Sport

Női futball: rövidre zárta a Honvéd elleni helyosztót a SZAK + FOTÓK

Női futball: rövidre zárta a Honvéd elleni helyosztót a SZAK + FOTÓK

2014. június 2., hétfő
Női futball: rövidre zárta a Honvéd elleni helyosztót a SZAK + FOTÓK
honved_szak_005

Hazai sikere után idegenben is megverte a Budapest Honvéd együttesét, így megnyerte a két győzelemig tartó párharcot a hetedik helyért a Szegedi AK.

A két csapat a mostani helyosztón zsinórban harmadszor találkozott, hiszen az együttesek a rájátszás utolsó meccsét is egymással vívták. A Honvéd számára volt nagyobb a tét, hiszen ők már nem hibázhattak - egy fiaskó kiesést jelentett volna nekik az első osztályból. A szegediek számára egy esetleges botlás esetén még lett volna javítási lehetőség, hiszen az előző hétvégén 5-1-re kiütötték a jelenlegi ellenfelet. A hazaiak nélkülözni kényszerültek albán légiósaikat és az eddig kiválóan teljesítő

Siska Odettet

, a szegediek pedig a múlt héten két gólt szerző

Szil Tündét

ültették a kispadra. A múltkori vereség nyomot hagyott a Honvédon, így óvatosan kezdtek, ennek értelmében az első negyedórában a SZAK volt kezdeményezőbb. A 7. percben

Marsi Krisztina

ívelt fel egy szabadrúgást a kezdőkörből, amit

Harcel Boglárka

vett le a tizenhatoson belül, majd lefordult védőjéről, és megcélozta a hosszú sarkot, ám

Novotny Gréta

óriási bravúrral szögletre ütötte a labdát. A 13. percben hasonló szituációban

Zimányi Kovács Anikó

lépett ki jó ütemben az elmélázó védők közül, egyedül állt szemben a portással, de átemelte a pattogó labdát a kimozduló kapus és a kapufa fölött. Néhány perccel később

Földesi Liliennek

kellett bravúrt bemutatnia, amikor

Staar Gabriella

lecsúszott beadását kellett kipiszkálnia a hosszú felső sarokból. Ezek után a mezőnyben küzdöttek a csapatok, a kapuk jó ideig egyik oldalon sem kerültek veszélybe. A 35. percben

Dénes Dorottya

viharzott el a bal szélen, két védőt kicselezve adta be a labdát, amit az érkező Staar Gabriella 12 méterről lőtt fölé. A 42. percben a Honvéd harcolt ki egy szabadrúgást 20 méterre a kaputól, amelyet a nagy kedvvel játszó Staar Gabriella a léc alá vágott (1-0). Három perccel később egy védőkről kipattanó labdát 30 méterről, futtából

Zvara Tímea

küldött kapura. Életerős lövése a felső lécről pattant a mezőnybe. A szünet jót tett a szegedi csapatnak, ismét felpörögtek. A 48. percben Zimányi Kovács Anikó lőtt be egy szabadrúgást jobb oldalról, a tizenhatos sarkáról, amelybe rosszul ért bele a hazai kapus, így a labda a hálóba vágódott (1-1). Még fel sem ocsúdott a hazai együttes, jött az újabb szegedi gól! Zimányi Kovács ívelte be a szögletet, amellyel meglepte Novotny Grétát, aki kimozdult, majd visszanyúlt érte, de szerencsétlen mozdulattal a hálóba ütötte a játékszert (1-2). A 62. percben

Vachter Zsófia

húzott el a jobb szélen, majd egy csellel visszavette a labdát a bal lábára és mintaszerűen adott be. A középen helyezkedő

Molnár Rózsa

egyből a bal oldalra továbbított, ahol Dénes Dorottya érkezett, de ordító helyzetben fölé bombázta a labdát. A 73. percben egy adok-kapok után

