Írjon nekünk

Egyetem

Olvasóversennyel emlékeztek Mórára a szegedi iskolások

Ez a tartalom archív! A cikkben szereplő információk a megjelenés óta megváltozhattak.

Megjelent:

Olvasásversenyen emlékeztek Móra Ferencre a szegedi diákok a Gregor József Általános Iskolában.

Az újszegedi Gregor József Általános Iskolában minden tavasszal olvasásversenyen emlékeznek a tanulók Móra Ferencre. Ebben az évben március 4-5-én XXI. alkalommal mérték össze felkészültségüket a Szegedi Tankerület általános iskoláiban tanuló 3–6. osztályosok.

A feladat a nagy író egy-egy elbeszéléséből felolvasás és a történet megértésének bizonyítása volt. A gyerekek élvezettel olvasták Móra Ferenc írásait, vizsgálták a szöveg összefüggéseit, illetve Móra Ferenc különleges szóhasználatát, irodalmi nyelvezetét. Az idei verseny is tartalmazott ismeretterjesztő szöveget, melyekből például felfedezésekről szerezhettek érdekes információkat a résztvevők. Hagyomány, hogy szövegértési feladatokkal bepillantanak a versenyzők a szegedi múzeumban berendezett Móra-emlékszobába, valamint ismerkednek Móra Ferenc munkásságával is.

A legjobban teljesítő tanulók:

3. osztályosok

I. Kiszin Boldizsár – Arany J. Ált. Isk., felkészítő tanár: Lajkóné Ágoston Diána
II. Halász Henrik – SZTE Ságvári E. Gyak. Ált. Isk., felkészítő tanár: Benczéné Frányó Tímea
III. Koltay Stefánia –Szegedi Gregor J. Ált. Isk., felkészítő tanár: Szabó Emese

4. osztályosok:

I. Sándor Vince – Béke Utcai Ált. Isk., felkészítő tanár: Balassa Istvánné
II. Bajusz Petra – SZTE Ságvári E. Gyak. Ált. Isk., felkészítő tanár: Kazi Zsuzsa
III. Nyilas Enikő – Szegedi Gregor J. Ált. Isk., felkészítő tanár: Kormányosné Seres Ildikó

5. osztályosok:

I. Bálint Izabell – SZTE Ságvári E. Gyak. Ált. Isk., felkészítő tanár: Bernáth Magdolna
II. Kopasz Lotti– Rókusi Ált. Isk., felkészítő tanár: Acsai Györgyné
II. Varró Döme – Arany J. Ált. Isk., felkészítő tanár: Kecskeméti Gabriella
III. Láng Nóra – SZTE Ságvári E. Gyak. Ált. Isk., felkészítő tanár: Bernáth Magdolna

6. osztályosok:

I. Papdi Viktória – Gedói Ált. Isk., felkészítő tanár: Máté Gyöngyi
II. Szabó Helga – Arany J. Ált. Isk., felkészítő tanár: Ragályné Kispéter Gyöngyi
III. Balogh Hanna – Béke Utcai Ált. Isk., felkészítő tanár: Vidács Tünde
III. Ekres Anett – Arany J. Ált. Isk., felkészítő tanár: Ragályné Kispéter Gyöngyi

Kommentek

Egyetem

Nemzetközi elismerésben részesültek a Plasztikai és Égési Sebészeti Osztály dolgozói

Ez a tartalom archív! A cikkben szereplő információk a megjelenés óta megváltozhattak.

Megjelent:

Szerző:

A Visegrád Négyek Lengyelországban megtartott Plasztikai Sebészeti Kongresszusán.

Tovább olvasom

Egészség

Modern ággyal gyarapodik a gyermekklinika

Ez a tartalom archív! A cikkben szereplő információk a megjelenés óta megváltozhattak.

Megjelent:

Szerző:

350 000 forintot nyert az intézmény a K&H Gyógyvarázs területi pályázatán.

Tovább olvasom

Egyetem

Különleges nyári egyetemet tartanak a mérnöki karon

Ez a tartalom archív! A cikkben szereplő információk a megjelenés óta megváltozhattak.

Megjelent:

Szerző:

Június 20-21-én hagyományteremtő céllal diagnosztika témakörben.

Tovább olvasom

Aktuál