Sport

Hódmezővásárhelyi fiatalnak gyűjt a Győri Audi ETO KC játékosa

Hódmezővásárhelyi fiatalnak gyűjt a Győri Audi ETO KC játékosa

2014. május 30., péntek
Hódmezővásárhelyi fiatalnak gyűjt a Győri Audi ETO KC játékosa
blgyoztespolo

Ismét Csongrád megyében segít a kétszeres BL-győztes Győri Audi ETO KC női kézilabda csapatának szélsője, Szepesi Ivett. Tavaly a Bajnokok Ligája megnyerése után írt alá egy sálat a csapat, amit Ivett segítségével a szegedi Egy Ebéd Egy Esély Alapítványnak adtak. Az éhező gyerekekhez akkor mintegy 100 ezer forint került az ereklye elárverezése után, most újabb licitálás indul.

Ezúttal egy arra a dedikált pólóra lehet licitálni, amit az idei BL-döntő után viselt, és írt alá a másodszor diadalmaskodó teljes csapat. A befolyó összeg egy súlyos betegségben szenvedő(magát megnevezni nem kívánó) hódmezővásárhelyi fiatalhoz kerül, ezzel is segítve a gyógyulását.

blgyoztespolo2

Mint a jótékonysági akciót kezdeményező, korábban Hódmezővásárhelyen is kézilabdázó

Szepesi Ivett

, a csapat szélsője elmondta, bármilyen formában jó érzés segíteni, és mivel vásárhelyinek vallja magát szeretné, ha a városba kerülne az összeg. Úgy ahogyan tavaly is a megyébe, Szegedre sikerült pénzt gyűjteni egy alapítványnak. Az árverés 50 ezer forintról indul. Licitálni a gyoriaudietoarveres@gmail.com e-mail címen lehetséges névvel, telefonos elérhetőséggel és a felajánlott összeggel. Az aukció 2014. június 13. 12 óráig tart.

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.