Sport

Hátország: három éven belül az NB III-ban szerepelne a SZEAC

Hátország: három éven belül az NB III-ban szerepelne a SZEAC

2014. június 19., csütörtök
Hátország: három éven belül az NB III-ban szerepelne a SZEAC
szeac_telki

Szépen sikerült szezon áll a SZEAC Labdarúgó Akadémia mögött, az utánpótlás-nevelő egyesület sikeresen lépett be az intézményi Bozsik-programba, miközben a 2002-es generáció megnyerte az Interliga küzdelmeit. Ugyanakkor a klub távlati tervei még ennél is grandiózusabbak.

„A kezdetek óta az a kiválasztási rendszerünk alapja, hogy különböző iskolákkal együttműködésben állva, órarend szerint tartjuk a foglalkozásainkat. Ettől az évtől kezdve ezeket az intézményeket integráltuk a Bozsik-programba. A gyakorlatban ugyanúgy folytatjuk a munkát, mint eddig, csak mostantól része vagyunk az MLSZ szerveződésének. A Tabán Általános Iskola és Alapfokú Művészeti Iskolával, a Szegedi Orczy István Általános Iskolával, a Jerney János Általános Iskolával, a Szegedi Fekete István Általános Iskolával és a Tisza-parti Általános Iskolával három korcsoportban indultunk az intézményi programban. Ez körülbelül hatvan gyermeket jelent. Összességében nagyon jól sült el a dolog. Kiss Lászlótól, a program megyei koordinátorától külön körzetet kaptunk a Tabán-iskolában, ahol így meg tudtuk rendezni a tornáinkat. Ezeken főleg olyan fiatalok mutatkoztak be, akik egyesületi szinten nem versenyeznek. Nagyon tetszett nekik, és fontos is, hogy az edzések mellett egy-egy összeszedett tornán is pályára léphessenek a gyerekek” – fogalmazott portálunknak

Kárász Dávid

, a SZEAC edzői stábjának tagja. Hozzátette, egyesületi szinten is tagja az akadémia a Bozsik-programnak, ugyanakkor a rendszer e téren már rendelkezik némi hiányossággal. „Az MLSZ alapvetése, hogy nem veszik figyelembe a mérkőzések végeredményét, nincs versenyeztetés, mert nem szeretnék rátenni a gyerekek vállára a versengés okozta nyomást. Mindemellett, aki sportol, nyerni is szeretne, így talán nem feltétlenül szerencsés ez a koncepció. A játékosok úgyis tisztában vannak vele, hogyan állnak, számolják maguk között, ki hány gólnál tart, ki hogyan szerepelt. Nem kellene tőlük ezt mindenáron elvenni, de fontos, hogy eközben megtanítsuk nekik, hogy viseljék a vereséget” – mondta Kárász Dávid.

szeac_montecatini_017

Paksi Péter

, az akadémia koordinátora úgy foglalt állást, a labdarúgó-szövetség tömegesítési tevékenysége jól működik, de a versenyeztetés hiánya olyan lemaradást, hátrányt eredményez, amit a fiatal magyar labdarúgók 13-14 éves korban már nem tudnak ledolgozni a riválisokkal szemben. Kifejtette, a klubok többsége ezt a problémát úgy igyekszik feloldani, hogy a Bozsik-program megmérettetései mellett tornarendszerű bajnokságokat szervez. A SZEAC, illetve általában a délkelet-magyarországi egyesületek esetében erre kiváló lehetőséget ad a komoly játékerőt képviselő román csapatokat felsorakoztató Interliga sorozata. „Az elmúlt hét évben folyamatosan bővült a tevékenységi körünk, szakmailag is sikerült előrelépnünk. Bár minden MLSZ-programban részt veszünk, alapvetően az tesz minket jobbá a 2002-es és a fiatalabb korosztályok esetében, hogy rangos külföldi tornákra tudjuk eljuttatni a csapatainkat. Nemzetközi szinten méretjük meg magunkat és az így szerzett tapasztalatokhoz igazítjuk a képzési tervünket” – árulta el Paksi Péter, hozzátéve, jelentős részben ennek a törekvésnek köszönhető, hogy az U12-es együttesük első helyen végzett az Interliga vonatkozó bajnokságában. (

