Egyház

Szerdán kezdődik a nagyböjt

Szerdán kezdődik a nagyböjt

2014. március 4., kedd
Szerdán kezdődik a nagyböjt
bojt06_gs

Hamvazószerda ünnepével idén most szerdán kezdődik a húsvétra felkészítő negyvennapos böjt, amit nagyböjtnek neveznek. Erdő Péter bíboros, a Magyar Katolikus Püspöki Konferencia (MKPK) elnöke ezen a napon az esztergomi bazilikában mutat be szentmisét - közölte Tóth János Csaba, az Esztergom-Budapesti Főegyházmegye sajtóreferense kedden az MTI-vel.

A keresztények nagyböjt bűnbánati időszakában Jézus Krisztus feltámadásának, a húsvétnak a megünneplésére készülnek, a hitben való elmélyülés, a kiengesztelődés és a lemondás segítségével. Hozzátette: a hamvazószerda arra az ősi hagyományra vezethető vissza, hogy a hívők a vezeklés részeként hamut szórtak a fejükre. Ennek emlékét a mai napig őrzi a szertartás: az előző évben megszentelt és elégetett barka hamujából a pap ezen a napon - illetve nagyböjt első vasárnapján - keresztet rajzol a hívek homlokára, közben pedig ezt mondja: "Emlékezzél, ember, hogy porból vagy és porrá leszel!" A hamu egyszerre jelképezi az elmúlást és a megtisztulást. A 7. század óta szerdai nappal kezdődik a nagyböjt, így hamvazószerdától húsvét vasárnapig a böjti napok száma éppen negyvenet tesz ki. (A vasárnapokat az egyház nem tekinti böjti napnak). A nagyböjt azért tart pontosan negyven napig, mert a Szentírásban és az abból kiinduló keresztény hagyományban a negyvenes szám mindig az egyes események jelentőségét emeli ki. (Jézus Krisztus nyilvános működésének megkezdése előtt negyven napot töltött a pusztában. Negyven napig tartott a vízözön, negyven évig vándorolt a pusztában a zsidó nép, Mózes negyven napig tartózkodott a Sínai-hegyen és Jónás próféta negyvennapos böjtöt hirdetett Ninivében.) A negyvennapos böjt a 4. századra vált általánossá a keresztény világban. A 11. századig olyannyira szigorú volt, hogy késő délutánig semmit sem ettek, húst, tejterméket és tojást pedig a böjti napokon egyáltalán nem fogyasztottak. Az egyház mára enyhített a böjti szabályokon, de hamvazószerdára és nagypéntekre szigorú böjtöt ír elő: a 18 és 60 év közötti hívek csak háromszor étkezhetnek és egyszer lakhatnak jól. E két napon és nagyböjt többi péntekén 14 évesnél idősebb tagjait arra kéri az egyház, hogy a böjti fegyelem részeként ne fogyasszanak húst. A nagyböjt liturgikus színe a lila, amely a 13. század óta jelképezi a liturgiában a bűnbánatot. Ugyancsak a bűnbánat jeleként marad el a nagyböjt egész folyamán a szentmisékben az alleluja, amely a liturgiában az öröm legközvetlenebb kifejeződése; a templomot ez időszakban nem díszíti virág. Az egyháznak sajátosan a nagyböjthöz kötődő szertartása a keresztúti ájtatosság, amelyen a hívek mintegy végigkísérik Krisztust a kereszthalála felé vezető úton. A böjt vallásos gyakorlata a bűnbánat, a megtisztulás, az áldozat és a könyörgés fontosságát állítja középpontba, kifejezi az ember Isten iránt tanúsított szeretetét és az érte való áldozatvállalását. Húsvétra készülve az egyház a böjt mellett az ima és az alamizsnálkodás (a szegények megsegítése) lelkületét ajánlja híveinek.

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.