Sport

Kosárlabda: most már minden meccs sorsdöntő

Kosárlabda: most már minden meccs sorsdöntő

2014. február 28., péntek
Kosárlabda: most már minden meccs sorsdöntő
Kosársuli

Négy fordulóval az alapszakasz befejezése előtt utolsó előtti hazai mérkőzését játsza az EnterHód Vásárhelyi Kosársuli gárdája. A vásárhelyiek ellenfele az a Salgótarjáni KSE, amely szintén a négy közé szeretett volna jutni, amelyre már csak minimális esélye maradt.

A jelenleg ötödik helyen álló vásárhelyiek az előttük álló Debreceni EAC-al vívnak rendkívül kiélezett harcot a felsőházi rájátszást jelentő negyedik helyért.

Elek András

edző csapatának most már minden hátralévő mérkőzése kiérdemli a "sorsdöntő" jelzőt, hiszen

Cziberéék

felsőházi álma már egyetlen vesztes mérkőzéssel is elszállhat. A találkozó azonban kétszeresen is fontos, hiszen amennyiben nem sikerül a vásárhelyieknek a négy közé jutni, akkor viszont ezt az eredményt magukkal viszik a helyosztó szakaszra, így csak a győzelem az elfogadható eredmény a hazaiak számára. A mérkőzés nagy küzdelmet ígér, hiszen a hetedik helyen álló vendégek -

Kováts

és

Krasznai

Óbudára történt távozása ellenére - nem gyengültek, mivel a távozók helyére Oluic és az Albacomp csapatából ismert Madár András érkezett. A salgótarjáni gárda gerincét a rutinos

Tanács - Hartvich - Sebők

trió alkotja. Érdekesség, hogy először lép pályára vendégként a vendégek két Vásárhelyen nevelkedett fiatalja,

Schéda Martin

és

Czuprák Ádám

, míg a csapat egyik edzője a szintén vásárhelyi gyökerekkel bíró, egykori remek kosaras, Kis Sándor. A találkozóra - amelyre a belépés ingyenes - szombaton 17.30-kor kerül sor a Hódtói Sportcsarnokban.

A bajnokság állása:

1. MAFC 18 16 2 0,94 2. EKF-Eger-HÉSZ SE 18 14 4 0,89 3. Mercedes-Benz Gyár KA 18 13 5 0,86 4. Debreceni EAC 17 11 6 0,82 5. EnterHód Vásárhelyi KS 18 11 7 0,81 6. Bp. Honvéd SE 17 10 7 0,79 7. Konecranes-Salgótarjáni KSE 18 10 8 0,78 8. MKB-Euroleasing Vasas 18 9 9 0,75 9. Nagykőrösi Sólymok KE 17 4 13 0,62 10. Szolnoki Olaj KK U-23 18 4 14 0,61 11. Tiszaújvárosi Tisza TV Phoenix KK 17 3 14 0,59 12. Óbudai Kaszások 18 1 17 0,53 Hétközben lejátszották a 16. fordulóból elhalasztott két találkozót, sajnos a kecskemétiek ismét bizonyították, hogy már nem veszik komolyan az alapszakasz hajráját: EKF-Eger-HÉSZ SE - Mercedes-Benz Gyár KA 83-46, míg a vásárhelyiek szombati ellenfele a vártnál szorosabb mérkőzésen nyert a szolnoki fiatalok ellen: Konecranes-Salgótarjáni KSE - Szolnoki Olaj KK U-23 79-74. A 19. forduló további párosítása: Nagykőrösi Sólymok KE - Bp. Honvéd SE, Tiszaújvárosi Tisza TV Phoenix KK - EKF-Eger-HÉSZ SE, DEAC - Szolnoki Olaj KK U-23, Mercedes-Benz Gyár KA - MKB-Euroleasing Vasas, Óbudai Kaszások - MAFC. A korábbi fordulókból elhalasztott Tiszaújvárosi Tisza TV Phoenix KK - Nagykőrösi Sólymok KE találkozót március 7.-én, míg a Debreceni EAC - Bp. Honvéd SE mérkőzést március 9.-én játszák le.

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.