Sport

Egyesületi támogatásokról döntött a szegedi sportbizottság

Egyesületi támogatásokról döntött a szegedi sportbizottság

2014. április 9., szerda
Egyesületi támogatásokról döntött a szegedi sportbizottság
gyorskorcsolya24_gs

Első körben 30,7 millió forintnyi működési támogatást osztott szét helyi klubok között a közgyűlés ifjúsági és sportbizottsága.

Egyebek mellett sportegyesületi működési támogatásokról döntött szerdai ülésén a szegedi közgyűlés ifjúsági és sportbizottsága. A testület az idei esztendőben egyelőre közel 50 millió forintos sportcélú keret fölött rendelkezhet, ám a tervek és remények szerint további - a polgármester által egyelőre zárolt - források is rendelkezésére állnak majd újabb mintegy 45 millió forint összértékben. A sportbizottság korábban úgy határozott: 44,2 millió forintot fordít az egyesületek működésére, 4 milliót az utánpótlás-nevelés támogatására 4 millió, a rendezvényekre pedig 1,6 milliót. A működési részkeretből legutóbb az Ujszegedi TC NB I-es futsalosai kaptak 5 millió forintos gyorssegélyt, mivel

Botka László

korábban zárolta a közgyűlés által megszavazott 10 millió forintos éves finanszírozásukat. (Ugyanúgy az IKV ingatlanértékesítéseiből befolyó pénzekhez kötötte ezt a költségvetési sort is a városvezető, mint a sportdecentrumok fejlesztésére szánt 10 milliót, illetve a jobboldali közgyűlési többség által elfogadott sportkeret 25 millió forintos részét - összesen tehát 45 milliónyi sportcélú pénzt. A sportbizottság egyébként büdzsémódosítást is kezdeményezett nemrégiben: az UTC-ről és a sportdecentrumokról szóló sort a sportkeretbe olvasztaná - a szerk.) Szerdán a sportbizottság 30,7 milliónyi működési támogatást osztott fel. A Fidesz-KDNP javaslatcsomagját

Pintér M. Lajos

külsős tag ismertette, aki később befogadta

Kónya Sándor

, a Városi Sporttanács elnöke és az ugyancsak külsős tag,

Gonda István

kiegészítő indítványait is.

Így az alábbi egyesületek részesülnek már most önkormányzati finanszírozásban:

Szegedi Lelkesedés SK súlyemelő-szakosztály 1 millió, Tisza Volán SC jégkorong-szakosztály 1 millió, Szegedi Asztalitenisz Club 1 millió, Szegedi Atlétikai Klub női labdarúgás 2 millió, Kiskundorozsmai ESK labdarúgás 2 millió, Szegedi Korcsolyázó Egyesület 3 millió, Szegedi Úszó Egylet 2 millió, Gellért SE teniszklub 3 millió, Titán Triatlon Club atlétikai szakosztály 1 millió, Szedeák Nonprofit Kft. 6 millió, Szegedi Vasutas SE: atlétikai szakosztály 1 millió, tájfutás-szakosztály 2 millió, birkózó-szakosztály 3 millió, Tuti Korcsolyázó SE 500 ezer, Szegedi Sárkányhajó Egyesület 500 ezer, Ducsai Erőemelő Oskolája 400 ezer, SZTE Vívó Klub 400 ezer, Tornádó Team Korcsolyázó SE 400 ezer, Szegedi Küzdősport Klub 500 ezer forint. A bizottság kinyilvánította továbbá, hogy kiemelt fontosságúnak tartja a következő időszakban az NB I/B-ben bajnoki címet szerzett szeged-dorozsmai női kézilabdacsapat támogatását, annak lehetővé tételét, hogy az SZKKSE révén több mint két évtized után ismét élvonalbeli női együttese legyen a városnak. Emellett hitet tett

Kónya Gábor

(MSZP), akit

Mihálffy Béla

(Fidesz-KDNP) alelnök mellett a testület többi tagja, így

Nógrádi Tibor

(Fidesz-KDNP) és Pintér M. Lajos is támogatott. Ugyancsak mindenki egyetértett Kónya Gábor azon határozott álláspontjával is, hogy az NB III-ba tartó Tisza Volán SC labdarúgócsapat mellé is oda kell állnia a városnak. Teljes konszenzus mellett határozott így arról a bizottság, hogy a jövőben - több más klub támogatása mellett - e két fontos célra is megtalálja a pénzt a még fel nem osztott, valamint a jelenleg zárolt források között.

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.