
Szoros meccsen, az utolsó pillanatban elszenvedett vereséggel kezdte az alsóházi küzdelmeket a Szegedi AK a női labdarúgó NB I-ben.
A bajnoki rájátszás alsóházának első fordulójában ismét a Femina csapatával találkozott a tartalékosan felálló SZAK. Sérülés miatt kénytelenek voltak nélkülözni a válogatott
Zimányi Kovács Anikót
, ugyanakkor
Papp Dorina
hosszú kihagyás után kapott ismét szerepet. A vendégek birtokolták többet a labdát, de a szegediek veszélyesebb támadásokat vezettek az első félidőben. A szélen elfutott
Szalai Ágnes
beadásait követően
Végh Emesének
két óriási ziccere volt, és
Dudás Diána
is fölé bombázott egy "ajtó-ablak" helyzetet, mégis a valamivel többet támadó pestiek szereztek vezetést a 27. percben. Egy oldalról beívelt szabadrúgás szerencsétlenül pattant ki az egyik felugró védőről, amit az elsőként eszmélő Balogh Nikolett egy igazítás után laposan a hálóba vágott (1-0). Szünet után kiegyenlítődött a labdabirtoklás és a SZAK elkeseredetten rohamozott, így váltakozva kerültek veszélybe a kapuk egyik, ill. másik oldalon. A Femina játékosai sokszor csak szabálytalan eszközökkel tudták a hazaiakat elválasztani a labdától. Több veszélyes pontrúgás után a 80. percben
Szil Tünde
22 méterről, szabadrúgásból lőtte ki a jobb felső sarkot, megérdemelten egalizálva az állást (1-1). A hátralévő időben
Ködmön Kinga
egy szöglet utáni kapufával ijesztgette a nézőket, ám az ezután vezetett akciók mindkét oldalon elhaltak a mezőnyben. Már mindenki elkönyvelte a döntetlent, amikor a 90. percben a
Horváth Hanna
esése után megítélt szabadrúgást 40 méterről
Beke Adrienn
lőtte kapura - a jól helyezett lövést
Földesi Lilien
fölé akarta ütni, ám a labda a felső kapufáról visszapattant a mezőnybe, épp
Szeitl Szilviához
, aki öt méterről a hálóba tudta passzolni azt (1-2). http://www.youtube.com/watch?v=-RwZo1l2L64 Összességében elmondható, hogy a SZAK rászolgált volna az egyik pontra, mert hiába birtokolta valamivel többet a labdát a vendégcsapat, küzdött, hajtott a hazai együttes, és kontrái veszélyesebbek voltak ellenfelénél. A játék képe alapján joggal lehet csalódott a szegedi csapat, mert egy megérdemelten megszerzett pontot engedett ki a kezéből az utolsó percben. Cserenkó Szabolcs tanítványai egy hét szünet után legközelebb április 13-án lépnek pályára Budapesten a, a nagy rivális Újpest vendégeként.
Szegedi AK - 1. FC Femina 1-2 (0-1)
Szeged, Felső Tisza parti stadion, 100 néző. Vezette: Bartucz Ferenc (Kószós Csaba, Asztalos Gábor).
SZAK:
Földesi - Marsi, Kardos, Nagy Dzs., Lévai, Szalai, Lipták, Szil, Dudás (Papp 27'), Kasznár (Burányi 75'), Végh.
Vezetőedző:
Cserenkó Szabolcs.
Femina:
Oravecz - Gyöngyösi (Lukács 63'), Szeitl, Beke, Balogh H., Bernhardt, Kanta, Horváth H., Lengyel, Balogh N., Laky (Tasnády 75').
Vezetőedző:
Herczku István.
Gól:
Szil (66'), ill. Balogh N. (27'), Szeitl (90').
Sárga lap:
Szil (80'), ill. Bernhardt (37'), Balogh N. (45'), Beke (65'). Cserenkó Szabolcs:
"Ez a mérkőzés sokkal jobban tetszett, mint a két csapat két héttel ezelőtti összecsapása. Gratulálok a Feminának, bár úgy gondolom, ez egy döntetlen szagú mérkőzés volt, helyzetekkel itt is, ott is, és nagyon sokat dolgoztunk a pontszerzés érdekében. A legszerencsétlenebb pillanatban, az utolsó percben kaptuk a vesztes gólt, ennél rosszabb érzést nehezen tudnék elképzelni, de valószínűleg oka van ennek is... Azt a tanulságot kell levonnunk ebből, hogy még keményebben kell edzenünk!"
Herczku István:
"Ezen a napon több góllal kellett volna nyernünk, de ennek ellenére azt mondom, hogy kihoztuk a maximumot ebből a mérkőzésből: ilyen játékvezetés mellett nagyon nehéz győzelmet aratni. A játékosaim komoly tartásról tettek tanúbizonyságot, mert nem hagyták megtörni magukat a bírók által. Ha minden vidéki meccsen ilyen játékvezetést kapunk, akkor nagyon nehéz lesz előrelépnünk, de szerencsére a mai napon sikerült az utolsó percben egy győztes gólt találnunk. A három pontra nagyon nagy szükségünk volt, és minősíti a játékunkat, hogy ezt ilyen körülmények között is megszereztük. Gratulálok az ellenfélnek, mert azt gondolom, most is hozták azt, amire jelen pillanatban képesek."
Lipták Lilla (SZAK):
"Nehéz egy ilyen meccs után mit mondani, hiszen nagyot küzdöttünk és hajtottunk, véleményem szerint megérdemeltük volna a döntetlent. Ez az utolsó percben kapott gól nagyon lelombozott bennünket, de remélem, hogy a következő mérkőzésen vissza tudunk majd vágni. Gratulálok a győztes csapatnak!"
Szeitl Szilvia (Femina):
"Az első félidőben gyorsan vezetést szereztünk, és azt hiszem, ebbe bele is aludtunk, így ki tudott egyenlíteni a Szeged. Szerencsére azonban a végén újabb gólt szereztünk, így meg tudtuk nyerni ezt a mérkőzést."
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.