Sport

Labdarúgás: a tavaszi félidőben a Mórahalom áll az élen

Labdarúgás: a tavaszi félidőben a Mórahalom áll az élen

2014. április 22., kedd
Labdarúgás: a tavaszi félidőben a Mórahalom áll az élen
hfc_morahalom_mjDSC_9617

Lejátszották a tavaszi idény felét a csapatok a labdarúgó megyei I. osztályban, ahol a hajrá előtt továbbra is óriási a verseny mind a bajnoki címért, mind a kiesés elkerüléséért.

Amint az a bajnokságok átszervezése miatt várható volt, az előző éveknél lényegesen izgalmasabb küzdelmet vívnak a csapatok a megyei I. osztályban. Hét fordulóval a zárás előtt szinte lehetetlen megjósolni a bajnok és a kieső(k) személyét. Az biztos, hogy a bajnok az első három helyen álló gárda közül kerül ki, míg a megyei I. osztálytól az utolsó öt helyen álló csapatok közül búcsúzik egy, vagy a bajnok esetleges sikertelen osztályozója esetén két együttes.

A Mórahalom tavasszal hibátlan, de három rangadó még vár rájuk

Amennyiben csak a tavasszal lejátszott nyolc bajnoki fordulót vesszük górcső alá, akkor megállapítható, hogy a Magyar György által irányított mórahalmi gárda szerepel legjobban, hiszen valamennyi találkozójuk után győztesen vonultak le a pályáról. Szőke Péterékre azonban még nehéz mérkőzések várnak, hiszen az utolsó hét fordulóban fogadják még a Tisza Volánt és az UTC-t, valamint utaznak Makóra is. Remekel az összesítésben jobb gólaránnyal a bajnokság élén álló Tisza Volán is, a Tóth Ákos vezette szegedi kék-feketék csak az Újszegedi TC elleni döntetlennel veszítettek pontot és rájuk már csak egyetlen rangadó vár, éppen a hétvégi, mórahalmi - akár a bajnoki címet is eldönthető - vendégszereplés. Tartja dobogós helyezését az UTC, Brinszky Adrián csapata a szintén csak a már említett Volán elleni döntetlen alkalmával veszített pontot, de az újszegediek a bajnokság utolsó két fordulójában fogadják még a vásárhelyieket, majd utaznak Mórahalomra.

tothattila_tisza_volan_mako11_gs

Kapaszkodik a Makó, menekül a Nagymágocs

Az élen állók mellett kiváló tavaszt produkál a 18 pontot begyűjtött Makói FC - bár teljesítményét a legutóbbi fordulóban hazai pályán elszenvedett UTC elleni vereség kissé beárnyékolja - de a Bódi-tanítványok a negyedik helyet még elcsíphetik, ha a hétvégén nem kapnak ki Vásárhelyen. Szintén hagyományaikhoz méltó tavaszt produkálnak a csongrádiak, akik az eddig lejátszott nyolc mérkőzésükön pontosan annyi pontot gyűjtöttek, mint ősszel a 15 fordulóban összesen. Az Algyő és a Csanádpalota őrzi korábbi stabil középcsapat státuszát, de igyekszik az újonc Szentesi Kinizsi is, hiszen a hét megszerzett pontjukkal tavasszal a középmezőnyben állnak. Figyelemre méltó a sokak által biztos kiesőnek tartott Nagymágocs tavaszi szereplése, Györgyi István csapata hét pontot szerzett a tavaszon és - bár a vasárnapi, Kistelek elleni hazai vereség akár sorsdöntő is lehet - ezzel nyílttá tették a bentmaradásért folytatott küzdelmet.

hfc_algyo_mj-59

A Vásárhelyé és a Tápéé a tavasz legnagyobb csalódása

A tavasz legnagyobb csalódását az őszi bajnok HFC és a bajnoki címvédő Tápé ESK produkálta. Az őszt még egyetlen vereséggel az élen záró vásárhelyiek mérlege alig jobb, mint 40 %-os, a begyűjtött tíz pontjuk tavasszal csak a középmezőnyre elegendő, összességében pedig már a dobogóra is csak minimális esélyük maradt. Legalább ennyire szembetűnő a tépéiak tavaszi mélyrepülése, akik az idén lejátszott nyolc bajnoki mérkőzésükön csak az SZVSE csapatánál szereztek több pontot. Nincs oka az örömre a komoly előrelépést tervezett FK 1899 Szeged gárdájának sem, hiszen a tavasszal begyűjtött 5 pontjuk miatt csak azért nincsenek veszélyben, mert ősszel 23 pont állt a nevük mellett. Sok a gond Ásotthalmon is, hiszen tavasszal a hétvégi fordulóban sikerült először nyerniük, de az őszi erős középcsapat ott lehet a végelszámolásnál a középmezőny első felében. Egyértelműen kudarc az egykor szebb napokat is megélt Szegedi VSE szereplése, de a Sándorfalva és a Kisteleki TE is csak a hétvégi győzelmének köszönhetően lélegezhetett fel.

A megyei I. osztályú bajnokság állása csak a tavaszi mérkőzések alapján:

1. Mórahalom VSE 8 8 0 0 32-6 24 2. Tisza Volán SC 8 7 1 0 24-3 22 3. Újszegedi TC 8 7 1 0 24-6 22 4. Makó FC 8 6 0 2 19-9 18 5. Algyő SK 8 4 1 3 12-9 13 6. Csongrád TSE 8 4 1 3 15-15 13 7. Csanádpalota FC 7 3 2 2 15-9 11 8. Hódmezővásárhelyi FC 8 3 1 4 12-11 10 9. Szentesi Kinizsi TE 7 2 1 4 6-11 7 10. Sándorfalva SK 8 2 1 5 16-22 7 11. Nagymágocs SE 8 2 1 5 4-23 7 12. Ásotthalmi TE 8 1 3 4 10-20 6 13. Kisteleki TE 8 2 0 6 10-27 6 14. FK 1899 Szeged 8 1 2 5 8-15 5 15. Tápé ESK 8 1 2 5 6-14 5 16. Szegedi VSE 8 1 1 6 4-17 4 A táblázatban a félbeszakadt Szentesi Kinizsi TE - Csanádpalota FC találkozó eredménye - jogerős döntés hiányában - nem szerepel.

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.