Sport

Futsal: ezúttal sem bírt a Haladással az UTC + FOTÓK

Futsal: ezúttal sem bírt a Haladással az UTC + FOTÓK

2014. május 19., hétfő
Futsal: ezúttal sem bírt a Haladással az UTC + FOTÓK
utc_szombathely15_gs

Remek kezdés után sok hibával tűzdelt találkozón ezúttal is alulmaradt a Haladással szemben az UTC, így Nagykátán kell kicsikarnia az alsóházi elsőséget.

A közvetítést támogatta a GS-VILL 94 Kft.

Jól kezdett az UTC a Haladás elleni találkozón, amelyen esetleges győzelmével már bebiztosíthatta alsóházi elsőségét, az NB I 7. helyét a Kertész utcai alakulat. Ennek jegyében Hegyesi Zsolt parádés góljával megszerezte a vezetést a hazai gárda, amely ezt követően olyan nyomás alá helyezte a vendégek kapuját, hogy csak a szerencsének és Németh Krisztián bravúrjainak köszönhették a vasiak, hogy nem nőtt többgólosra a Brinszky-csapat előnye. Ám egy labdavesztést követő gyors kontrából egyenlíteni tudtak a vendégek Németh Péter révén, majd a félidő derekán egy mintaszerű szabadrúgáskombinációnál aludtak el az újszegediek, s Halmos Máté gólja már a vendégeknek jelentett vezetést (1-2). A kezdeti lendületét elvesztő, majd újra kereső, helyzeteit azonban sorra kihagyó hazaiak végül Juhász Imre remek lövése után Bullás Imre közeli találatával egyenlítettek, ám csak nem sikerült a maguk javára fordítani a félidőt: a veszélyesen kontrázó Haladás Németh Péter szerencsés góljával ismét előnybe került, majd a szünet előtt ismét elméláztak a szegediek egy fault után, s a szemfüles vendégek Gyurcsányi Zsolt góljával büntettek (2-4). A szünet előtti pillanatokban ismét az első perceket idézően nyomott az UTC, ám sem Puskás Csaba, sem a második kapufáját lövő Ondrejó Tamás nem tudott betalálni. A második félidőt hasonlóan kezdték a hazaiak az elsőhöz, s ennek hamar meg is lett az eredménye: Bullás Imre egy gyors ellentámadás végén szerzett okos gólt (3-4). Ám szinte megismétlődött az első húsz perc abban a tekintetben, miszerint az UTC megnyomta a játékrész elejét, ám eredménytelen maradt, majd egyre inkább mezőnyfölénybe kerültek a fegyelmezetten védekező, villámgyors vendégek. Németh Péterék óriási ziccereket hagytak ki, mígnem egy újabb kontra végén Halmos meg nem lőtte második találatát (3-5). Érződött, mind jobban fárad az UTC fejben is és erőben is, s bár az utolsó pillanatig küzdöttek, nem sikerült felzárkózniuk vagy kiegyenlíteniük: a fegyelmezetten játszó Haladás ismét elrabolt három pontot az újszegedi sportcsarnokból, s ezzel az alsóház élére ugrott. Tombáczék szerencséjére még semmi nincs veszve: a vasiak az utolsó fordulóban már nem lépnek pályára, míg az UTC a kieső Nagykáta otthonában fog játszani. Ha ott sikerül hozni a kötelezőt, meglesz a 7. hely.

Férfi futsal NB I alsóházi rájátszás 6. forduló:

UTC Futsal Team - Swietelsky-Haladás VSE 3-5 (2-4)

Szeged, újszegedi sportcsarnok, 100 néző. Vezette: Viczián Mátyás, Flinta Zoltán (Csatári Tibor).

UTC:

Tombácz - Hegyesi, Puskás, Dürgő, Ondrejó.

Csere:

Balogh, Bilics, Bánóczki, Bullás, Juhász, Szentes-Bíró, Béry (kapus).

Vezetőedző:

Brinszky Adrián.

