Közélet

Árva gyermekek táboroztak Mórahalmon

Árva gyermekek táboroztak Mórahalmon

2014. július 10., csütörtök
Árva gyermekek táboroztak Mórahalmon
P1050778

„A Szent Ferenc Alapítványt az erdélyi ferences szerzetek hozták létre 1993 tavaszán. Célja segíteni a legkisebbeket, azokat, akik másnak nem kellenek!” - így fogalmazza meg Böjte Csaba ferences rendi szerzetes a Dévai Szent Ferenc Alapítvány mibenlétét. Csaba testvér az árva gyerekeknek szentelte életét. Jelenleg 72 házban nevelnek 2500 gyermeket. Az egyik ilyen helység Nagyszalonta, ahol közel 100 elhagyatott fiatal él. Közülük 15-en vendégeskedtek Mórahalmon egy egyhetes tábor alkalmával.

A táborról készült beszámoló alább olvasható! Minden gyermek vágya, hogy egy boldog családban nevelkedjen szülők, nagyszülők, testvérek ölelésében. Minden gyermek vágya biztonságban, szeretetben, békében élni. Szükségük van az anyai, a feltétel nélküli szeretetre, az apai gondoskodásra. Ám a legtöbben közülük nem is tudják igazán, mekkora szükségük is van minderre – hiszen nekik megadatott. A magukra hagyottak, az árvák sosem fogják érezni anyjuk meleg érintését, nem fogják hallani apjuk okító szavait. Élnek a tudattal, hogy árvák, és remélik, egyszer majd rájuk talál valaki. Az embernek egy élete van, egy lehetősége a boldogságra. Ezt a lehetőséget igyekszik biztosítani

Böjte Csaba

testvér, aki oltalmába fogadta a körülötte élő árvákat. Nem kell sokáig mennünk csodáért: Erdélyben történik mindez. A román hatóságok kezdetben ugyan ellenezték a szerzetes olykor törvénybe ütköző módszereit, ám többszöri próbálkozásuk ellenére sem tudták kitessékelni az önkényesen elfoglalt, korábban elhagyatott ferences kolostorokból őt és pártfogoltjait. Az egyik utolsó felszólításra ugyanis Böjte atya válasza az volt, hogy ha a rendőrségnek nem tetszik, hogy a kolostorban árvák élnek, akkor menjenek oda, és rakják ki az utcára a gyermekeket ők. Szerencsére ez a mai napig nem történt meg. Nagyszalontán közel 100 árva él. Iskolába járnak, zenélni tanulnak. Pont úgy tesznek, ahogy a családban élő fiatalok. Közülük 15-en Mórahalomra látogattak, mivel a település polgármestere,

Nógrádi Zoltán

meghívta őket egy egyhetes táborra, amely során lovagoltak, fürödtek, vadasparkban jártak és szórakoztak.

Gáspár Mária

nagyszalontai nevelőnő elmondta: „ezeken a táborokon, programokon, fesztiválokon való részvétel mind családi esemény. Ezeken a rendezvényeken mi is jelen vagyunk. Muszáj azt megérezniük a mi szeretteinknek is, hogy milyen családban felnőni.” Sokáig néztem őket. Néztem, ahogy csillogott a szemük a boldogságtól, mialatt a Sokadalmon fellépőket csodálták. Csodálták a gyerekek táncát és a tapsoló szülőket, majd kézen fogva, boldog önkívületben szurkoltak a tévében játszó kedvenc focicsapatuknak. Úgy érezték, hogy egy közösség tagjai. És ez így is van.

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.