Írjon nekünk

Bulvár

Még mindig akadnak csatangoló kutyák Szegeden

Ez a tartalom archív! A cikkben szereplő információk a megjelenés óta megváltozhattak.
/var/www/szegedma.hu/web/stab/gaalbernadett.jpg

Megjelent:

petarda-orpheus-haziallatSzilveszter után egy héttel is kóborolnak még petárdázáskor elszökött kutyusok. A kiskedvencek akár több kilométerre is lehetnek otthonuktól, ez pedig megnehezíti a mentést.

Még január 8-án is riasztották kóbor ebhez az Orpheus Állatvédő Egyesületet. A valószínűleg petárdázáskor elszökött kutyust az egyik szegedi szakközépiskola tanulói találták meg, ők értesítették az egyesületet. A kiskedvencnek szerencséje volt, ugyanis a legtöbb ijedt állat akár több tíz kilométerre is elcsatangolhat otthonától, ezért megtalálni is nehezebb őket. Seres Zoltán elnök a SZEGEDma.hu-nak elárulta, a szilveszteri kavalkádban harminc hívást is kaptak az állatvédelmi központban kétségbeesett gazdiktól és kóborlókra bukkant állatbarátoktól egyaránt. Előfordul, hogy a mikrochipezett kutyák – ami egyébként tavaly január óta kötelező – nincsenek regisztrálva a Petvetdata rendszerébe, ebben pedig legtöbbször az állatorvos a ludas. Az állatvédők e nyilvántartásban tudnak utánajárni, kihez tartozik az állat, s ez alapján értesítik a tulajdonosokat.

A mezei ember viszont nem tudja leolvasni az bunda alatt rejtett adatokat. A közösségi oldalakon több csoportot is indítottak a felhasználók, hogy elveszett kedvenceikről vagy éppen talált “világjárókról” töltsenek fel fotókat, remélve, jelentkezik a jótevő. Az Orpheus elnöke szerint mind a mellett, hogy ők is nyilvántartásba helyezik a hozzájuk érkezett állatokat, segítség lehet a régi jól bevált módszer, a plakátolás is. A szegedi központban december 30. és január 8. között körülbelül húsz állat fordult meg.

Tovább olvasom

Bulvár

Megszületett Balogh Zsolt kislánya

Ez a tartalom archív! A cikkben szereplő információk a megjelenés óta megváltozhattak.
/var/www/szegedma.hu/web/stab/gaalbernadett.jpg

Megjelent:

Szerző:

A MOL-Pick Szeged játékosa a Facebook-oldalán osztotta meg az örömhírt.

Tovább olvasom

Hírzóna

Vontatóba rongyolt az autó, a sofőr meghalt

Ez a tartalom archív! A cikkben szereplő információk a megjelenés óta megváltozhattak.
/var/www/szegedma.hu/web/stab/gaalbernadett.jpg

Megjelent:

Szerző:

Vontatóval ütközött az autó ennyi maradt belőle. echo adrotate_group(27);

Tovább olvasom

Bulvár

Ötvenéves frontemberét ünnepli a Tankcsapda!

Ez a tartalom archív! A cikkben szereplő információk a megjelenés óta megváltozhattak.
/var/www/szegedma.hu/web/stab/gaalbernadett.jpg

Megjelent:

Szerző:

Ünnepi tankdübörgés!

Tovább olvasom

Aktuál