Haladás:

Németh K. - Borsi, Horváth P., Gyurcsányi, Vidák.

Csere:

Bánfalvi, Bíró, Halmos, Németh P., Rácz, Hajmási, Kajáry (kapus).

Vezetőedző:

Pálmay Tamás.

Gól:

Hegyesi (2'), Bullás (12', 22'), ill. Németh P. (5', 17'), Halmos (9', 32'), Gyurcsányi (20').

Sárga lap:

Hegyesi (25'), ill. Gyurcsányi (23'). Brinszky Adrián:

"Három mérkőzésünk maradt korábban arra az egy győzelemere, ami a 7. hely megszerzéséhez kell. Úgy néz ki, hogy sikerült kicentiznünk - elgörcsöltük ezt a meccset. A cél elérésére maradt az utolsó forduló, ott kell bebiztosítanunk az osztályozó nélküli bennmaradásunkat. Bízom benne, hogy a srácok összeszedik magukat és be tudjuk húzni ezt a szezont. Azután kicsit át kell értékelnünk a dolgainkat, mert ez az erőn felüli küszködés nem a jövő..."

Online közvetítésünk:

VÉGE!40' Tombácz is feljön támadásban. Juhász labdaszerzése után sincs gól, véd Németh Krisztián, aztán lecsorog az óra. 39' Támadásban hamar labdát veszít az UTC, de határozottan és pontosan védekezik. Hegyesi gyenge lövése megy mellé. 38' Szép kombináció után Bánfalvi elől kell menteni. Elképesztő, ahogyan a két csapat küzd, az iram semmit sem csökkent a hajrára. Bánfalvi szöglet után kiszorított helyzetből lő, újabb szöglet. És egy újabb. Horváth pörget mellé. 37' Hegyesi lezser passzára érkezik Juhász, de pontatlanul lő, mellé. Vidák elé vetődik ki Tombácz, véd. 36'Két Hali-szöglet egymás után. Dürgőt nyomja el Halmos, de sikerül a kontra végén menteni. Szegedi ellenattak, Ondrejó 8 10 méterről lő újabb kapufát. Bullás labdáját védi a kapus. Halmos dobja fel magát az indításnál, semmi. 35' Nyom az UTC újfent: Ondrejó lapos, erős löketébe nem tud belepiszkálni Hegyesi. Ha sikerül, nagy gól. Puskás tüzel, véd Németh kapus. 34' Juhász és Bullás remekül kijátsszák a kapust a védők között mozogva, utóbbi kapura sarkaz, de mellé. Szöglet, de előbb időt kér Brinszky Adrián. Ondrejó laposan keresztbe, Hegyesi nem ér oda a szögletről. 33' Bullásnak kicsit hosszú a taccsról jött passz, épp annyira, hogy már nem tud kapura kanalazni. A túloldalon befújják az 5. hibát az UTC-re. Gyurcsányi 11 méteres szabadrúgása balról, véd Tombácz. 32' GÓÓÓL! Gyors vendég kontra, Vidák és Halmos, előbbi keresztbe passzol utóbbinak, aki a megvert Tombácztól nem zavartatva tud a kapuba gurítani, bár Ondrejó csaknem beéri, 3-5. 31' Halmos lő futtából, Tombi leszedi. Hegyesi és Horváth Péter ütközik, előbbi javára fújnak, aki aztán a szabadrúgást követően gyengén pöccint kapura. 30' Kemény kis küzdelem alakul ki minden labdáért, foggal-körömmel támad a Hali, ugyanígy védekezik az UTC. 29' Aztán újabb labdavesztés, Gyurcsányi és Németh Péter, utóbbitt ismét Bilics szorítja ki. Hősiesen védekezik az UTC. 28' Nagy iramú a küzdelem. Németh szerez labdát, Tombácz kiront, kicselezi, Bilics visszaér, amikor kapura lő a Hali téámadója, blokkol a délvidéki focista! 27' Juhász és Bullás összjátéka végén az előbbi mér nem kapja vissza a labdát ziccerben. 