Június 9-i cikkünkben

helytelenül írtuk a SZEAC Labdarúgó Akadémia helyezését. A szegedi együttes az abban feltüntetettek szerint úgy állt pontazonossággal a dobogó második fokán, hogy az éllovas Debrecen neve mellé egy plusz győzelmet is felírtak a szervezők, miután a hajdúságiak körön kívül harmadszor is nyertek a Békéscsabai Előre ellen. Ennek – jogos – hiányában a szegedieké az aranyérem.) A szakmai vezető kitért arra is, U14-es és U15-ös együttesük az augusztusban induló bajnoki idényben már nagypályán szerepel majd. Ennek kapcsán feltett szándékuk, hogy e két korosztályban a legrövidebb időn, de lehetőség szerint legfeljebb három éven belül feljussanak az élvonalba. Megjegyezte, a generáció fejlődése kapcsán komoly jelentőséggel bír a Deák Ferenc Gimnázium szerepe, hiszen az intézmény sportosztálya biztosítja azt a folytonosságot, ami a fiatal futballistákat mindenképpen Szegeden tarthatja.

szeac_montecatini_004

Paksi Péter elárulta, szintén hároméves intervallumban gondolkodnak azt illetően, hogy a jelenleg a teljes felmenő utánpótlás-rendszer kialakításán dolgozó akadémia felnőtt szinten az NB III-ba jusson. „Tápén is hasonlóval próbálkoztunk, de tény, hogy az ottani vezetőségnek mások voltak a tervei. Ezt persze, tiszteletben tartottuk, javarészt ennek is volt köszönhető, hogy különváltak útjaink. Mi ugyanis mindenképpen a nemzeti bajnokságban való szereplést tűzzük ki célul magunk elé, mert a növendékeinknek ki kell, törjük az utat ahhoz, hogy futballistává válhassanak. A döntés persze a gyerekek kezében van minden esetben, a mi dolgunk az, hogy a választás lehetőségét biztosítsuk a számukra. Nem szerencsés, ha egy 17-18 éves játékos a megyei osztályok valamelyikében kezdi meg felnőtt karrierjét. A nemzeti bajnokság sokkal komolyabb húzóerőt jelent, ami megakadályozhatja, hogy a fiatalok beleszürküljenek a játékba, vagy teljesen elkallódjanak” – tette hozzá Kárász Dávid. Első körben az egyesület U17-es és U21-es csapatot toboroz a 2014/15-ös idényre. „Szegeden és környékén nagyon sok fiatal játékos akad, akik valamilyen oknál fogva felhagytak az aktív futballal, vagy éppen háttérbeszorultak az egyesületükben. Nekik szeretnénk lehetőséget biztosítani egy dinamikusan fejlődő, az eredményeket sorra szállító akadémiánál. Azon dolgozunk, hogy ezt a két korosztályt fel tudjuk építeni. Fontos megértenie minden játékosnak azt, hogy nem szükséges ötödrangú szerepet betöltenie egy csapatnál, mert kellő ambícióval másutt megbecsülést vívhat ki magának, ahol az edző is a legjobbat hozza ki belőle” – fogalmazott Paksi Péter. (Szavait igazolni látszik a Gyálarét tavaszi szereplése, hiszen a megye II-es gárda az extápéi tréner vezetésével, 18 új játékost felvonultató, teljesen átalakult kerettel produkált a korábbiakban papírforma szerint nehezen elképzelhető menetelést.) A szakmai koordinátor végezetül kitért arra, véleménye szerint túlságosan sok az egymással szemben táplált indulat és gyűlölködés a megyei labdarúgás szereplői között. Mindezek keretében a SZEAC is rendre kap igazságtalan, vagy éppen alaptalan kritikákat. „Ez az akadémia hét éve kezdte a munkát. Akkoriban még nem létezett a TAO-program. A megye I-es egyesületek javának nem is volt utánpótlása. Óriási volt a káosz a megyében, mi pedig már akkor ugyanezzel a minőséggel, lelkesedéssel kezdtünk dolgozni. Már akkor felépítettük a klubot, amikor a pénzügyi támogatásokról még szó sem volt. Összességében azt gondolom, nagyobb megbecsüléssel és tisztelettel kellene egymáshoz viszonyulnia a egyesületeknek. Meggyőződésem, hogy ez a város 2-3 utánpótlás-nevelő csapatot is könnyedén elbírna. Minden résztvevő alakítsa ki a saját arculatát, tegye annak mentén a dolgát, és akkor nincs probléma. Sőt, azt hiszem, az sem szabadna, hogy gondokat idézzen elő, ha Szeged egy NB I-es alakulaton kívül több másod-, illetve harmadosztályú gárdát is a magáénak tudhatna.”

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.