Sport

Női futball: Szil Tünde duplája is kevés volt a sikerhez Újpesten + FOTÓK

Női futball: Szil Tünde duplája is kevés volt a sikerhez Újpesten + FOTÓK

2014. április 14., hétfő
Női futball: Szil Tünde duplája is kevés volt a sikerhez Újpesten + FOTÓK
uteszak_005_szzs

A kiesés elleni küzdelemben létfontosságúnak számító mérkőzésen két góllal maradt alul az Újpest otthonában a Szegedi AK.

Rossz előjelekkel kezdődött a meccs a szegedi csapat számára: a válogatott

Zimányi Kovács Anikó

sérülés,

Lévai Nikolett

pedig nyelvvizsga miatt hiányzott, és

Szalai Ágnes

és

Szil Tünde

is csak sérülten vállalta a játékot. Az UTE elleni pontszerzés létkérdés volt, így nagy lendülettel vetette magát a csapat a küzdelembe. A SZAK szerzett vezetést a 15. percben, miután egy szögletet követően a kirobbanó kapus kezéből kicsúszott a labda, Szil Tünde érkezett, és a hálóba kotorta a játékszert (0-1). Kicsit megfogta a gól a hazaiakat, így támadásban maradt a vendégcsapat: először

Papp Dorina

veszélyeztetett a 20. percben, de visszafelé cselezett ahelyett, hogy kapura tört volna, így odalett a helyzet. Két percre rá

Lipták Lilla

szerzett egy labdát a középpályán, majd zseniálisan indította Szalai Ágnest, aki lépéselőnyre tett szert, befelé húzott a jobb oldalról, aztán lövés helyett önzetlenül laposan befelé passzolt az alapvonal előtt, "kihagyhatatlan" helyzetbe hozva ezzel az érkező Liptákot, aki azonban két méterre az üres kaputól fölé bombázott. Mint később kiderült, ez döntő momentum volt, ugyanis a másik oldalon a 25. percben egy szögletet követően a szegedi védők röviden szabadítottak fel,

Dohány Rita

érkezett, és 12 méterről a kétségbeesett ellenfelek lábai között szép gólt lőtt a léc alá (1-1). A 40. percben

Olasz Laura

indította egy nagyszerű labdával

Kiss Fannit

, aki a helyezkedési hibát vétő

Marsi Krisztina

mellett elfutva, kiszorított helyzetből a kimozduló

Földesi Lilien

felett a rövid felsőbe bombázta labdát (2-1). Ezzel kialakult a félidő eredménye.

uteszak_002_szzs

Az 56. percben egy jobb oldali akciót követően a lábról lábra folyt a labda az újpestieknél. Középen Durkó Zitához került a játékszer, aki kilépve a védők közül 12 méterről lőni akart, de az egy ütemmel hamarabb keresztező Marsi Krisztina fellökte. A játékvezető azonnal a piros lapot mutatta fel neki, a sértett pedig magabiztosan értékesítette a megítélt büntetőt (3-1). A csapatok továbbra is nyíltsisakos küzdelmet folytattak, a SZAK is erősített. Negyedórával később egy kavarodás végén Papp Dorinát lökték fel a tizenhatoson belül, újabb büntető. Szil Tünde állt a labda mögé, és kíméletlenül bevágta a tizenegyest (3-2). Tovább támadott a vendég együttes, ezért kénytelen volt kinyílni, így a hazaiak egyre veszélyesebb kontrákat vezettek. Ennek ellenére a másik oldalon Szalai Ágnes egy szélvészgyors ellentámadás végén két védő között cselezte át magát, míg a harmadik felvágta a tizenhatos előtt. Szil Tünde 17 méterről leadott kemény lövését

Bíró Barbara

bravúrral öklözte a mezőnybe. A 72. percben

Kasznár Annamária

volt szemfüles: lehalászott egy átadást, megindult a kapu felé, s lövése csak néhány centiméterrel kerülte el a hosszú alsó sarkot. Több veszélyes hazai lehetőség után a 73. percben a létszámfölényt kihasználva Olasz Laura iramodott meg a jobb szélen, erőszakosan befelé tört, így a keresztezni igyekvő

Kardos Bernadett

hiába próbálta meg elpiszkálni előle a labdát, a büntetőterületen belül nem mert "keménykedni" az újpesti csatárral, aki ezt kihasználva cimbalomszögből a hosszú sarokba vágta a labdát (4-2). Összességében a jó iramú és küzdelmes mérkőzésen az Újpest megérdemelten nyert és így lépéselőnybe került a tabellán a kiesésért folytatott küzdelemben. A kiállítás után is ment előre a SZAK, de játéka egyre több veszélyt rejtett magában az emberhátrány miatt, amit a hazaiak ügyesen kihasználtak. Meg kell jegyezni, hogy ilyen korrekt játékvezetéssel ritkán lehet találkozni -

Horváth II. János

kiválóan vezette a mérkőzést.

Női labdarúgó NB I alsóházi rájátszás, 2. forduló:

UTE-Profisport - Szegedi AK 4-2 (2-1)

Budapest, UTE Bánka Kristóf Sportközpont. Vezette: Horváth II. János (Máté István, Varga Lilla).

UTE:

Bíró - Szabó I., Durkó, Nagy Sz. (Tóth K. 87'), Dohány, Szennai, Kiss K. (Mogyorósi 78'), Kiss F., Olasz (Aszódi 75'), Vígh, Véglás.

Vezetőedző:

Oroszi Sándor.

SZAK:

Földesi - Marsi, Kardos, Nagy Dzs., Papp, Szalai, Harcel, Szil, Dudás (Kaszner 59'), Dóczi (Végh 75'), Lipták.

Vezetőedző:

Cserenkó Szabolcs.

Gól:

Dohány (25'), Kiss F. (40'), Durkó (58'), Olasz (73'), ill. Szil (15', 76').

Sárga lap:

Nagy Sz. (80'), ill. Szil (60').

Piros lap:

Marsi (56'). Oroszi Sándor:

"Jó iramú küzdelmes mérkőzést játszottunk! Úgy érzem, hogy a hullámvölgyből, amiben voltunk lassan-lassan kezdünk kilábalni. A legjobbkor jött ez a győzelem nekünk! Úgy látom, hogy nagy csata lesz a továbbiakban is az alsóházban a kiesés elkerüléséért."

Cserenkó Szabolcs:

"Először is gratulálok az ellenfélnek a győzelemért, a játékvezetői hármasnak pedig a magas színvonalú játékvezetésért - gyakorlatilag hiba nélkül vezették a találkozót! A kiállításig úgy gondolom partiban voltunk, éreztem a lányokban a tüzet és az ambíciót. Az emberhátrány azonban megpecsételte a sorsunkat, annál is inkább mert futósabb lett a mérkőzés, így nagyobb különbségű vereséget szenvedtünk. Két hasonló kvalitású együttes küzdött ma a pontokért, így izgalmas küzdelmet várok a bajnokság végén is. A sérülések miatt a kéthetes szünet nekünk várhatóan jót fog tenni..."

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.