26' Hegyesi lövését Vidák stoppolja le, aztán már a kontra végén kapura lő, Tombi véd. 25' Puskás suhint mellé a rövidnek, laposan. Hegyesi szökteti hosszan magát, majd Horváth Pétert vágja fel, jogos a sárga, elnézést is kér Ballack. Horváth lövését Tombácz védi a rövidre visszahajolva. 24' Hegyesi esik nagyot a vendégek hatosán belül, semmi. Beszólás a sporinak a lelátóról: "Ha semmit nem látsz, gyere, cseréljünk helyet!" Hegyesit ketten szorongatják a hatos előtt, szerelik. 23' Hasonló a játékrész eleje az első félidő hasonló periódusáéhoz, nagyon pörög az UTC. Puskás esik nagyot, Gyurcsányi harcol ki magának egy sárga lapot. 22' Megtáltosodik az UTC: két helyzet marad ki egymás után, előbb Németh kapus véd nagyot, majd Bullás lövését blokkolják. Aztán Juhász elől szed fel egy labdát a portás. 22' GÓÓÓL! Labdát veszít a Hali, Bullás szerzi meg, a túloldalon Juhász tart vele! Bullás nem passzol, kivár, elszambázik a kapus mellett, aztán a kapuba gurít lazán! 3-4! 21' A Haladás kezdi a második félidőt. SZÜNET!20' Puskás távolija megpattan, becsapja így a kapust, szöglet. A korner után ismét Puskás tüzel, hatalmasat véd Németh Krisztián. Újabb szöglet után Ondrejó veszi le a labdát és azonnal lő, kapus és felső léc... 20' GÓÓÓL! Egy fault után elalszik az UTC, mindenki egymásra vár, a vendégek hamar elvégzik a szabadot, Gyurcsányi cselez egyet és a kapuba gurít, majd elnézést kér Tombácztól, 2-4. 19' Dürgő blokkol Halmossal szemben. 18' Kemény dió a Hali, de mégsem legyőzhetetlen. Némi koncentrációval nem lenne gond a támadások befejezésével a hazaiaknál. 17' GÓÓÓL!Németh Péter lövése túlcsordul Tombáczon, és a bal alsóba perdül a laszti, 2-3. 17' Nagy vendég kontra, Tombácz véd, a kipattanóra érkezik Vidák, látszólag az üres kapu közepébe lő, de Tombi visszaér, és menteni tud! Bilics elszórakozott labdájából Gyurcsányi indul meg, Tombi véd. 16' Próbálkozik a Haladás, de stabil a szegedi védelem. 15' Szépen visszahúzott labdára robban a hatos jobb oldalán Dürgő, de éppen mentenek előle. 14' Bánfalvi harcol ki egy faultot Dürgőn, most ismét azonos a gólok és a faultok száma és aránya, de a szabadrúgás előtt a Haladás időt kér. 13' Puskás nagy lövése középről, Németh Krisztián védi szögletre. A korner után ismét Puskás tüzel, most mellé! Éles szögből belőtt labda Ondrejóról pattan Tombáczra. 12' Juhász egy neki hátratett labdát küld alig valamivel mellé! Brinszky mester időt kér. 12' GÓÓÓL! Juhász Imre szúr laposan a hosszú alsóhoz egy labdát, ott van Bullás Imre, bepörgeti a léc alá 10 centiről, 2-2!11' Minden 1-2: a gólok is és a faultok is. Reméljük az UTC is egykettőre egyenlít! Németh Péter szöglet után a kapu torkában térül fordul, sikerül kivágni előle a labdát, addig zavarja Tombácz és két hazai védő. Németh Péter tologatja a labdát, aztán 8 méterről lő, Tombi tenyereli szögletre! 10' Nagyon feléledtek a vendégek, már nincs szegedi nyomás, de van szombathelyi. Két szöglet a vendégeknél, az utóbbinál nem is értjük Halmos a kapufánál hogyan nem tudja beterelni a neki belőtt erős labdát... Tombácz véd hatalmasat lábbal. Azután Balogh angy lendülettel megy előre, a lövés gyenge, a röss nagy, borul a palánk. Németh Péter lő kevéssel mellé. 