Közélet

Pezsgő élet a negyedévszázados Cserepesen + FOTÓK

Pezsgő élet a negyedévszázados Cserepesen + FOTÓK

2014. március 5., szerda
Pezsgő élet a negyedévszázados Cserepesen + FOTÓK
cserepes_sor_piac10_gs

Országos hírű vásár várja szombatonként a vevőket a Cserepes sori piacra, melynek vezetője, Erdős István azt vallja, legfontosabb, hogy ügyfeleik boldogulásáért dolgozzanak nap mint nap.

Egyre több visszatérő árussal büszkélkedhet a huszonötödik születésnapját ünneplő Cserepes sori piac. „Megérte visszatérni a régi hagyományokhoz” – mondja

Erdős István

igazgató, hiszen a szombati vásárok idején zsúfolásig megtelik a terület. Ilyenkor bizony kicsinek is bizonyul a piac, így a vásározóknak az állandó bérlők között is helyet biztosítanak. Sokan a Szent István téri piac felújításakor jöttek a Cserepesre vagy más néven Cseróra, Cserkóra, s úgy tűnik, meglelték a helyüket, maradnak. „Fő célunk úgy dolgozni, hogy az általunk nyújtott szolgáltatás minősége képessé tegye valamennyi ügyfelünket arra, hogy lehető legtöbb termékét, áruját értékesítse, és ez által jobban éljen” – ez nemcsak egy jelmondat, a Cserepesen valóban ezért dolgoznak, aminek meg is van a kézzel fogható eredménye, hiszen folyamatosan növekszik az ügyfélszám. A piacvezetés gyorsan alkalmazkodott az árusok elvárásaihoz, az asztalok alatt zárható dobozokat biztosítanak számukra, így nem kell minden egyes nap újra és újra kicipelniük a portékákat, biztonságosan tárolhatják a piac területén. „Tendencia, hogy a kínai vonal valamelyest elpártolt tőlünk, ők közel egy tucatnyian vannak jelenleg, viszont örvendetes, hogy egyre több a magyar kereskedő. Eleinte csak Szegedről és a környékbeli településekről jöttek, de ma már Ócsáról, Monorról is vannak ügyfeleink, és Kecskemétről is többen visszatértek, akik egy évtizeddel ezelőtt voltak bérlőink. Öröm számunkra, hogy visszataláltak hozzánk” – fogalmazott a piac igazgatója. A hétvégi kirakodóvásár híre elterjedt, vásárlók Szerbiából és Romániából is érkeznek minden alkalommal.

cserepes_sor_piac18_gs

Régiségek és minőségi új termékek – minden egy helyen

Aki azt hinné, hogy csak a használt cikkekért érdemes kilátogatni a Cserepesre, nagyot téved, kiváló minőségű bőrcipőket, ruhákat, friss zöldségeket és virágokat is találunk. A fellendülést mi sem bizonyítja jobban, minthogy a kecskeméti

Pataki János

– aki egykor állandó vásározó volt – idén januárban visszatért Szegedre, nála díszpárnákat és ágyneműket vásárolhatnak a Cserepesre kilátogatók. A sokak által csak „paplanosként” emlegetett férfi azt tapasztalja, sokkal szebb és rendezettebb a piac, mint például egy évtizede, csak azt sajnálja, hogy az emberek szegényebbek. Leginkább a párnákat keresik náluk, de megtudtuk, mindenben igyekeznek megfelelni a vevők igényeinek, így rendelésre is gyártanak garnitúrákat. Saját termelésű zöldségeket és virágokat kínál közel négy éve a piacon

Kálmán József

feleségével „Most a krumplit és a hagymát viszik, de virágot is adtam már el” – mondta el portálunknak a zsombói férfi. Vásárhelyről egy testvérpár jár rendszeresen, ők régiségeket és könyveket adnak-vesznek. Egy másik asztalnál saját termesztésű gyógynövényeket és teakeverékeket kínáltak, melyek közül most a legnépszerűbb a kamilla, de a gyümölcsteákat is keresik a vevők. „Amikor hazamegyünk Erdélybe, magunk gyűjtjük be az áfonyát” – árulta el a kalotaszegi származású ugyancsak zsombói árus.

cserepes_sor_piac0_gs

Ínycsiklandó szalámikkal, sonkákkal és egyéb füstölt termékekkel van jelen a Cserepesen két és fél éve

Zilah Sándor

. „Csak természetes alapanyagokkal dolgozunk több generációs receptúra alapján. Jelenleg mintegy hetvenféle termékünk van, hamarosan pedig az ételallergiások számára is fogyaszthatóakkal jelenünk meg” – tájékoztatott Zilah Sándor, akitől megtudtuk, a sült császárpörc az egyik legkelendőbb termékük, de húsvét közeledtével a sonkákat is viszik. Zilah úrral épp a napokban állapodott meg a piacvezetés, hogy az egyik új pavilonban nyit üzletet. A piac folyamatosan fejlődik, ma már nem bódéváros fogadja a vevőket, részben pályázati forrásokból pavilonsor épül, a mintegy húsz méter hosszú csarnokokban egyenként nyolc üzlet kap helyet, így kulturált körülmények fogadják a vevőket. „Úgy látom, az emberek szeretik az igazi piaci hangulatot, ezt mindenképpen szeretnénk megőrizni. Egy olyan piacot szeretnénk felépíteni, ahova szívesen jönnek a vásárlók, a következő huszonöt évben is” – fogalmazott Erdős István.

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.