Közélet

Katonás parádé és pünkösdi körmenet színesítette a Tápéi Falunapokat + FOTÓK

Katonás parádé és pünkösdi körmenet színesítette a Tápéi Falunapokat + FOTÓK

2014. június 8., vasárnap
Katonás parádé és pünkösdi körmenet színesítette a Tápéi Falunapokat + FOTÓK
punkosdi_mise _mj 063

Harcjárművek, katonazenekar és a vásárhelyi dandár díszelgő csoportjának a látványos bemutatója is várta szombaton a Tápéi Falunapok közönségét, vasárnap pedig körmenet követte a pünkösdi szentmisét.

„Amióta Szegeden megszűnt a Magyar Honvédség laktanyája, a szegedieknek, így a tápaiaknak is ritkábban van lehetőségük arra, hogy találkozzanak a hon védőivel. A hódmezővásárhelyi MH 5. Bocskai István Lövészdandár katonáit invitáltuk a falunapra, harckocsikat és fegyvereket mutattak be, továbbá a helyőrségi zenekar is játszott. A II. Tobrozó és Érdekvédelmi Központ is jelen volt, a toborzósátornál készséggel fogadták a kérdéseket, vagyis a honvédség vidám és harcias arcát egyaránt megmutatta” – sorolta

Juhász Gyula

Fidesz-KDNP-s önkormányzati képviselő mi mindennel várták szombaton délután a Búcsú térre az érdeklődőket. Ott jártunkkor

Juhász Kristóf

, Szegedi Tudományegyetem hallgatója épp egy AK-63-as gépkarabélyt szedett szét. „A honvédelmi alapismeretek kurzus elvégzése után most testvéremnek,

Áronnak

mutatom meg a fegyver szétszedését és összeszerelését. Az AK-63-as a világ szinte minden pontján rendszeresített, sok helyen használják” – részletezte. Az érdeklődők a kiállított katonai járművekbe is bemászhattak, melyek működését és jellegzetességeit is elmagyarázták az érdeklődőknek.

tapei_falunap_mj 019

A szombat délután katonás program egyik leglátványosabb eleme a vásárhelyi dandár díszelgő csoportja koreografált bemutatója volt.

Hegyi László

, a vásárhelyi dandár főtörzsőrmestere portálunknak elmondta, már hat különféle koreográfiát állított össze a lelkes csapat, akik naponta több órát gyakorolnak. „Mindegyik fogás nehéz, külön be kell gyakorolni mind a pörgetést, mind a dobásokat. Most új elem volt a négyes nagy átdobás, továbbá a fegyver hátradobása is, ezt korábban még nem láthatta a közönség. SzKSz karabélyokat használunk a bemutatón, mert jó a súlyelosztása” – magyarázta a főtörzsőrmester. Megtudtuk, a budapesti díszelgő csoportnál szolgáló katonák ötlete volt, hogy Hódmezővásárhelyen is hozzanak létre egy ilyen csapatot, és bizonyítsák be, ők is végre tudják hajtani a látványos zenére koreografált mozdulatokat. A Tápéi Falunapok harmadik napján, vasárnap reggel nyolc órától a Szent Mihály templomban ünnepi szentmisével kezdhetik a hívek a napot, majd pünkösdi körmenetet tartanak. Ezt követően, tíz órától a Búcsú téren folytatódnak a rendezvények: ismét lesz kézműves piac, illetve a hagyományőrzés jegyében magyar kutyafajták bemutatója, és újra találkozhatnak az íjászat kedvelői az UTC-Íjász Sportegyesület tagjaival is. Délután kettőtől Reneszánsz Játszóház szórakoztatja a gyerekeket, majd következik a Ludas Matyi Mini-színház. Fél ötkor lép színpadra

Budai Beatrix

és

Tarnai Kiss László

, akik „Piros Pünkösd vasárnapján” című dalcsokrukkal a Dankó Rádió népszerű nótaműsorát varázsolják a közönség elé. Őket követi hat órakor a Bálint Sándor Tagiskola néptánccsoportjának fellépése, majd pedig a Tápéi Hagyományőrző Egyesület és vendégei veszik birtokba a színpadot. Műsoruk után adják át a hagyományoknak megfelelően a városrész legrangosabb elismerését, a Tápéért Emlékérmet. Vasárnap este sem maradnak koncert nélkül a falunapra kilátogatók, hét órától az ABBA Sisters énekel, majd nyolctól buli következik

Raksa Bernadettel

. Vasárnap reggel a hívek ünnepi szentmisével kezdték a napot a Szent Mihály plébániatemplomban, majd pünkösdi körmenet indult a városrészben. Tekintse meg a rendezvényről készített fotóinkat!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.