9' GÓÓÓL! A szabadrúgást Gyurcsányi lövi jobb szélről, keresztbe a hosszú kapufánál álló Halmosnak, aki a kapuba is penderíti a labdát, nem figyeltek a hazaiak, 1-2. 8' Horváth Péter buktatja a megiramodó Dürgőt, ez a vendégek első faultja. Puskás kapura küldi a szabadrúgást, véd a kapus. Horváth most Puskást buktatja, 0-2. Dürgő véletlen kezezésével 1-2 a faultarány. 7' Bullás csíp el egy rövid felszabadítást, lövését szögletre blokkolják. Jön vissza a hazai első sor. 6' Bánfalvi támadása akad el Tombáczban, aki remekül tör ki kapujából. 5' GÓÓÓL! Bullás labdavesztése után iramodik meg Németh Péter, kiadja szélre Gyurcsányinak, aki kiszorítva lő jobbról, Tombácz nagyot véd, a kipattanóra a passz feladója érkezik, lövésébe Tombácz beleér, de nem védheti, 1-1. 4' Nagyon nyom az UTC, most Hegyesi ismét ziccerben, estében lő, szögletre mentenek. Sorcsere, Balogh, Bilics, Bullás, Juhász benn. 3' Dürgő emelint fölé egy újabb támadás végén. Aztán egy hazai kornert követően ismét Dürgő bombáz, beleér a kapus, így pattan felső lécre a szeme közé szúrt löket! 2' GÓÓÓL!Hegyesi Zsolt kap szemfüles labdát elől, a kapunak háttal, a hatos jobb oldalán felpörgeti magának, és félfordulatból azonnal kapura is húzza, s a kapu bal oldalába talál! Parádés góllal vezet az UTC, 1-0!2' Hegyesi lódul meg, ziccerben Dürgő, kapja is a labdát, de kissé mögé, Ondrejó a második hullám, hát előkészít neki, ő pedig hatalmas kapufát lő 9 méterről középről. 1' Az UTC kezd, Dürgő és Hegyesi a kezdőkörben, Puskás és Ondrejó hátul, a kapuban Tombácz! Horváth Péter löbbölt egy labdát, Tombácznak kellett beleérnie, hogy mellé menjen. 18.55: A vendégek zöld-feketét öltenek. A sporik elkezdték az igazoltatást. Azután jöhet a névsorolvasás a szpíkerkollégától. Hamarosan kezdünk! 18.50: Lassan véget ér a melegítés, harci dresszt öltenek a csapatok. Az UTC tiszta fehérben fog játszani. 18.45: Köszöntjük Olvasóinkat a szezon utolsó szegedi hétfő esti futsaljáról! A Szombathely ellen lép pályára az UTC ma este, ezen a meccsen eldőlhet, ki nyeri az alsóházat. Kezdés: 19.00!

A találkozó elé:

Egyszerű a képlet: ha az UTC legyőzi a Haladást, akkor bebiztosítja első helyét az alsóházban, azaz az NB I 7. helyén végez a Brinszky-csapat a 2013-2014-es szezonban. Az újszegediek legutóbb szabadnaposak voltak, ezt ki is használta a Szombathely, amely a Rubeolát győzte le 8-5-re, s 34 pontjával felzárkózott a 35 pontos UTC-re. Ám a Kertész utcaiaknak még két meccsük van hátra a szezonból a maival együtt, míg a Halinak ez az utolsó esélye, hogy előrébb lépjen - bár ez sem biztos, hogy elég nekik, hiszen az UTC a Nagykáta otthonában zár egy hét múlva. A DEAC szintén 34 ponttal lohol a két rivális nyomában, ám ők éppen most szabadnaposak, az utolsó körben pedig a Rubeolát fogadják, így még arra is van esélyük, hogy egy UTC-győzelem esetén beelőzzék a vasiakat.

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.