Közélet

DAOP-1.1.1/A-13-2013-0009 „Üzleti infrastruktúra és a befektetési környezet fejlesztése a SOMOGYI ÖTHALOM Kft. által”

DAOP-1.1.1/A-13-2013-0009 „Üzleti infrastruktúra és a befektetési környezet fejlesztése a SOMOGYI ÖTHALOM Kft. által”

2014. július 30., szerda
DAOP-1.1.1/A-13-2013-0009 „Üzleti infrastruktúra és a befektetési környezet fejlesztése a SOMOGYI ÖTHALOM Kft. által”
othalom_uszt

A projekt célja a SOMOGYI ÖTHALOM Kft. Hódmezővásárhely, Széchenyi tér 1. szám alatti ipari területének, mint befektetési környezet fejlesztése, alap infrastrukturális beruházásokkal, épület-átalakítással, korszerűsítéssel. Az ingatlan 2010 óta a vállalkozás tulajdona, műszaki állapota leromlott, a fejlesztéssel érintett terület azonban vonzó befektetési környezetté formálható, hogy támogassa a helyi, kistérségi és regionális gazdaságot. A Kft.-t az elmúlt években több cég is felkereste betelepülési szándékával, ennek feltétele azonban a kiépített infrastruktúra, valamint a megfelelő helyiségek, csarnokok. A tőkehiányos KKV szektornak a bérlemény kialakításához szükséges 1-5 millió forint sem áll rendelkezésére, így a SOMOGYI ÖTHALOM Kft. magára vállalja az ipartelep piaci igényeknek megfelelő fejlesztését, átalakítását.

A projektgazda betelepülő vállalkozások számára ivó-, ipari és tűzi víz hálózatot, gázt, elektromos áramot, informatikai és telekommunikációs alaphálózatot, eső és szennyvízelvezetést, hulladékszállítást, valamint tűz- és vagyonvédelmet biztosít. Az ajánlatban szerepelnek természetesen a szükséges járdák, utak, parkolók, távirányítású kapuk és a parkosítás is. A jelenleg mintegy 6000 m2-es épületet 50, 100, 200, 400 m2-es egységekké alakítják külön bejárattal, másrészt az irodaépületet is felújítják. A csarnokban egyebek között kicserélik a nyílászárókat, hő-, hang-, víz szigetelnek a lapos tetőn is, kiépítik az elektromos- és a gázhálózatot, megoldják a világítást és a fűtést. A helyiségek ipari padlóburkolat – hideget és meleget – kapnak, műhely-irodákat, öltözőket és étkezőket alakítanak ki. Az irodaépületben többek között felújítják az elektromos hálózatot, a fűtési rendszert, lépcsőházat, vizes blokkokat építenek, nyílászárókat cserélnek. Az infrastrukturális beruházás műszaki tartalma tehát: ivó-, ipari és tűzi víz hálózat korszerűsítése; gázhálózat üzembe helyezése; elektromos energiaellátási hálózat átalakítása, felújítása; informatikai és telekommunikációs alaphálózat kiépítése; távirányítású kapuk kialakítása, növénytelepítés, tűz- és vagyonvédelmi riasztó rendszer kiépítése; aszfaltozott és kis elemes térburkolat a telken belül. A beruházás időigénye 24 hónap, a projektkezdés időpontja 2013. december 4., befejezésének tervezett dátuma 2015. szeptember 30. A fejlesztéssel a Kft. az ipartelep kihasználtságának nagy mértékű, 80%-os növekedésével számol, az átalakításokat követően várhatóan minimum 10 új vállalkozás települ be az ingatlanra. A tervek szerint ezzel 25 új munkahelyet teremtenek. A SOMOGYI ÖTHALOM KFT komplex szolgáltatásával szeretne hozzájárulni a Dél-alföldi régió, azon belül a hódmezővásárhelyi kistérség gazdasági versenyképességének fenntartásához, javításához, a munkahelyteremtéshez. A vállalkozás célja egy úgynevezett komplex ipari szolgáltatáscsomag, amellyel a helyi mikro-, kis- és középvállalkozások számára nyújt segítséget a hatékony és gazdaságos működéshez. A betelepülés gátja eddig egyértelműen az infrastruktúra hiánya volt, amelyet a beruházás során a piaci igények figyelembevételével építenek ki. Ezen kívül természetesen az érkező cégek helyigényét is figyelembe veszik az épületek átalakításakor. A Kft. telephelykínálata az alapszintű szolgáltatások körébe sorolható, ám piaci kereslet elsősorban erre mutatkozik, és az ajánlat komplex, modern, s így mindenképpen versenyképes. A kezdeti időszakban természetesen az infrastrukturális szolgáltatások iránti igény a meghatározó, ami a későbbiekben módosulhat a cégekhez, azok profiljához igazodva. Az iparterület működtetése folyamán figyelik majd a betelepült vállalkozások igényeit és rugalmasan alkalmazkodnak azokhoz.

(X)

othalom_uszt2

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.