Közélet

Új zöld tananyagot dolgoz ki három egyetem

Új zöld tananyagot dolgoz ki három egyetem

2014. február 4., kedd
Új zöld tananyagot dolgoz ki három egyetem

Új hulladékgazdálkodási, szennyvízkezelési és megújulóenergia-szakoktatási tananyagot dolgoz ki a Szent István Egyetem (SZIE), a Nyugat-Magyarországi Egyetem és a Nyíregyházi Főiskola konzorciuma. Az oktatási anyag 864 millió forintos uniós támogatásból valósul meg – tájékoztatta Gyuricza Csaba, a SZIE Mezőgazdaság- és Környezettudományi Karának dékánja az MTI-t.

A közös képzési anyagba a hazai tapasztalatokon és szakmai ismereteken túlmenően több jó külföldi gyakorlatot is beépítenek. A környezetmérnökök és mezőgazdasági mérnökök oktatásához készülő tananyagban szerepel egyebek mellett a biológiai hulladékkezelés, a hulladékokból készült termékek termőföldi hasznosítása és a biomassza-termelés is.

Gyuricza Csaba

elmondta: a karon jött létre tavaly az országban először víz- és hulladékgazdálkodási tanszék, és szintén elsőként az országban Gödöllőn indult megújulóenergia-termelési és -hasznosítási felsőfokú szakirányú továbbképzés. Hozzátette: már folyamatban van a Debreceni Egyetemmel közösen indítandó, a megújuló energiát középpontba állító mesterképzés akkreditációja is. A dékán beszámolt arról is, hogy a három felsőoktatási intézmény által alkotott konzorcium bevonja a tananyagfejlesztésbe és az oktatók képzésébe a gazdasági élet szereplőit is, így szakmai szervezetek és cégek leendő munkaadóként beleszólhatnak a jövő mérnökei képzésének tematikájába. A teljes egészében uniós forrásból megvalósuló projekt 2013 tavaszán kezdődött, két évig tart, a magyar és angol nyelvű hagyományos tananyag mellett e-learning változat is készül.

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.