Közélet

Tárki: idén erősödött a Fidesz, a DK pedig előzi az Együtt-PM-et

Tárki: idén erősödött a Fidesz, a DK pedig előzi az Együtt-PM-et

2013. december 19., csütörtök
Tárki: idén erősödött a Fidesz, a DK pedig előzi az Együtt-PM-et

A Tárki Társadalomkutatási Intézet kutatásai szerint 2013-ban nőtt a pártot választani tudók aránya és erősödött a Fidesz, míg a baloldali ellenzéki pártok együttes támogatottsága lényegében változatlan, de a pártválasztók körében a Demokratikus Koalíció (DK) megelőzi az Együtt-PM szövetséget - írja az MTI.

A közleményben az elmúlt egy év alapvető változásaként említették, hogy csökkent a bizonytalanok és a nem válaszolók aránya, azaz egyre többen tudnak pártot választani. Amekkora mértékben nőtt a pártot választók aránya, nagyjából ugyanakkora mértékben nőtt a Fidesz-KDNP tábora is - írták. A Tárki kutatásai szerint a baloldali pártok összesített támogatottsága változatlan, az év során azonban számottevő mértékű belső átrendeződést lehetett megfigyelni. Kissé csökkent az MSZP és jelentősen nőtt a DK tábora; ez utóbbi a teljes népesség körében az év eleji egy százalékról decemberre hét százalékra nőtt és ezzel beérte az Együtt-PM-et, a pártválasztók körében pedig meg is előzi azt. A közleményben azt írták, nem nagyon változott a Jobbik szavazótábora az év során, de kivehető egy gyenge csökkenő trend, különösen a pártválasztók körében. A decemberi adatokat ismertetve a Tárki közölte, a teljes népesség körében a kormánypártok a novemberi 27 százalék után 28 százalékon állnak, az MSZP pedig 12 százalék után 11 százalékon áll. A pártválasztók körében sem történt érdemi elmozdulás: a Fidesz-KDNP novemberben 48 százalékot, decemberben pedig 47 százalékot szerezne, az MSZP pedig júliustól novemberig 20 százalékot, decemberben pedig 19 százalékot kapott volna egy "most vasárnapi választáson". A bizonytalanok és nem válaszolók aránya sem változott: novemberben a választók összesen 43 százaléka, decemberben 42 százaléka tartozott ebbe a két csoportba. A Tárki szerint a kisebb parlamenti pártok támogatottsága terén is a változatlanság jellemzi az előző egy hónapot. A Jobbik-szavazók aránya a teljes népesség körében novemberben 7 százalék, decemberben 8 százalék, a pártválasztók között pedig 13 százalék és 14 százalék volt. Az LMP támogatottsága a teljes népességen belül 2 százalék után 3 százalék, a pártválasztók körében pedig 3 százalékról 4 százalékra nőtt. Az Együtt-PM népszerűsége a teljes népesség körében a novemberi 5 százalékról 4 százalékra csökkent decemberben, a pártválasztók körében pedig 9 százalékról 7 százalékra változott. A DK támogatottsága a teljes népességen belül a novemberi 3 százalékot követően decemberben 4 százalékra nőtt, a pártválasztók között pedig 6 százalék után 7 százalékot tesz ki. A reprezentatív kutatás december 4-11. között zajlott, ezer ember megkérdezésével.

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.