Írjon nekünk

Közélet

A Jobbik feljelentést tesz a “bizniszpártok” ügyében

Ez a tartalom archív! A cikkben szereplő információk a megjelenés óta megváltozhattak.
/var/www/szegedma.hu/web/stab/mti.jpg

Megjelent:

A Jobbik feljelentést tesz ismeretlen tettesek ellen az országgyűlési választás ajánlóíveit érintő visszaélések miatt.

Szilágyi György, a párt országgyűlési képviselője keddi sajtótájékoztatóján elmondta: a választás, népszavazás és az európai polgári kezdeményezés rendje elleni bűncselekmény, személyes adattal visszaélés vétsége, valamint költségvetési csalás bűntette miatt tesznek feljelentést.

Indoklása szerint több párt is gyanúba keveredett amiatt, hogy egymás között cserélgette a választópolgárok adatait. Beszédesnek nevezte, hogy noha ma lejár a határidő, az európai parlamenti választásokon tudomásuk szerint egyikük sem adott le ajánlóíveket, amiben az is közrejátszhat, hogy nincsenek közpénzek a rendszerben.

A jobbikos politikus egyúttal arra kérte a legfőbb ügyészt, hogy zároltassa a gyanúba keveredett “bizniszpártok” számláit. Azt mondta, erre azért van szükség, hogy ha bebizonyosodik a törvénytelenség, akkor ne vesszen el a rajtuk lévő közpénz. Szilágyi György emellett azt is kérte, hogy foglalják le a gyanúba keveredett pártok ajánlóíveit a kilencvennapos megsemmisítési határidő előtt, nehogy emiatt hiúsuljon meg a nyomozás.

A képviselő kijelentette: az új parlamentnek változtatnia kell a választási törvényen, hogy megszűnjenek a visszaélési lehetőségek.

Közélet

A kormány azonnali hatállyal felfüggeszti a börtönkártérítések kifizetését

Ez a tartalom archív! A cikkben szereplő információk a megjelenés óta megváltozhattak.
/var/www/szegedma.hu/web/stab/mti.jpg

Megjelent:

Szerző:

A kormány azonnali hatállyal felfüggeszti a börtönkártérítések kifizetését – mondta Völner Pál, az Igazságügyi Minisztérium (IM) parlamenti államtitkára.

Tovább olvasom

Közélet

A hónap végéig várják a nevezéseket a Zsigmond Vilmos Nemzetközi Filmfesztiválra

Ez a tartalom archív! A cikkben szereplő információk a megjelenés óta megváltozhattak.
/var/www/szegedma.hu/web/stab/mti.jpg

Megjelent:

Szerző:

Tovább olvasom

Közélet

Több mint száz troli- vagy villamosbaleset

Ez a tartalom archív! A cikkben szereplő információk a megjelenés óta megváltozhattak.
/var/www/szegedma.hu/web/stab/mti.jpg

Megjelent:

Szerző:

Valamivel kevesebb balesetnek voltak részesei az SZKT villamosai és trolijai 2019-ben, mint egy évvel korábban.

Tovább olvasom

Aktuál