Közélet

Bartha László: Méltatlan Szegedhez, ahogy a közgyűlés dolgozik

Bartha László: Méltatlan Szegedhez, ahogy a közgyűlés dolgozik

2014. május 7., szerda
Bartha László: Méltatlan Szegedhez, ahogy a közgyűlés dolgozik
kozgyules17_gs

„Fel kellene emelkedniük arra a szinte a közgyűlés tagjainak, ami valóban méltó Szeged városához” – értékelte a testületi ülés hangnemét és az ott elhangzottakat Bartha László korábbi polgármester, aki a vitákból azt szűrte le, hogy a képviselők nem kellőképpen felkészültek.

A május ötödikei

közgyűlésen

jelen volt két volt polgármester,

Szalay István

és

Bartha László

is. A korábbi fideszes városvezető az elmúlt években már több alkalommal is megjelent ülésteremben. „Most azért mentem el a közgyűlésre, mert úgy értékelem, hogy a napirendi pontok egy része jelentősen befolyásolja Szeged jövőjét, hiszen több előterjesztésből több évre szóló elkötelezettséget lehetett kiolvasni. Kíváncsi voltam, hogy mindezekről minként dönt a testület, hiszen kevesebb mint fél év múlva önkormányzati választások lesznek, így új közgyűlés, új tulajdonosi struktúra fog felállni. Úgy látom, nem szerencsés megkötni a következő közgyűlés kezét bizonyos döntésekkel” – közölte Bartha László. Megjegyezte, az LMP-s

Szentistványi István

hozzászólásában is éppen erre hívta fel képviselőtársainak figyelmét. Bartha – hangsúlyozva, hogy nem akar személyeskedni vagy épp megbántani senkit – úgy értékelte, bizonyos témákból felkészületlenek voltak a képviselők. Ez szerinte a vitákból egyértelműen kiderült, ugyanis nem a lényegi dolgokról folyt az eszmecsere. „Hogyan lehet olyan előterjesztést készíteni, amihez

Mózes Ervin

címzetes főjegyző 31 oldalas törvényességi észrevételt fűz? Ez természetesen többszereplős játék, az előterjesztő munkáját is segíteni, s mindez összességében óriási hiányosságokat vet fel a közgyűlés működésével kapcsolatban minden oldalról. Általánosságban elmondható, hogy a közgyűlés működése, egész struktúrája, morálja nem méltó Szegedhez” – szögezte le.

kozgyules22_gs

A korábbi közgyűlési munkával kapcsolatban elmondta, polgármestersége idején ült a szocialista padsorokban két olyan képviselő is, akik aktívan közreműködtek az előterjesztések előkészítésében. „Voltak még a jobboldalon is, akik a szememre vetették, hogy miért működök együtt baloldali emberekkel, de úgy látom, a város megfelelő működése és előrejutása nem bal- vagy jobboldali kérdés” – fogalmazott Bartha László. Hozzátette, akkor is voltak olyan helyzetek, amikor a politika felülírt bizonyos kérdéseket, de sohasem úgy, hogy az a város kárára legyen. „Mi az alakuló ülésen és az utolsó testületin egyaránt őszintén tudtunk egymással kezet fogni, nem voltak ilyen személyeskedő viták, amelyekről jól tudjuk, hogy sehová sem vezetnek” – mondta. Hibának tartja, hogy nincs a városnak valódi koncepciója sem a munkahelyteremtésre, sem a sport- vagy egyéb fejlesztésekre. A most kezdődött uniós költségvetési ciklusban meghatározott pontokat komolytalannak nevezte, hiszen egy harmadik híd vagy éppen a fedett uszoda építésének ügye több mint egy évtizede szerepel a fejlesztési álmok között, de kézzel fogható koncepció vagy éppen előzetes hatástanulmányok és tervek nem készültek. Bartha szerint a szegedieknek az októberi önkormányzati választásokkor ezt is át kell értékelniük. Hiányolta azt is, hogy az áprilisi országgyűlési választások kapcsán mindenki csak a saját pártjáról beszélt, szerinte érdemes lenne felül emelkedni ezen Szeged érdekében. „Ezúton is gratulálok a kormányoldal megválasztott képviselőjének,

B. Nagy Lászlónak

és az MSZP-s

Szabó Sándornak

egyaránt, akinek a nyilatkozataiból azt olvasom ki, hogy a város érdekében fog ő is tevékenykedni” – nyilatkozta a SZEGEDma.hu-nak. Emlékeztetett arra is, hogy

Orbán Viktor

miniszterelnök mindkét szegedi látogatásán kifejezte a várossal való együttműködés szándékát, s Bartha László szerint ezt a kinyújtott kezet meg kellene ragadni.

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.