Egyetem

Nyiss ajtót a jövődre! – nyílt nap és szülői értekezlet február 8-án az SZTE-n

Nyiss ajtót a jövődre! – nyílt nap és szülői értekezlet február 8-án az SZTE-n

2014. február 7., péntek
Nyiss ajtót a jövődre! – nyílt nap és szülői értekezlet február 8-án az SZTE-n
egyetem_epulet05_gs1

A Szegedi Tudományegyetem február 8-án 9 órai kezdettel nyílt napra várja a felvételizést tervezőket és szüleiket a Rektori Hivatal épületébe, ahol az érdeklődők mindent megtudhatnak a felvételi eljárás menetéről és a Szegedi Tudományegyetem képzéseinek követelményeiről.

A nagy sikerre való tekintettel a tavalyi évhez hasonlóan az SZTE idén is megrendezi „szülői értekezlettel” egybekötött nyílt napját. Február 8-án (szombaton) 9 és 14 óra között a szegedi egyetem 12 karán induló képzéseket is bemutató nyílt napon az universitas vezetői ismét tartanak „szülői értekezletet”, ahol friss információkkal segítik a diákokat és a felnőtteket a továbbtanulásról szóló döntés meghozatalában. A program lehetőséget biztosít a jelentkezés benyújtásával kapcsolatos legfontosabb tudnivalókkal kapcsolatos általános tájékozódásra, a felsőoktatást érintő változások megismerésére. A résztvevőknek a képzések megismerése mellett lehetőségük lesz a jelentkezési lap közös kitöltésére is, mindemellett tájékoztatást kapnak a hallgatók költségtérítését segítő ösztöndíjakról, valamint az SZTE hazai és nemzetközi ösztöndíjairól. A program 9 órakor kezdődik a Rektori Hivatal épületének átriumában, ahol a kari standoknál a továbbtanulás előtt állók egészen 14 óráig mindent megtudhatnak a felvételi eljárás menetéről, az egyes képzések követelményeiről, az elhelyezkedési lehetőségekről, illetve minden, a továbbtanulással kapcsolatos kérdésükre választ kapnak az universitas munkatársaitól. Ugyancsak ez idő alatt – 9 és 14 óra között – lehet kitölteni a jelentkezési lapokat a földszinti 5-ös terem számítógépein, a jelentkezők természetesen segítséget kapnak ehhez. A 11 és 13 óra közötti „Szülői értekezlet” keretében a jelentkezés benyújtásával kapcsolatos legfontosabb tudnivalókról, a tájékozódási csatornákról és lehetőségekről, valamint a Szegedi Tudományegyetemet érintő változásokról tart tájékoztatót a második emeleti díszteremben Homoki-Nagy Mária, az SZTE oktatási rektorhelyettese. Az érdeklődő diákok, szülők és pedagógusok információt kapnak az SZTE-n induló felsőoktatási szakképzésekről, alap-, mester- és osztatlan képzésekről, a felvételi ponthatárokról, az osztatlan tanárképzésről, illetve arról, hogy az egyetem milyen lehetőségeket nyújt a felvett hallgatók számára. A hasznos információk mellett képzési orientációs teszt, Karrier Jósda és fergeteges egyetemi hangulat várja a tovább tanulás előtt állókat. A programra egyaránt várják a jelentkezési lapjukat most beadó 12-13. osztályosokat és a felsőoktatásba való jelentkezést fontolgató 9-10-11. osztályosokat is.

SZTEinfo

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.