Írjon nekünk

Szórakozás

Urbán András rendező a 24. THEALTER díszvendége

Ez a tartalom archív! A cikkben szereplő információk a megjelenés óta megváltozhattak.

Megjelent:

thealter_2014_plakat

A hazai színházi élet egyik legrangosabb összművészeti eseményére, a THEALTER-re július 18-a és 26-a között várják a nézőket. A nemzetközi színházi fesztiválon lesznek kimondottan felnőtteknek szóló darabok és az utánpótlás is bemutatkozik.

A fesztivált szervező MASZK Egyesület elnöke, Balog József arról tájékoztatott, hogy idén Urbán András lesz a díszvendégük, akivel több mint tíz éve együttműködnek. A Jászai Mari- és Párhuzamos Kultúráért-díjas alkotó július 14-étől szakmai workshopot is tart, ennek bemutatójával nyílik majd meg a fesztivál július 18-án a Régi Zsinagógában. „Urbán András meghatározó egyénisége a mai magyar színházi életnek, a Vajdaságban dolgozik, de Európa-szerte láthatóak előadásai. A workshop bemutató mellett, amit egy Antigoné variáció, két darabbal is érkezik a THEALTER-re” – részletezte Balog József.

thealter_sex_drugs_gods_&_rocknroll

Az egyik Tolnai Ottónak A kisinyovi rózsa című írása nyomán született meg a Rózsák előadás, amiben mindössze egy-két mondat hangzik el. A rendező elmondta, a szegedi közönség már láthatta a Kosztolányi Dezső Színház előadásában A kisinyovi rózsát, most ezt a darabot gondolták tovább. „Az irodalmi alapból indultunk ki, de a cselekvéssorok képezik azt az alapot, amiből megszületett a Rózsák, ami bizonyos értelemben független Tolnai Ottó poémájától. Két világ találkozásából áll az az előadás, egy fizikai akciósorozat, kimondottan arról, hogy a fizikai akció hogyan válik színpadi költészetté” – fogalmazott. Urbán András rendezésében a többszörösen díjnyertes Neoplanta is látható lesz az Újvidéki Színházzal, amit Végel László regénye alapján készítettek. Ez utóbbi darab a vajdasági főváros multikulturális közegét tárja a nézők elé kisebbségi perspektívából, Urbán András sajátos látásmódjában. Az idei THEALTER Fesztiválra három közegből érkeznek Urbán András előadásai, saját színházából, a szabadkai a Kosztolányi Dezső Színházból, Újvidékről, míg a workshopon olyan fiatalok vesznek részt, akik most találkoznak a rendezővel először.

Balog József elmondta, az utánpótlás idén is képviselteti magát a fesztivál hagyományaihoz híven, nem csupán a worksopon résztvevők, hanem a szentesi Horváth Mihály Gimnázium diákjai is érkeznek, velük a Széchenyi és a Dugonics téren találkozhatnak az érdeklődők. Akárcsak a nyitány, a fesztivál egyik záró darabja is tréningbemutató lesz, a résztvevők Horváth Csaba és Gemza Péter koreográfusok vezetésével dolgozzák föl Antigoné történetét. Külföldi társulatok is bemutatkoznak Szegeden, Izraelből, Csehországból is érkezik társulat, illetve Szlovéniából, Ljubljanából a Via Negativa.

thealter_mehes_csaba_pisztrangA THEALTER központi helyszíne idén is a Régi Zsinagóga, de Szeged terein és a kisszínházban is lesznek bemutatók. Ott többek között Pintér Béla Társulata, a Kosztolányi Dezső Színház, a debreceni Csokonai Nemzeti Színház és az Újvidéki Színház lép fel. Új helyszínnel is bővül a kortárs színházi seregszemle, a Rongy Kocsmában a koncertek mellett a „felnőtt vonal” képviselteti magát. „Megjelenik az erotika és a szexualitás, az Ágens Társulat Kutizánképzője provokatív, a közönséget is megszólító előadása vagy épp a Vörös Róbert által rendezett Kettős Behatolás is ott lesz látható. Ez utóbbi darab magyar és külföldi versekből készült színházi előadás. Fontosnak tartjuk, hogy olyan emberi dolgokról is szó essen ebben a közeben, ami nem feltétlenül tükrözi a szociális vagy épp politikai helyzetünket, hanem az örök emberi dolgokkal foglalkoznak” – nyilatkozta portálunknak Balog József hozzátéve, reméli, azzal, hogy kilépnek a tradicionális színházi közegből, új nézőket is meg tudnak szólítani.

A MASZK Egyesület közreműködik a Horváth Mihály Gimnázium diákjainak előadásában, valamint az Aradi Kamaraszínház sex, drugs, god & rock ‘n roll című darabjában, ami egy amerikai művet dolgoz fel a budapesti Bakelit Multi Art Centerrel közösen. A darab ősbemutatója a Régi Zsinagógában lesz a THEALTER nyitónapján, július 18-án.

Hirdetés

Kommentek

Szórakozás

Durva harcba keveredtek a magyarok a szegedi Mátyás téren

Ez a tartalom archív! A cikkben szereplő információk a megjelenés óta megváltozhattak.

Megjelent:

Szerző:

Kardokkal, buzogányokkal csépelték egymást. Korhű öltözetekben, ugyanis a nándorfehérvári diadalra emlékeztek Szegeden.

Tovább olvasom

Kultúra

Komor komédia lett az Úrhatnám polgárból

Ez a tartalom archív! A cikkben szereplő információk a megjelenés óta megváltozhattak.

Megjelent:

A Szegedi Szabadtéri Játékok legújabb darabja, az Úrhatnám polgár tipikusan egy olyan darab, amivel a színház a fiatalok felé nyit. Ezt leginkább a rendhagyó megoldásaival teszi, ami még a zenéjére is jellemző.

Tovább olvasom

Hírzóna

A magyarok ötöde járt már nudistastrandon

Ez a tartalom archív! A cikkben szereplő információk a megjelenés óta megváltozhattak.

Megjelent:

Szerző:

Kétszer annyi férfi, mint nő.

Tovább olvasom

Aktuál