Írjon nekünk

Közélet

A legtöbb szakpolitikai hír a közmédiában jelent meg

Ez a tartalom archív! A cikkben szereplő információk a megjelenés óta megváltozhattak.
/var/www/szegedma.hu/web/stab/mti.jpg

Megjelent:

A Nézőpont Intézet első negyedéves híradóelemzése szerint a két közszolgálati médium a pártpolitikai hírek mellett kiemelt figyelmet szentelt a gazdaságpolitikai és szakpolitikai eseményeknek is. Ez azzal áll elsősorban összefüggésben, hogy a közmédiumok a hírműsoraikban nagy felületet szenteltek az egyes pártok programjainak bemutatására a kampány során. Az elemzést kedden kapta meg az MTI.

Hat televízió – M1, Duna TV, TV2, RTL Klub, HírTV és ATV – esti fő híradóit elemezve a Nézőpont Intézet megállapította: a politikai hírek aránya a közszolgálati csatornákon volt a legmagasabb, 67 százalékos.

A legtöbb megjelenést eredményező téma a Simon-Welsz-ügy volt, amely 352 megjelenést generált. A tíz vezető téma között szerepelt még a paksi bővítés kérdése (276) és a rezsicsökkentés (243), a baloldali ellenzéki pártok összefogásának folyamata (193) és az ukrán helyzet magyar szempontjai (153), valamint az őszödi beszéd nyilvánosságra került aktáinak ügye (86).

A politikai híreken belül legtöbbször pártpolitikáról volt szó. A pártok közül a legtöbb megjelenéssel a negyedév során az MSZP rendelkezett (11,3 százalék), 2,3 százalékponttal előzve meg a Fideszt. A magyar politikai tudósításokban harmadik legtöbbet szereplő párt az Együtt-PM volt, a szereplési aránya 5,4 százalékon zárt, a negyedik a Demokratikus Koalíció, az ötödik a Jobbik volt, amely 3,1 százalékos arányt ért el, nem sokkal maradt le az LMP, amely 3 százalékos arányban jelent meg.

Az elemzés a többi között a kormányzati, a civil vagy érdekképviseleti híreket is a politikaiak közé sorolja.

A Nézőpont Intézet elemzése szerint a kormány-kormánypártok-ellenzék hármas arányát vizsgálva minden csatornán jelentősen meghaladta az egyharmados arányt az ellenzéki pártok megjelenése, az RTL Klub, az M1, a HírTV és az ATV esetében ez a mutató 50 százalék felett járt.

A hírműsorokban a kormánytagok közül legtöbbször Orbán Viktor miniszterelnök szólalt meg – 310 alkalommal -, őt követte Varga Mihály nemzetgazdasági miniszter. A kormánypárti politikusok közül Rogán Antal (105 esetben) jelent meg a legtöbbször, az ellenzéki pártok képviseletében pedig Mesterházy Attila (263 alkalom), Gyurcsány Ferenc (195 alkalom) és Bajnai Gordon (146 alkalom) volt látható a leggyakrabban.

Ismét a TV2 hírműsora volt a leghosszabb, és a legtöbb tudósítást is itt láthatták a nézők, ezeknek azonban majdnem a fele balesetekkel és bűnügyekkel foglalkozott. Ezek aránya az RTL Klubon is igen magas, több mint 28 százalékos volt.

Hírzóna

Szeged véres farsangjáról tudhatunk meg többet a Móra Ferenc Múzeumban

Ez a tartalom archív! A cikkben szereplő információk a megjelenés óta megváltozhattak.
/var/www/szegedma.hu/web/stab/mti.jpg

Megjelent:

Szerző:

Egy tudományos konferencia keretében.

Tovább olvasom

Közélet

Csongrádban SOS Kapitány segít a vészhelyzetekben

Ez a tartalom archív! A cikkben szereplő információk a megjelenés óta megváltozhattak.
/var/www/szegedma.hu/web/stab/mti.jpg

Megjelent:

Szerző:

Tavaly ősszel hívták életre az egyedülálló “112 – Tudd, hogy segíthess!” programot.

Tovább olvasom

Egészség

Egy hete rossz a lift a makói rendelőintézetben

Ez a tartalom archív! A cikkben szereplő információk a megjelenés óta megváltozhattak.
/var/www/szegedma.hu/web/stab/mti.jpg

Megjelent:

Szerző:

A felvonó 2006-ban, öt hónap alatt készült el és közel 10 millió forintba került.

Tovább olvasom

Aktuál