Közélet

Reklámadó: szigorodtak az adóalap csökkentésének feltételei

Reklámadó: szigorodtak az adóalap csökkentésének feltételei

2014. július 4., péntek
Reklámadó: szigorodtak az adóalap csökkentésének feltételei

Csak akkor csökkenthető az idei reklámadó-alap, ha az adóalany 2013-as üzleti évének adózás előtti eredménye nulla vagy negatív.

Az Országgyűlés pénteken 151 igen, 35 nem szavazat mellett fogadta el a fideszes

L. Simon László

indítványát, amely a június 11-én megszavazott törvényt módosítja. A megváltoztatott jogszabály értelmében a társasági adóban, a személyi jövedelemadóban elszámolt elhatárolt veszteségnek az az összeg számít, amellyel az adóalany a reklámadóalapját csökkentette, azaz két adóban egyidejűleg ugyanazzal a tétellel nem lehet csökkenteni az adóalapot. A reklámozóknak emellett nyilatkozniuk kell az adókötelezettségükről, és ha ezt nem teszik meg, akkor ez a reklám megrendelőjét terheli - ez lehet a reklámügynökség vagy maga a reklámozó. Ebben az esetben az adó alapja a reklámközzététel havi összesített ellenértékének 2,5 millió forintot meghaladó része, az adó mértéke pedig 20 százalék. Az adót magánszemélyeknek nem kell megfizetni. Nem csökkenthető a társasági adó alapja a reklám közzétételével összefüggő ráfordítással, ha az adóalany nem tudja igazolni, hogy a reklámadóval sújtott cég befizette az adót. Nő az adóalap abban az esetben, ha az adóalany kiszervezi a reklámfelület értékesítését egy ügynökségek. Ekkor az adóalanynak meg kell növelnie az adóalapját a reklámértékesítő társaságnál megjelenő árréssel. A jogszabály pontosítja a nettó árbevétel fogalmát is, hogy ne csak a magyar számviteli és a személyi jövedelemadóról szóló törvény hatálya alá tartozó, hanem valamennyi, Magyarországon reklámot közzétevő esetében egyértelműen értelmezhető legyen az adóalap. Változnak az internetes reklámokra vonatkozó szabályok: nemcsak a túlnyomórészt magyar nyelven, hanem a túlnyomórészt magyar nyelvű internetes oldalon közzétett reklám is adózik a jövőben.

Varga Mihály

nemzetgazdasági miniszter mintegy két hete - amikor bejelentette, hogy adóhatósági eljárást kezdeményez a Magyar RTL ellen - beszélt arról, hogy a tévétársaság az elmúlt években egy olyan tranzakciót hajtott végre, amellyel összefüggésben - egy jelentős veszteségelhatárolással - mentesülnének a társasági adó és a reklámadó befizetése alól is.

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.