Közélet

A Dalban elhangzott számok már legálisan letölthetők

A Dalban elhangzott számok már legálisan letölthetők

2014. február 7., péntek
A Dalban elhangzott számok már legálisan letölthetők

A Médiaszolgáltatás-támogató és Vagyonkezelő Alap (MTVA) is csatlakozott a magyar zenészek által indított Fair Play kampányhoz, így A Dal című műsorban elhangzott zeneszámokat is legálisan letölthetik az érdeklődők a kezdeményezés weboldaláról elérhető zeneáruházakban.

A közönség a

fairplaymagyarorszag.hu

oldalról jut tovább azokhoz a zeneáruházakhoz, ahonnan le lehet tölteni a dalokat pár száz forintért legálisan - mondta el

Nyitrai Kata

, az MTVA Szórakoztató Műsorok Főszerkesztőségének vezetője pénteken az MTI-nek. Hozzátette: az MTVA és a MAHASZ - Magyar Hanglemezkiadók Szövetsége együttműködésének célja A Dal című műsor kapcsán a legális letöltés fontosságát hangsúlyozni. A ProArt Szövetség a Szerzői Jogokért egyesület által, 2013 nyarán indított Fair Play kampány célja, hogy felhívja a figyelmet a zenészi, alkotói és előadói munka elismerésére, valamint szorosabbra fűzze a zenei alkotók és az őket megtisztelő zenefogyasztók, a "fairplayerek", kapcsolatát. Aki magáénak érzi az ügyet és támogatni akarja a Fair Play-t, annak csupán regisztrálni kell a www.fairplayhungary.hu oldalon. Az Eurovíziós Dalfesztivál magyar versenyének harmadik elődöntőjét szombaton láthatja az M1 és a Duna World csatornán élőben a közönség. A Dal című válogatóverseny végső szakaszába jutott harminc dal előadói közül ezúttal is tíz lesz látható-hallható, közülük hat jut a középdöntőbe. A szombati műsorban

Radics Gigi

előadásában a Catch Me, a Fool Moontól az It Can't Be Over,

Gájer Bálinttól

az Elmaradt pillanatok,

Knoll Gabitól

a Sweet Memories, a New Level Empire-tól a The Last One, a Bülbülstől a Minden mosoly,

Király Lindától

az Everything, a Honeybeasttől A legnagyobb hős,

Pál Dénestől

a Brave New World, a Mystery Gangtől pedig a Játssz még jazzgitár című dal hangzik el. A Dal három elődöntőjéből hat-hat dal, összesen 18 kerül a középdöntőkbe, ahonnan nyolc jut a február 22-i döntőbe. A döntő nyolc dala közül négyet juttat a zsűri a legjobb négybe, végül a nézők döntik el, ki képviselje Magyarországot az idei Eurovíziós Dalfesztiválon május 6. és 10. között a dán fővárosban, Koppenhágában.

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.