A keddi napon már ismét Szegeden folytatta a felkészülést egyhetes békéscsabai edzőtábora után a szeptembertől a női kézilabda NB I küzdelmeiben érdekelt Szeged KKSE együttese.
“A tegnapi regenerációs nap után ma már belevágtunk a munkába, 130 percet edzettünk délelőtt” – árulta el portálunknak Marosán György vezetőedző. “Azok a páros és hármas kapcsolatok harmonizációja folyik jelenleg, amelyek alapvetően meghatározzák a játékot, emellett a fizikai felkészítést is előtérbe helyezzük. Délelőtt például futottunk az Etelka soron mielőtt bementünk volna a terembe, délután viszont csak teremben készülünk majd. Sok a munka, hiszen nagyon sok új játékost kell egy szintre, egy stílusra hozni. Ez egy hosszú folyamat, de reményeim szerint már a hét vége felé látszani fog az előrelépés” – tette hozzá.
A szegedi együttes egy hétig Békéscsabán készült. A tréner elmondása szerint a fő cél az volt, hogy a társaság összekovácsolódjon, emberileg megtalálják a játékosok egymással a közös hangot. Kifejtette, ez sikerült, és nagy segítséget jelentett az edzőtábor elzárt jellege, azaz hogy a csapat csak a munkára tudott koncentrálni. Az SZKKSE a héten le is játszotta első felkészülési mérkőzését, és a házigazda elleni 36-32-es vereség ellenére Marosán György nem volt elégedetlen a látottakkal. “Amit vártam és kértem a lányoktól, hogy szenvedéllyel kézilabdázzunk, az megvalósult. Az eredményt illetően nincsenek elvárásaim a következő edzőmeccsen sem, lehetek szomorú, ha nyerünk nyolc góllal, és elképzelhető, hogy boldog leszek akkor is, ha tízzel kikapunk. A fontos, hogy viszontlássam legalább minimálisan azokat a dolgokat, amiket gyakorolunk. Az eredmény ilyenkor még másodlagos. Szeptember harmadikán kezdődik számunkra a bajnokság, addigra kell, hogy elkészüljön a művünk. Ha fafaragásként képzeljük el a felkészülésünket, akkor jelen pillanatban csak egy farönk áll a műhelyünkben. A kiállítást mindemellett szeptember 23-án, az MTK elleni meccsel nyitják, addigra kell, hogy végleg elkészüljön a szobrunk, amiben már a szurkolóink is gyönyörködhetnek” – fogalmazott az edző.
A szegedi csapat augusztus 13. és 15. között Szerbiában, helyi ellenfelek ellen folytatja a szereplését, első bajnokiját pedig szeptember 3-án Érden játssza. Legközelebb ugyanakkor augusztus 1-én, pénteken 16 órától lépnek parkettre Grandjean Grétáék, amikor is a Békéscsabát fogadják hazai pályán.
Nyilvánossá váltak az együttes hazai mérkőzéseire szóló jegyárak is: a szezonbérlet, amely tartalmazza az összes bajnoki és kupamérkőzést, 10 ezer forintért váltható meg, míg az egyes meccsekre szóló belépők 1000 forintba, nyugdíjasok és diákok esetében 600 forintba kerülnek majd.