Írjon nekünk

Közélet

MOSZ: a Volán-társaságcsoport átalakításával minőségibb lesz a tömegközlekedés

Ez a tartalom archív! A cikkben szereplő információk a megjelenés óta megváltozhattak.
/var/www/szegedma.hu/web/stab/mti.jpg

Megjelent:

A Munkástanácsok Országos Szövetségének (MOSZ) álláspontja szerint a Volán-társaságcsoport szervezeti átalakításával racionálisabb működés, jobb technikai színvonal, minőségibb kiszolgálás valósul meg a tömegközlekedésben, és fontos, hogy ebben a folyamatban a munkavállalók érdekei se sérüljenek.

A Közlekedési Munkástanácsok Északnyugat-magyarországi Szövetsége a Volán-cégcsoportot érintő aktuális kérdésekről szerdán tartott fórumot Zalaegerszegen.

Palkovics Imre, a szövetség elnöke a rendezvényen az MTI kérdésére elmondta: a szervezeti átalakításról zajlanak a tárgyalások, a MOSZ folyamatos kapcsolatot tart a munkáltatókkal. Céljuk a kompromisszumkeresés, hogy a folyamat során mindkét fél lehetőségei és érdekei érvényesüljenek – hangsúlyozta az elnök.

Szólt arról is, hogy a vállalatcsoportok között regionális egyeztetés zajlik több kérdésben is, ami az eddigi cégenkénti kollektív szerződések összehangolását eredményezheti. Emlékeztetett: a munkavállalók juttatásait mindeddig eltérő módon állapították a különböző cégeknél, így ezek egységesítése nem kis problémákat és feladatot jelent mind a munkáltatónak, mind a szakszervezetnek. A szervezeti átalakítás (jogi egységesítés) után nem lehetséges, hogy különböző bérek és juttatási rendszerek működjenek egyazon cégen belül – mutatott rá Palkovics Imre. A szakszervezetek számára lényeges kérdés, hogy a kiegyenlítődési folyamatok során ne érje veszteség a munkavállalókat – tette hozzá.

Palkovics Imre kiemelte, hogy a munkáltatók részéről eddig nyitottságot tapasztaltak. Hangsúlyozta: átlagos szinten nem éri veszteség a munkavállalókat, de amíg a Volán-társaságok gazdaságos működése a piaci viszonyok között el nem jut a “helyben képződött eredmény szabad felhasználásáig, a plusz jövedelem felosztásáig”, addig bizonyos juttatások (például a cafetéria) leszállítása is megtörténhet. Összjövedelmi szinten azonban nem fog bekövetkezni csökkenés – mondta a MOSZ elnöke.

Az átalakulás másik fontos elemének nevezte, hogy miként alakul a foglalkoztatás biztonsága. A racionális átalakítás ugyan magában hordozza a létszámcsökkentést, de szolgáltatói szinteken a kapacitási igény nem fog csökkenni. Ugyanakkor létrejön egy központi adminisztrációs rendszer, így ezen a területen létszámcsökkentés várható – jelezte.

A kétkezi munkavállalók, gépjárművezetők esetében viszont semmiféle direkt leépítésre nem kerül sor – hangsúlyozta Palkovics Imre. Elmondta azt is, hogy az év elején kapott tájékoztatás szerint a cégeknél 4-5 milliárd forint áll rendelkezésre az elöregedett gépjárműpark részleges megújítására, így jobb technikai színvonal, minőségibb kiszolgálás lesz a tömegközlekedésben.

tűz

Tűzgyújtási tilalmat rendeltek el Csongrád megyében

Ez a tartalom archív! A cikkben szereplő információk a megjelenés óta megváltozhattak.
/var/www/szegedma.hu/web/stab/mti.jpg

Megjelent:

Szerző:

A kijárási korlátozás idején szabadterületi égetés nem végezhető.

Tovább olvasom

Közélet

Orbán: Minden egészségügyi dolgozó 500 ezer forintnyi pluszjuttatást kap

Ez a tartalom archív! A cikkben szereplő információk a megjelenés óta megváltozhattak.
/var/www/szegedma.hu/web/stab/mti.jpg

Megjelent:

Szerző:

Járványügyi alapot állít fel a kormány.

Tovább olvasom

Közélet

Különleges papagájfiókák születtek a Szegedi Vadasparkban

Ez a tartalom archív! A cikkben szereplő információk a megjelenés óta megváltozhattak.
/var/www/szegedma.hu/web/stab/mti.jpg

Megjelent:

Szerző:

Első alkalommal sikerült szaporítani keákat.

Tovább olvasom

Aktuál