Sport

Labdarúgás: mégsem igazol a Szegedhez Oláh Lóránt

Labdarúgás: mégsem igazol a Szegedhez Oláh Lóránt

2014. február 4., kedd
Labdarúgás: mégsem igazol a Szegedhez Oláh Lóránt
olah_lorant_ns

A NB II sereghajtójánál, a Kozármislenynél folytatja pályafutását az élvonalbeli Kaposvári Rákóczitól távozó Oláh Lóránt. Ezzel az is eldőlt, a korábbi tervekkel ellentétben a csatár mégsem tér vissza egyelőre Szegedre.

A 34 éves, vajdasági születésű támadó 2002-ig szerbiai együttesekben futballozott, kivéve a 1999-2000-es szezon őszi idényét, amikor az akkor az NB I-ben szereplő Szeged LC csapatát erősítette, melynek színeiben hét mérkőzésen lépett pályára. Karrierje során a későbbiekben viselte a Szolnoki MÁV, a DVSC és a Ferencváros mezét, a legtöbb időt pedig – három részletben – Kaposváron töltötte el. Mint azt

megírtuk

, a Rákóczit elhagyó

Oláh

a hírek szerint tárgyalásban állt a Szeged 2011-Grosics Akadémia együttesével, amit Bánki József, a szegedi klub sajtófőnöke is megerősített. Végül azonban mégsem láthatják a szurkolók

Nyilas Elek

csapatában a rutinos játékost, aki inkább a másodosztályban nyolc megszerzett ponttal tökutolsó kozármislenyiek ajánlatát fogadta el. "Egyértelmű, hogy a mislenyi szerződésem erre a négy–öt hónapra szól, utána meglátjuk, mi lesz. Az elmúlt fél évem nem olyan volt, amilyennek szerettem volna, a tervem az volt, hogy olyan helyre kerüljek, ahol felépíthetem magam" - nyilatkozta Oláh Lóránt a kozamislenyfc.hu-nak.

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.