Lipták Lillához

került a labda, aki 25 méterről lőtt, de visszapattant elé a játékszer, amivel ismét megcélozta a kaput, azonban a hazai kapus könnyen hárította a nem túl erős löketet. Ahogy telt az idő, egyre idegesebb lett a Honvéd, amely mozgósította utolsó erőtartalékait, és egyre-másra vezette akcióit. A SZAK ekkor már inkább az eredmény tartására törekedett, és csak szórványos kontraakciókat vezetett. A 86. percben Zimányi Kovács Anikót vágták fel 28 méterre a kaputól. A sértett állt a labda mögé, de jól helyezett, megpattanó lövését a hazai kapus hihetetlen bravúrral tolta mellé. A utolsó negyedórában Staar Gabriella és Dénes Dorottya többször is lövőhelyzetbe került, de vagy megremegett a lábuk, vagy Földesi Lilien védett magabiztosan, így maradt az egygólos szegedi siker. A párharcot az döntötte el végleg, hogy a SZAK védelme kevesebbet hibázott ezen a meccsen, a hazaiak pedig nem bírták el a terhet, és "elfogytak" az utolsó mérkőzésre. Győzelmével a Szegedi AK megnyerte a párharcot, és a bajnokság hetedik helyén végzett. Mindez azt jelenti, a Honvéd kiesett, míg Cserenkó Szabolcs tanítványai a másodosztály feljutásért játszott csatájának vesztesével vívnak majd osztályozót. Az NB II keleti és nyugati bajnoka oda-visszavágós rendszerben csap össze egymással, az első fellépésen a Dorog 3-1-es sikert aratott a ZTE vendégeként.

Női labdarúgó NB I rájátszás a 7. helyért, 2. mérkőzés:

Budapest Honvéd – Szegedi AK 1-2 (1-0)

Budapest, Bozsik József Stadion. Vezette: Zám László (Puskás Gabriella, Kénoszt Éva Noémi).

Honvéd:

Novotny – Tóth, Bíró (Kajdy 28’), Gaál-Szabó, Zvara, Dancs (Nagy S. 65’), Rőhberg, Vachter, Molnár (Nagy A. 88’), Dénes, Staar.

Vezetőedző:

Salkovics Gábor.

SZAK:

Földesi – Dóczi, Lévai, Kardos, Szalai, Harcel (Dudás 90+1’), Marsi, Lipták, Zimányi Kovács, Papp, Végh (Kasznár 66’).

Vezetőedző:

Cserenkó Szabolcs.

Gólszerzők:

Staar (42’), ill. Zimányi Kovács (48’, 52’). Salkovics Gábor:

"Először is szeretném megköszönni George F. Hamingway-nek és Gács Pálnak a segítséget, amit csapatunknak nyújtottak a létesítménnyel és egyéb dolgokkal, illetve a Honvéd nevével, ami a legtöbbet jelent számunkra. Őszintén sajnálom, hogy nem sikerült kivívnunk a bennmaradást! Véleményem szerint a két csapat között nem volt olyan különbség, ami alapján a párharc el kellett volna, hogy dőljön valamelyik oldalra, de most is az a csapat került ki győztesen a küzdelemből, amely kevesebbet hibázott, és jobban akarta a győzelmet. Ez van! Gratulálunk a Szegednek! Őszintén mondom, hogy egy év múlva szeretnénk újra NB I-esek lenni!"

Cserenkó Szabolcs:

„Természetesen, tudtuk, hogy egy hozzánk hasonló kvalitású ellenféllel találkozunk, a Honvédnak ráadásul ez a mérkőzés volt az utolsó szalmaszál, amibe kapaszkodhat. Teher ebből fakadóan rajtuk volt, és én úgy láttam, ők is kezdtek idegesebben. Mi próbáltuk játszani a játékunkat, több gólszerzési lehetőségünk is akadt. A mérkőzés végére fordult a kocka, főleg az előny tartására törekedtünk már az utolsó percekben. A védelmünk ugyanakkor jól teljesített, nem véletlen, hogy csak pontrúgásból kaptunk gólt. Összességében elégedett vagyok a csapattal, illetve az elvégzett munkával. Külön örülünk, hogy már két meccs alatt sikerült kiharcolni a hetedik helyet, hiszen így lesz egy szabad hétvégénk, ami alatt készülhetünk az osztályozóra.”

Harcel Boglárka:

"Ez egy nagyon nehéz meccs volt annak ellenére, hogy a múlt hétvégi siker után úgy jöttünk fel Budapestre, hogy ma is győzni akarunk. Nem játszottunk ma szemre tetszetősen, de az a lényeg, hogy két mérkőzésen sikerült a továbbjutást kiharcolnunk és jöhetnek az osztályozók! Nagyon örülünk a győzelemnek!"

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.