Kultúra

Liliomfesztivált rendeznek az alsóvárosi ferencesek

Liliomfesztivált rendeznek az alsóvárosi ferencesek

2014. június 5., csütörtök
Liliomfesztivált rendeznek az alsóvárosi ferencesek
liliom_fesztival_mj 16

Több évszázados hagyományt elevenít fel a szegedi Alsóvárosi Ferences Látogatóközpont: Szent Antal-napi Liliomfesztivált tartanak június 14-én. Kézműves vásárral, liliomszenteléssel, ehető virágok gasztronómiai bemutatójával és gyertyafényes gitárkoncerttel várják az érdeklődőket.

Szent Antal

, kinek jelképe a fehér liliom, portugál nemesből lett ferences szerzetessé a 13. században: kiváló szónok hírében állt, rengeteg embert térített meg élete során. Személyéhez számtalan hagyomány kapcsolódik: ünnepnapján június 13-án liliomot szenteltek Alsóvároson, majd a növényt gyógyászati céllal használták fel. A virágot gyümölcspálinkába tették: ha valakinek mérges pattanása, furunkulusa volt, akkor egy szirmot kötöttek rá, hogy minél hamarabb meggyógyuljon. Gyomorgörcs esetén pedig a pálinkát kockacukorra csöpögtetve fogyasztották. A virágszentelés mellett ezen a napon kenyeret is osztottak a szegények között. A Liliomfesztiválon ezeket a szokásokat kívánjuk megidézni: a kolostor gyógy- és fűszernövényes kertjében pokrócos pikniket tartunk, emellett virágkötészeti versennyel és ehető virágokkal is várjuk a látogatókat. A gyerekek liliomos játszóházban, kézműves foglalkozásokon és a Kapisztrán Szent János Ijászkör bemutatóján próbálhatják ki ügyességüket. Este a gyertya- és fáklyafények veszik át a főszerepet: a liliomszentelő mise után Németh Csaba gitárművész és tanítványainak gyertyafényes koncertjét hallgathatják meg az érdeklődők a kolostor páratlan akusztikájú belső udvarán, a kvadrumban.

hatulja

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.