kapus hárított. A hosszabbítás második percében

Schürrle

kis szerencsével bevette az algériai kaput, s a vezetés birtokában a németek nagyobb hangsúlyt fektetettek a védekezésre. Az afrikai együttes becsülettel próbálkozott, de fáradt játékosai már nem tudtak igazi nyomást helyezni az ellenfél védelmére. Az utolsó percekben aztán

Özil

eldöntötte a mérkőzést és a továbbjutás sorsát, de a nagyot küzdő algériaiaknak még maradt idejük a szépítésre. A négy évvel ezelőtt bronzérmes németek a franciákkal találkoznak a pénteki negyeddöntőben.

Nyolcaddöntő:

Németország-Algéria 2-1 (0-0, 0-0, 1-0)

Porto Alegre, Beira-Rio Stadion, 42 ezer néző. Vezette: Sandro Ricci (brazil).

Németország:

Manuel Neuer - Shkodran Mustafi (Sami Khedira 70'), Per Mertesacker, Jerome Boateng, Benedikt Höwedes - Bastian Schweinsteiger (Christoph Kramer 109'), Philipp Lahm, Toni Kroos - Mesut Özil, Thomas Müller, Mario Götze (André Schürrle - a szünetben).

Szövetségi kapitány:

Joachim Löw.

Algéria:

Rais Mbolhi - Aissza Mandi, Medi Musztafa, Szaid Belkalem, Rafik Halisz (Madzsid Bugerra 97'), Fauzi Gulam - Medi Lacen - Szafír Taider (Yacine Brahimi 78'), Sofiane Feguli, Iszlam Szlimani - El Arabi Szudani (Abdelmumene Dzsabu 100').

Szövetségi kapitány:

Vahid Halilhodzic.

Gólszerzők:

Schürrle (92'), Özil (120'), illetve Dzsabu (121').

Sárga lap:

Lahm (107'), illetve Halisz (42').

Gólok:

92. perc: Müller húzott el a bal oldalon, betört a tizenhatoson belülre és középre passzolt, és az érkező Schürrle sarkáról némi szerencsével a hálóba pattant a labda (1-0). 120. perc: algériai labdavesztés után Özil hozta kihagyhatatlannak tűnő helyzetbe Schürrlét, lövése a gólvonalon álló védőről kipattant, de a labda épp Özilhez került vissza, ő pedig éles szögből a bal felső sarokba bombázott (2-0). 121. perc: Feguli adott be a jobb oldalról, a túlsó oldalon érkező Dzsabu az ötös sarkáról, bevetődve lőtt a jobb alsó sarokba (2-1).

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.