Gazdaság

Tavaly a GDP-növekedés felét a mezőgazdaság adhatta

Tavaly a GDP-növekedés felét a mezőgazdaság adhatta

2014. február 11., kedd
Tavaly a GDP-növekedés felét a mezőgazdaság adhatta

Tavaly az első három negyedévében az agrárium 21,7 százalékkal jobban teljesített, mint 2012 azonos időszakában - mondta Czerván György, a Vidékfejlesztési Minisztérium (VM) agrárgazdaságért felelős államtitkára kedden Miskolcon, sajtótájékoztatón. Hozzátette: úgy gondolja, hogy az utolsó negyedévében is hasonló arány jön ki, ami azt jelentheti, hogy a GDP-növekedés felét a mezőgazdaság adta 2013-ban.

Czerván György

hangsúlyozta, a magyar mezőgazdaság jobban teljesít, amit makrogazdasági adatok támasztanak alá. Kifejtette, a legfrissebb adatok szerint az elmúlt év utolsó negyedében a magyar GDP akár két százalékkal is gyarapodhat, és miután az első három negyedévben a növekedés 0,6 százalék volt, így 2013-ban az előzetes várakozásokhoz képest kedvezőbb lehet, akár az egy százalékot is meghaladhatja. A politikus leszögezte: akkor van növekedés Magyarországon, amikor a mezőgazdaság is jobban teljesít. Emlékeztetett arra, hogy 2012-ben az agrárágazat 8,1 milliárd euró értékben exportált, ami a nemzetgazdaság teljes exportbevételének 10 százaléka volt. Az aktívum pedig 3,6 milliárd euróra rúgott, így a teljes külkereskedelmi aktívum több mint felét adta. A tavalyi év első tízhavi számainak ismeretében elmondható, hogy a 2012-es szintet a mezőgazdasági kivitel és aktívum 2013-ban megközelíti - mondta. Ez Európában páratlan - hangsúlyozta az államtitkár. Czerván György a 2014 és 2020 közötti európai uniós költségvetési időszakról szólva elmondta: a 2014-es év átmenetinek számít. Nem lesz változás a szabályzórendszerben, marad az egyszerűsített területalapú támogatás, a különleges és elkülönített támogatás rendszere. Hasonlóképpen megmaradnak a szerkezetátalakítási támogatások is. A változás annyi, hogy mindezek már az új pénzügyi keretek között működnek majd - jelezte. A területalapú támogatásokról szólva elmondta: kalkulációk szerint az idén 227 euró lesz hektáronként az éves támogatási összeg, szemben a tavalyi 230 euróval, ezt az árfolyamváltozás kompenzálhatja. Az államtitkár fontos változásnak nevezte ugyanakkor, hogy mostantól nem kell brüsszeli engedély az 50 százalékos előleg kifizetéséhez, erről a tagállamok saját hatáskörben döntenek. Ezek a kifizetések október közepétől indulhatnak - tette hozzá.

Vágólapra másolva!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.