Közélet

Rendőrkézen a Corvin-iskola megrongálói

Rendőrkézen a Corvin-iskola megrongálói

2014. január 5., vasárnap
Rendőrkézen a Corvin-iskola megrongálói

Egy napon belül azonosították a rendőrök a vásárhelyi Corvin-iskola rongálóit. Január 2-án érkezett bejelentés a Hódmezővásárhelyi Rendőrkapitányságra arról, hogy ismeretlenek kívülről megrongálták az egykori Corvin-iskola és kollégium elhagyott épületét.

A több napig tartó helyszíni szemle során kiderült, hogy a rongálók az épületben is jártak. A rendőrök mintegy 6 millió forintos kárt dokumentáltak. A vandálok többek között az üvegeket betörték, a konnektorokat a falból vezetékestől kitépték, a mellékhelységben található mosdókagylókat letörték, az ajtókat megrugdosták, illetve a kémia szertárban található vegyszereket az aulába ledobálták. A hódmezővásárhelyi nyomozók a bejelentést követő napon előállítottak egy 17 éves fiút, aki bevallotta, hogy szilveszter éjszaka összeveszett a barátnőjével, ezért törte be az iskola főbejáratánál az üvegeket. A rendőrök kiderítették, hogy az egykori Corvinban több alkalommal is járt egy nagyobb társaság. Közülük két fiatalkorút és egy 18 éves fiatalt már elfogtak. A Hódmezővásárhelyi Rendőrkapitányság 2014. január 4-én őrizetbe vett egy 17 éves vásárhelyi fiatalt, aki miután a nyomozók gyanúsítottként hallgatták ki az ügyben, elment az egyik gyermekkorú tanúhoz és megfenyegette, hogy „bandájával megkeresi”. A rendőrség kezdeményezi az ügyészségen, hogy tegyenek indítványt a bíróságon a fiatalkorú előzetes letartóztatására. A nyomozás rongálás bűntettének megalapozott gyanúja miatt tovább folytatódik a Hódmezővásárhelyi Rendőrkapitányságon, az ügyben további gyanúsítások várhatók.

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.