Közélet

Handó Tünde: átlagon felül teljesít a Szegedi Törvényszék + FOTÓK

Handó Tünde: átlagon felül teljesít a Szegedi Törvényszék + FOTÓK

2014. április 9., szerda
Handó Tünde: átlagon felül teljesít a Szegedi Törvényszék + FOTÓK
torvenyszek_sajttaj05_gs

Országos viszonylatban is kiemelkedőnek nevezte a Szegedi Törvényszék munkáját Handó Tünde, az OBH elnöke. Az elmúlt évet értékelő tájékoztatón elhangzott, 150%-kal, 59 ezer fölé emelkedett a törvényszékre érkező ügyek száma, míg a peres ügyekből csaknem 9500-al több érkezett 2012-höz képest.

„A fellebbezési arányszámokból és a helybenhagyott döntésekből is jól látható, hogy a Szegedi Törvényszék olyan mennyiségben és minőségben ítélkezik, ami jóval meghaladja az országos átlagot, 25%-kal több befejezése van” – fogalmazott

Handó Tünde

az összbírói értekezletet követő sajtótájékoztatón. Az Országos Bírósági Hivatal (OBH) elnöke példaként kiemelte, az első fokú büntető ügyek esetében 33%-kal magasabb a befejezési mutató, míg civilisztikai ügyszakban – ahová a devizahiteles ügyek is tartoznak – 34%-kal több ügyet fejeztek be annak ellenére, hogy első fokon 70% fölötti a fellebbezési arány. Handó Tünde az ítélkezési munka mellett szólt arról is, hogy a Szegedi Törvényszék kiemelkedő munkát végez a tekintetben is, hogy megismertessék az emberekkel a bírósági munkát, vagyis a Nyitott Bíróság programmal valóban kitárták kapuikat. Az OBH elnöke kiemelte a tavaly márciusban bevezetett tanúgondozást, a területen dolgozók segítségét tavaly év végéig 122-en vették igénybe, további 76-an a büntető ügyszakban. A Szegedi Törvényszéken ügyfél elégedettségi felmérést is végeztek, az adatlapok kitöltők 94%-ának pozitívak voltak a visszajelzései.

„A Szegedi Törvényszéket különösen érinti a devizahitelesek kárával kapcsolatos perek, úgy gondolom, felkészültünk ezeknek az ügyeknek a tárgyalására” – tájékoztatott Tárkány-Szűcs Babett. A törvényszék elnöke elmondta, 2013-ban hat új bírát neveztek ki, közülük kettőt határozatlan időre. Kiemelte, hogy a magas ügyszám ellenére a bírák mindent megtettek annak érdekében, hogy minden esetben a lehető legrövidebb időn belül ítélkezzenek. Elmondta, a törvényszék polgári ügyszakában a másodfokú tanácsok gyorsan dolgoznak, a polgári peres esetek 88,4%-át, míg a gazdasági ügyek 91,4%-át egy éven belül befejezik. 2013-ban az összes ügyszakban emelkedett a befejezett ügyek száma, összességében több mint 21.500-al. Az évértékelő sajtótájékoztatón elhangzott, az OBH pályázatán 1,1 millió forintot nyertek, melyből gyermekmeghallgató szobát alakítottak ki a törvényszék Széchenyi téri épületében. A vidéki járásbíróságok valamennyi tárgyalótermét klimatizálták, és elkezdődtek digitális hangrögzítésre is átállni. A munkakörülmények tekintetében a legrosszabb munkakörülmények a Széchenyi téri épületben vannak, mellyel kapcsolatban Handó Tünde elmondta, egy újabb terv készül az elhelyezési nehézségek orvoslására, miután kiderült, hogy az ügyészség munkatársai mégsem költöznek az épületből, melynek felújítási költségei meghaladják az 5 milliárd forintot. A sajtótájékoztatón Harangozó Attila, a Szegedi Ítélőtábla elnöke a törvényszékkel közös munkát méltatta, melynek egyik eleme a Nyitott Bíróság program.

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.