Közélet

Szenvedélybetegeknek is segít az SZTE életvezetési tanácsadója

Szenvedélybetegeknek is segít az SZTE életvezetési tanácsadója

2014. február 28., péntek
Szenvedélybetegeknek is segít az SZTE életvezetési tanácsadója
drog_gs

Vizsga előtt becsap egy felest, gyógyszerrel javítja a hangulatát, internetfüggő vagy őrülten shoppingol. Nem tűnnek ezek súlyos problémának, de a sóvárgás elhatalmasodhat, és segítség nélkül nem győzhető le. Az SZTE Egyetemi Életvezetési Tanácsadóhoz azonban a szenvedélybetegek is bátran fordulhatnak új ingyenes, névtelen, de szakmai szolgáltatásának köszönhetően.

Tíz egyetemistából kilenc használt már valamilyen tudatmódosítót, sokan pedig rekreációs céllal fogyasztanak alkoholt, gyógyszerekkel próbálják átvészelni a vizsgaidőszakot, egész nap a számítógép előtt kattintgatnak, vagy csak időnként elkapja őket a vásárlási láz. Ez mind függőség, amely kóros sóvárgással jár, hiába hangzik el a jól ismert mondat: „bármikor abbahagyom”. Hogy milyen súlyos is a probléma, arra az SZTE Egyetemi Életvezetési Tanácsadó Központ adatai is rámutatnak, melyek szerint a legutóbbi szemeszter alatt a személyes tanácsadást igénybe vevő 104 hallgatóból 9 százaléka kért segítséget káros szenvedélye miatt. Alkalmi szerhasználóból könnyen válhat függő, különösen, amikor kiszabadul a fiatal felnőtt a szülői házból, és az új kihívások mellett új lehetőségek is kitárulnak előtte az egyetemen. De az otthontól távol is elérhető a megbízható segítség, hiszen az SZTE Egyetemi Életvezetési Tanácsadó Központhoz a szenvedélybetegek is bizalommal fordulhatnak. Az egység Vitéz utcai épületében hétfőnként 16 órától ugyanis a szegedi Kiút Alapítvány munkatársai tartanak ügyeletet, így az egyetem falai között is elérhető az ingyenes, anonim és szakember által nyújtott szolgáltatás. "A hosszan tartó szerhasználat megállítja a szenvedélybeteg személyiségfejlődését. 20 éves kor előtt a függőségtől ez megtorpan" – hívta fel egy nagy veszélyre a figyelmet

Gróf Róza

. A Kiút Alapítvány vezetője elmondta, míg 2010-ben 155 új szenvedélybeteg kért segítséget a Kiút Alapítványtól, 2013-ban 927 új függő fordult hozzájuk a 2964 régi kliens mellett. Köztük is akadnak egyetemista korúak. Gróf Róza arról is beszámolt, hogy a tanulási nehézségek, vagy a hirtelen életmódváltás esetén a környezet is felfigyelhet arra, ha a szenvedélybetegnek szakember által nyújtott segítségre van szüksége. "Vannak függő típusok is, akik a szerekkel kompenzálnak valamilyen problémát. Ők bármire rá tudnak kattanni, ami segít nekik megfeledkezni a világról vagy a problémáikról. Lehet, hogy azért netezik valaki egész nap, mert nem akar szembenézni az őt érintő problémával. De ilyen az a hallgató is, aki fél a vizsgától, és ezért becsap egy felest vagy bevesz egy gyógyszert a számonkérés előtt" – folytatta a szakember. Ezért az SZTE Egyetemi Életvezetési Tanácsadó Központ a Kiút Alapítvánnyal összefogva szeretne a szenvedélybeteg hallgatók segítségére lenni. Az ingyenes, anonim és szakmai tanácsadások, segítő beszélgetések helyszíne: Szeged, Vitéz utca 17. (az SZTE Egyetemi Életvezetési Tanácsadó Központ), hétfőnként 16 órától.

További információ kérhető az Életvezetési Tanácsadóban:

Facebook:

https://www.facebook.com/sztedcentrum/

tel.: (62) 544 029 e-mail: dcentrum@stud.u-szeged.hu honlap:

http://www.eletv.u-szeged.hu

és a Kiút Alapítványnál:

Facebook:

https://www.facebook.com/szermentes/

tel.: 62-458-448, 30-332-44-88 e-mail: kiutalapitvany@gmail.com honlap:

http://kiutalapitvany.hu/

cím: Szeged, Becsei utca 3.

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.