Közélet

Képkerettel kampányol Ujhelyi István

Képkerettel kampányol Ujhelyi István

2014. április 22., kedd
Képkerettel kampányol Ujhelyi István
ujhelyi_istvan01_gs

Keretbe foglalja az uniós fejlesztéseket Ujhelyi István szegedi MSZP-s képviselőjelölt az EP-választások kampányában. Az első "kép" egy 10-es troli lett.

Szegedről a 10-es troli végállomásáról indul kampánykörútjára

Ujhelyi István

, hogy különböző fejlesztéseket mutasson meg az embereknek, melyeknek az Európai Unió adta meg a keretét, mint a szegedi tömegfejlesztési projekt, aminek többek között a 10-es troli is a része. "Ezt és az ehhez hasonló volumenű beruházásokat kockáztatja

Orbán Viktor

és pártja, mikor úgynevezett szabadságharcot hirdet az unióval szemben, és a Jobbik is, amikor uniós zászlót éget, vagy épp kidobja azt a Parlament ablakából. Ez a modern hazaárulás szintje" - hangsúlyozta a szocialista politikus a tarjáni Víztorony téren, majd a számokkal kapcsolatban kiemelte, hogy 7200 milliárd forint érkezett az országba az előző hétéves ciklusban, ebből 290 milliárdnyi Szegedre; a következő 7 évben 10 ezer milliárdnyi forrást lehet majd pályázati úton lehívni Brüsszeltől. Ujhelyi szemléltetve azt, hogy mennyi valósult volna meg az EU nélkül a tömegközlekedés fejlesztéséből elmondta, hogy a 13 új trolibuszból 2, a 9 új villamosból pedig csak 1 járhatna. Ujhelyi arról is beszélt, hogy 12 év országgyűlési képviselőség után most az MSZP színeiben az Európai Parlamentbe szeretne bejutni, hogy Európában képviselje Szeged érdekeit. Első számú feladatának azt jelölte meg, hogy munkahelyteremtő beruházások finanszírozására érkezzen uniós forrás a városba, folytatódjon a panelkörzetek rehabilitációja és további fejlesztések valósulhassanak meg az egészségügyben. Ujhelyi sikeresnek értékelte az ajánlásgyűjtést is hangsúlyozva, hogy az első két EP-választásnál nagyságrendekkel többet ajánlást sikerült összegyűjtenie az MSZP-nek.

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.