Sport

Hátország: országos bajnok a SZEAC 2003-as generációja futsalban

Hátország: országos bajnok a SZEAC 2003-as generációja futsalban

2014. május 28., szerda
Hátország: országos bajnok a SZEAC 2003-as generációja futsalban
futsal03

Óriási sikert elérve a Junior Sport-SZEAC U11-es futsalcsapata megnyerte a korosztály Gyöngyösön rendezett négyes döntőjét, így a szegedi fiatalok nyakába került a kiírás aranyérme.

Mint azt

korábban megírtuk

, a középdöntő A csoportjában minden mérkőzését megnyerte, így bejutott a döntőbe a szegedi alakulat. A finálé első meccsén a Békéscsabával hozta össze a sorsolás a csapatot, Török Kevinék pedig magabiztos sikerrel, négy gólt lőve masíroztak tovább a szomszédos megyéből érkezett riválissal szemben. A végső megmérettetésen az igazán nehéz ellenfélnek ígérkező Debreceni Olasz Focisuli következett, de többek között

Gera Zalán

triplájának köszönhetően a hajdúságiakat is sikerült két vállra fektetni, így 2014-ben a Junior Sport-SZEAC csapata lett az összesen 165 együttest magában foglaló U11-es futsal bajnokság győztese! "Úgy gondolom, országos bajnokságot nyerni a labdarúgás bármely szakágában és korosztályában hatalmas dolog. Nagyon sűrű volt a mezőny, 164 csapatot kellett megelőznünk. A Csongrád megyei futballban pedig elég régen nem fordult már elő ilyen országos siker. Persze, helyén kell kezelni az eredményt, de azt mondhatom, komoly fegyvertény számunkra a bajnoki cím" - árulta el portálunknak

Erhardt Szilárd

, az egyesület technikai vezetője. Hozzátette, a győzelem nem véletlen műve, hiszen a 2003-as generáció tagjai már hat éve futballoznak rendszeresen együtt, két-három éve pedig - a brazil és spanyol sikerreceptet követve - zökkenőmentesen sikerült beépíteni a futsal képzést a gyerekek edzésprogramjába. "Itt szeretném megragadni az alkalmat, hogy köszönetet mondjak mindenkinek, aki egy kicsit is segítette és részese volt ennek a nagy sikernek" - fogalmazott a szakember. “Úgy gondolom, ez a generáció hivatott akár nagypályán, akár futsalban még komoly sikerek elérésére az elkövetkező években. Ugyanakkor a SZEAC-nál és a Junior Sportnál folyó szisztematikus munkának köszönhetően nem csak erről a korosztályról mondható el ez, hanem a többiről is. Beszédes adat lehet ehhez kapcsolódóan például a klub szereplése az Interligában, ahol minden évfolyamban az elithez tartozik a csapatunk” – tekintett a jövőbe Erhardt Szilárd. "Természetesen, nagyon boldogok vagyunk. Ez a siker a Junior Team és a SZEAC közös munkájának eredménye, ami csak megerősíti azt az álláspontot, hogy a futsal kiválóan illeszkedik a képzésünkbe. Szeretnénk, hogy a korosztályos képzések mellett a jövőben is futsalozzanak a gyerekek, mert ez a szakág olyan élményekkel, tapasztalatokkal gazdagítja a növendékeink fejlődését, úgy koordinációban, technikában, vagy éppen a pályán való gondolkodás gyorsaságában, amelyeknek nagyon nagy hasznát veszik a későbbiekben. Ezen a közös úton megyünk tehát tovább, feltett célkitűzésünk, hogy mindkét fronton képviseltessük magunkat" - mondta el a bajnoki cím kapcsán

Paksi Péter

, a SZEAC Labdarúgó Akadémia koordinátora.

A Junior Sport-SZEAC csapata:

Oroján Domonkos, Székhelyi Molnár Bence, Danc Dominik (kapusok), Ábrahám Balázs, Boros Ágoston, Csehó Martin, Gera Zalán, Hochheiser Krisztián, Jakó Dávid, Kovács Bende, Kovács Máté, Kovács Viktor, Nagy Norbert, Őrhalmi Botond, Sándor Soma, Sárkány László, Sisák Előd, Torma Martin, Török Kevin.

Edzők:

Csehó Béla és Szöllősi István.

Fiú futsal U11 országos döntő (2014. május 24., Gyöngyös):

Elődöntő:

Junior Sport-SZEAC - Békéscsaba UFC 4-2 (Szegedi gól: Kovács V., Gera Z., Hochheiser K., Csehó M.) Debreceni Olasz Focisuli - Energia SC Gyöngyös 4-0

3. helyért:

Békéscsabai UFC - Energia SC Gyöngyös 2-5

Döntő:

Junior Sport-SZEAC - Debreceni Olasz Focisuli 4-3 (Szegedi gól: Gera Z. 3, Török K.)

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.