Elmondom

SZerinTEd? - Kovács Alexandra válaszol

SZerinTEd? - Kovács Alexandra válaszol

2013. december 18., szerda
SZerinTEd? - Kovács Alexandra válaszol
SZS20131216_joarcok_001

Ha szeretnél egy héten át ingyen kajálni, és örülnél, hogy a rádióban a te kedvenc dalaid szólnak, akkor válaszolj a SZerinTEd? rovatunkban az SZTE hallgatóinak feltett körkérdésünkre! Sorozatunk minden szereplőjének leadják öt kedvenc zenéjét az All In Party Rádióban, illetve havonta egy szerencsés nyertesnek könnyítünk diákpénztárcáján azzal, hogy egy hétig ingyen lakmározhat a Bárány Kisvendéglőben.

Aktuális körkérdésünk: Milyen módszerekkel próbálod túlélni a vizsgaidőszakot?

Mai bemutatkozónk Kovács Alexandra, aki a Szegedi Tudományegyetem Állam- és Jogtudományi Karának elsőéves jogász szakos hallgatója. A fiatal lány azt mondta, kicsit tart az első vizsgaidőszakától, ezért a könnyedebb tárgyakat vette előre, a nehezét pedig januárra tartogatja. A harmadszori átszervezés után kialakult egy sorrend, idén még két vizsga vár rá: a jogi alaptan és egy általános statisztika.

Hallgatók a rádióban is!

Délután öt és hat óra között az aktuális napi egyetemistánk szerkeszti az All In PartyRadio műsorát: öt kedvenc számotokat játsszák le az internetes rádióban! Kattanjatok rá!

Januárban pedig egy európai jog és alkotmánytörténet, egy magyar jog és alkotmánytörténet, egy közgazdaságtan és egy politológia vizsga vár megírásra. Módszere, hogy az átlagosnál is több kávét iszik, és kikérdezi vizsgatapasztalatairól a felsőbbéveseket.

Zenelista (csak előadók, tőlük bármi jöhet):

- Asaf Avidan - Nelly - Just a dream - David Guetta - Alphabeat - Linkin Park - Numb - Kiscsillag - Szándék

Hallgassátok Hallgatóink zenéit az All In PartyRadio műsorában!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.