Közélet

Lemondatná a hőszolgáltató vezetőit a szegedi DK (FRISSÍTVE)

Lemondatná a hőszolgáltató vezetőit a szegedi DK (FRISSÍTVE)

2014. május 29., csütörtök
Lemondatná a hőszolgáltató vezetőit a szegedi DK (FRISSÍTVE)
dk_va

286 milliós veszteséggel zárta a tavalyi évét a Szegedi Hőszolgáltató Kft., ezért a DK lemondatná az önkormányzati cég vezetőit. A Fidesz-KDNP frakciója szerint a két „baloldali” kispárt egymással folytatott háborújának újabb állomásának lehetünk tanúi, akik pénzt akarnak elvenni a szegedi családoktól.

„Együtt teszik tönkre Szegedet!” feliratú plakátot ragasztott a szegedi Fidesz-iroda kirakatába a Demokratikus Koalíció 2-es választókerületének elnöke,

Csóti Zsombor

. A plakáton a vagyongazdálkodási bizottság fideszes tagjainak,

Bohács Zsoltnak

,

Póda Jenőnek

és

Nógrádi Tibornak

a fotója is látható. Csóti emlékeztetett, a Szegedi Hőszolgálató Kft. tavaly 186 millió forintos veszteséggel adta le üzleti tervét, melyet később 50 millió forintos eredményre módosítottak, végül 286 millió forintos veszteséggel zárták a 2013-as esztendőt. A vagyongazdálkodási bizottság ennek ellenére elfogadta a hőszolgáltató üzleti tervét és vezetőinek jutalmazását, melynek összege mintegy 15 millió forint. „A politikai nyomásra történő üzleti terv módosítás akár büntetőjogi kérdéseket is fölvethet. Felháborítónak tartjuk, hogy a fideszes képviselők megint az adófizetők pénzéből próbálják a haverok zsebét tömni” – jegyezte meg. A hőszolgáltató veszteséges üzemeltetése annak is köszönhető Csóti szerint, hogy a kormány „rezsihazugsága” elérte a távhő céget. „Felszólítjuk

Báthy Gábort

és

Martonosi Istvánt

, hogy haladéktalanul mondjanak le megbízatásukról, ne okozzanak több kárt a városnak, ne kockáztassák, hogy fizetésképtelenné váljon a cég” – szögezte le Csóti Zsombor.

dk02_va

Baloldali belháború a szegedi családok kárára

A Demokratikus Koalíció sajtótájékoztatójára a szegedi Fidesz-KDNP frakciója az alábbi közleményben reagált: „Ma Szegeden ismét tanúi lehettünk két „baloldali” kispárt egymással folytatott háborúja újabb állomásának. Szegeden is

Gyurcsány Ferenc

határozza meg, hogy ki vezeti a baloldalt. A DK mai sajtótájékoztatóján elhangzottak alapján Gyurcsány Ferenc pártjának az MSZP-vel van baja, hisz köztudott, hogy a Szegedi Hőszolgáltatónak az MSZP volt alpolgármestere Básthy Gábor az igazgatója. A Szegedi Hőszolgáltató az elmúlt évek kormányzati, rezsicsökkentő döntéseit követően 20% csökkentett áron szolgáltatja a távhőt. A rezsicsökkentés következtében egy átlagos szegedi lakótelepi lakás, évi 77.000 Forinttal kevesebbet fizet a távhőért, mintha az MSZP távhődíj szabályai maradtak volna érvényben. Ez azt jelenti, hogy ez a pénz a szegedi családok zsebében maradt. A DK és az MSZP ezt a pénzt akarja elvenni a szegedi családoktól. A Fidesz-KDNP elutasítja ezt a törekvést” – zárul a Fidesz-KDNP frakció közleménye.

Szegedi Hőszolgáltató Kft.: napi szintű válságkezelést folytatunk

A sajtótájékoztató kapcsán

Básthy Gábor

ügyvezető igazgató és

Martonosi István

ügyvezető igazgató az alábbi közleményt juttatta el portálunkhoz 1. A Szegedi Hőszolgáltató Kft. a finanszírozó bankja által folyamatosan ellenőrzött rendkívül szigorú gazdálkodással tervezetthez képest mintegy 150 millió forinttal csökkentette kiadásait, ugyanakkor bevételei elsősorban a rezsicsökkentés, a nem az indokolt mértékben megállapított állami támogatás és a fűtési idény rendkívül enyhe időjárása miatt mintegy 540 millió forinttal csökkentek. 2. A Szegedi Hőszolgáltató Kft. 2013.-ban szigorú, takarékos gazdálkodás mellett, figyelembe véve a 2013. év nemzetgazdasági folyamatait, akkor kerülhette volna el a veszteséget állami támogatás nélkül is, amennyiben nem valósul meg a rezsicsökkentés, alapdíjai az inflációhoz, hődíjai pedig a tényleges szabadpiaci földgáz árakhoz igazodva kerültek volna megállapításra, hasonlóan az 2010. évet megelőző időszakhoz. 3. A tényleges költségek alapján megállapított díjakon azonban 2013-ban a szegedieknek átlagosan 55%-kal magasabb távhőszolgáltatási díjat kellett volna fizetniük, ami átlagosan lakásonként mintegy 78 ezer forint többlet kiadást jelentett volna számukra. A Szegedi Hőszolgáltató Kft. vesztesége tehát a szegedi lakosok nyeresége. 4. A takarékos gazdálkodás mellett is a Szegedi Hőszolgáltató Kft. 2013-ban mintegy 350 millió forinttal kevesebb állami támogatást kapott, mint amennyi a rezsicsökkentés és az azt megelőző kormányzati intézkedések hatásának kompenzálásához szükséges lett volna. 5. A Társaság ügyvezetése és dolgozói kollektívája - sok más távhőszolgáltatóhoz hasonlóan - szinte napi válságkezelést folytatva immár harmadik éve küzd a tényleges költségeket nem fedező, központilag meghatározott díjak és támogatás szorításában a távhőszolgáltatás változatlan színvonalú fenntartása érdekében. Lehetőségeink azonban végesek.

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.