Férfi kézilabda Eb: Mocsai óriási csatára, férfias küzdelemre számít

Cikkünk frissítése óta eltelt 10 év, a szövegben szereplő információk a megjelenéskor pontosak voltak, de mára elavulhattak.

pickveszprem05_mocsailajos_gsÓriási csatára számít a norvégok elleni csütörtöki ki-ki mérkőzésen Mocsai Lajos, a dániai Európa-bajnokságon szereplő férfi kézilabda-válogatott szövetségi kapitánya.

“Feltérképeztük őket, látjuk a játékrendszerüket, a gyenge pontjaikat. Van nekik a skandináv kézilabdából egy olyan játékelem-rendszerük, amely kissé sajátos, a legnagyobb erősségük pedig az, hogy a 23-24 éves korosztályból két-három nagyon komoly lövőteljesítményre képes játékossal egészítették ki a régi csapatukat” – nyilatkozta a szerda esti tréninget követően Mocsai Lajos, aki pokoli hangulatra számít, ugyanis a jegyeladások alapján biztos teltház, közel ötezer szurkoló, nagyrészt norvég drukker buzdítja majd kedvenceit.

A szakember külön felhívta a figyelmet a norvégok két kapusára, akik fantasztikusan teljesítettek kedden a spanyolok ellen, valamint a világ egyik legjobb beállósának számító, korábban Veszprémben is szerepelt Bjarte Myrholra. “A gyenge pontjuk az a rendszer, amiben játszanak, ugyanakkor nincsenek rossz játékosaik. A belső pozícióban szereplő két védőjátékosukat kell hibázásra kényszerítenünk” – mondta a szakember. “Ez egy kőkemény, férfias csata lesz, ahol a játékosok az egészségi állapotukat is kockára fogják tenni, ha kell. Ugyanakkor ez a csapat a csütörtöki találkozó eredményétől függetlenül olyan teljesítményt nyújtott a saját maga lehetőségein belül, amely a dicsőségére válik” – tette hozzá a tréner.

A saját bevallása szerint nagyon feszült szövetségi kapitány elmondta, könnyen elképzelhető, hogy a norvégok – az izlandiakhoz hasonlóan – megkapják majd fontos pillanatokban a játékvezetők segítségét. Ezzel kapcsolatban pedig megjegyezte, erre a lehetőségre készülniük kell és be kell bizonyítaniuk, hogy ez a jó karakterű közösség képes ezen túltenni magát. A gárda kedd este egy fantasztikus mérkőzésen 27-27-es döntetlent játszott az izlandiakkal, amennyiben csütörtökön legyőzi vagy döntetlen játszik a norvégokkal, akkor bejut a középdöntőbe, ahová egy pontot visz magával.

A két csapat legutóbb a londoni olimpiát megelőző világbajnoki selejtezős párharcban találkozott egymással, az első mérkőzést hat góllal nyerte Mocsai Lajos csapata, majd az oslói visszavágón négygólos vereséget szenvedett, amivel továbbjutott.

Előző sztori

Kosárlabda: nem hagyott esélyt a Szedeáknak az Alba

Következő sztori

Jogszabálysértés miatt eddig tizenhárom hajléktalant állítottak elő a fővárosban