Írjon nekünk
Nemzeti Konzultáció

Közélet

Szijjártó Péter: világszínvonalú a magyar állategészségügyi kutatók munkája

Ez a tartalom archív! A cikkben szereplő információk a megjelenés óta megváltozhattak.
/var/www/szegedma.hu/web/stab/mti.jpg

Megjelent:

Szijjártó Péter

Világszínvonalú a tradíciókra épülő magyar állategészségügyi kutatók munkája – jelentette ki szerdán Szijjártó Péter, a Külgazdasági és Külügyminisztérium parlamenti államtitkára azon ünnepségen, amelyen bejelentették, hogy a Ceva-Phylaxiánál elkészült az 50 milliárdodik baromfi vakcina.

Az államtitkár emlékeztetett arra, hogy a Phylaxiát több, mint száz évvel ezelőtt a Földművelésügyi Minisztérium alapította. Hozzátette, a Phylaxia egy évszázad alatt eljutott oda, hogy ma már a Ceva vállalatcsoport egyik kiemelt stratégiai központja, és a vállalat globális fejlődésének motorja lett. A Ceva magyarországi telephelye és központja a cégcsoport legnagyobb kutatás-fejlesztési központjává vált az elmúlt időszakban. A Ceva a világon a nyolcadik legnagyobb állategészségügyi cég, a baromfioltóanyag-termelésben pedig a harmadik helyen áll.

Az államtitkár többek között még arról is beszélt, hogy az emberre veszélyes fertőző betegségek háromnegyede állati eredetű, ami mutatja az állategészségügyi kutatások fontosságát. A Ceva magyarországi telephelyén a magyar szakemberek szaktudására építő, a világ által elismert és keresett kutató-fejlesztői munka folyik. Mivel Magyarország gazdasága igen nyitott – a magyar kivitel volumene meghaladja a GDP 83 százalékát -, ezért is kiemelt jelentőségű, hogy a Ceva cégcsoport Magyarországon készült termékeinek a 95 százalékát kivitelre termeli. Így a Ceva-Phylaxiánál készült oltóanyagokat világszerte használják, alkalmazzák.

Szijjártó Péter kiemelte: a cégcsoport francia tulajdonosa jó döntést hozott, amikor letette a voksát a magyarországi tudástőke és a nemzetközileg elismert magyar állategészségügyi kutatómunka mellett. A magyar kormány pedig akkor döntött jól, amikor úgy határozott, hogy a termelési központ fázisból az országnak át kell lépnie a K+F és az innovációs központok fázisába.

Ez utóbbi folyamatban Magyarország komolyan számíthat a Ceva cégcsoportra, mivel 2020-ig meg kívánja triplázni termelését. Így ehhez a fejlődéshez a cégcsoport Magyarországi tevékenysége is hozzájárul – jelentette ki az államtitkár. Hozzáfűzte: a magyar kormány úgy döntött, hogy a következő hét évben a K+F-re, valamint az innováció támogatására szánt pénzt megduplázza, ami így eléri a 706 milliárd forintot.

Thierry Le Flohic vezérigazgató azt hangsúlyozta, hogy a világban fontos az élelmiszerbiztonság szavatolása, az állatok és az emberek egészségének garantálása, ehhez járulnak hozzá a cégcsoport által gyártott oltóanyagok. Így például az a vakcina, amely a házityúkok és csirkék – nagy veszteséget okozó – fertőzése, a Gumboró betegség ellen alkalmazható. Az úgynevezett immun-komplex vakcinákat – amelyek előállításában a Ceva első a világon – világszerte használják.

Máté László zónaigazgató az MTI-nek elmondta: a Ceva-Phylaxia belföldi árbevétele tavaly mintegy 10 millió euró – 3 milliárd forint – volt, az exportból származó árbevétel pedig mintegy 40 millió eurót – 12 milliárd forintot – tett ki. Így a múlt évi árbevétel összesen 15 milliárd forint, vagyis 50 millió euró volt. A baromfi vakcina a termelés több, mint 80 százalékát adja.

Tovább olvasom

Egészség

Tovább fertőz a kór Magyarországon

Ez a tartalom archív! A cikkben szereplő információk a megjelenés óta megváltozhattak.
/var/www/szegedma.hu/web/stab/mti.jpg

Megjelent:

Szerző:

43 újabb magyar állampolgárnál mutatták ki a fertőzést.

Tovább olvasom

Hírzóna

Újabb műhelymunka zajlott a Tornyai-múzeumban

Ez a tartalom archív! A cikkben szereplő információk a megjelenés óta megváltozhattak.
/var/www/szegedma.hu/web/stab/mti.jpg

Megjelent:

Szerző:

Az élelmiszer-tartósítás hagyományos módszereiről.

Tovább olvasom

Hírzóna

Támogatja a kormány a műanyagok kiváltását

Ez a tartalom archív! A cikkben szereplő információk a megjelenés óta megváltozhattak.
/var/www/szegedma.hu/web/stab/mti.jpg

Megjelent:

Szerző:

Idén tízmilliárd forintot biztosítanak az egyes műanyagtermékeket helyettesítő készítmények gyártására.

Tovább olvasom

Aktuál