Sport

Kosárlabda: visszatalált a helyes útra a Kosársuli

Kosárlabda: visszatalált a helyes útra a Kosársuli

2013. december 19., csütörtök
Kosárlabda: visszatalált a helyes útra a Kosársuli

Az idei utolsó hazai mérkőzésén fokozatosan felőrölte fiatal fővárosi ellenfelét az EnterHód Vásárhelyi Kosársuli gárdája és Drahos Gábor kiemelkedő játékával végül 23 pontos, fölényes győzelmet aratott.

Az első meglepetés az volt, hogy egyrészt a szerdai időpont, másrészt a magyar női kézilabda válogatott TV közvetítéses VB mérkőzése miatt a szokottnál foghíjasabb volt a lelátó. A másik meglepetést a hazai kezdősor összetétele jelentette, amelyben "a salgótarjáni incidens ellenére" ott volt

Marko Marinkovic

. A találkozót Franczva pontjaival a fővárosiak kezdték jobban, miközben

Vas

, Marinkovic és

Czibere

is pontatlanul dobott. A negyedik perc végére Gruda büntetőivel egyenlített a Kosársuli, majd Moravcsik sportszerűtlennek ítélt faultját követően Drahos büntetőivel már a hazaiak vezettek (4.perc: 6-4). A láthatóan nagyon igyekvő Marinkovic zsákolására még

Solymosi

révén válaszolt a Vasas, de Gruda közeli kosarát követően Czibere beszórta a meccs első tripláját és máris hét ponttal elléptek a hazaiak (5. perc: 13-6). A negyed második fele ugyan Nagy Szabolcs kosarával kezdődött, de válaszként Drahos előbb értékesített két büntetőt, majd megdobta első tripláját és ismét hét pontra nőtt a két csapat közti különbség (9. perc: 18-11), amelyet Kukla és Mócsai kosaraival a negyed végére kilencre növeltek a hazaiak. A második negyed Drahos, illetve

Mohay

kosarával kezdődött. A rendkívül lelkesen játszó fővárosi fiatalok igen keményen védekeztek, de Drahos és Nyilas pontjaival 13-ra nőtt a vásárhelyi előny (14. perc: 30-17). Időt is kért Sárosi Bulcsú edző és egy perc alatt alaposan leteremtette csapatát, ami egy ideig használt is. Lakosa Ákos vezérletével kilenc (40-31) pontra felzárkózott a vendég gárda. A negyed végén Czibere és Nagy Szabolcs is bevágott egy-egy triplát, de a 11 pontos hazai előny megnyugtatónak tünt. Szünet után Franczva, Moravcsik és Lakosa révén ismét megpróbált felzárkózni a vendégcsapat, de az egyik legjobbjuk,

Lakosa Ákos

begyűjtötte negyedik hibáját és Sárosi edző kénytelen volt lecserélni. A pillanatnyi zavart a hazaiak remekül használták ki és két perc alatt a kiválóan játszó

Drahos Gábor

vezérletével egy 10-0-ás szériát produkáltak (26. perc: 63-46). A következő percben

Nagy Szabolcs

is begyűjtötte negyedik személyi hibáját és ez nem sok jót ígért a fővárosiaknak, akiknek a padjánál Sárosi edző igen erősen kritizálta a néha valóban furcsa ítéleteket hozó játékvezetőket. A negyed hajrájában Kukla, Szilágyi és Nyilas kosaraival 18 pontra nőtt a Kosársuli előnye. A negyedik negyedben Vas Péter is megszerezte első pontjait, majd Nagy Szabolcs kipontozódott. Mohay két duplájával kapaszkodott a Vasas (33. perc: 74-61), de ekkor a mindössze négy percet játszott Vejinovic legjobbkor dobott triplát. A következő négy percben felváltva estek a kosarak (37. perc: 85-70), miközben Drahos nyolcadik kisérletéből megdobta ötödik tripláját. A vendégek ekkor már érezhetően feladták, Lakosa révén a 38. percben dobták utolsó kosarukat (88-73) és ezt kihasználva Nyilas, Mócsai és Varga Dániel jóvoltából még nyolc ponttal megtoldották ezt a kükönbséget a hazaiak. A mezőny legjobbja magasan Drahos Gábor lett, aki 26 pontja mellett adott 15 gólpasszt és 10 kiharcolt fault is fűződött a nevéhez. Drahos 44 IBM pontja önmagáért beszél.

Kosárlabda NB I/B keleti csoport, 9. forduló:

EnterHód Vásárhelyi Kosársuli - MKB-Euroleasing Vasas 96-73 (22-13, 25-23, 25-18, 24-19)

Hódmezővásárhely, 300 néző. Vezette: Varga Z., Vadász Cs., Borgula Gy.

Vásárhely:

Drahos 26/15, Czibere Z. 14/9, Vas P. 4, Marinkovic 7, Gruda 8. Csere: Kukla 11, Mócsai 6, Nyilas 11/3, Varga D. 4, Szilágyi 2, Vejinovic 3/3. Edző: Dr. Elek András.

Vasas:

Moravcsik 11, Lakosa 20/6, Helmeczi 4, Solymosi 4, Franczva 9. Csere: Nagy Sz. 9/9, Lang 2, Mohay 9, Krivacevic 2, Szántó 2, Fekete V. 1, Török B. Edző: Sárosi Bulcsú. Dr. Elek András:

"Gratulálok a fiúknak, ilyen hazai évbúcsúztatóra vágytam. Egy nagyon jól szervezett, fiatal, tehetséges játékosokból álló csapatot vertünk meg véleményem szerint megérdemelten."

A 9. forduló további eredményei: Bp. Honvéd SE - Konecranes-Salgótarjáni KSE 90-83, MAFC - EKF-Eger-HÉSZ SE 81-63, Tiszaújvárosi Tisza TV Phoenix KK - Debreceni EAC 91-71, Nagykőrösi Solymok KE - Szolnoki Olaj KK U-23 79-74, Óbudai Kaszások - Mercedes-Benz Gyár KA 54-85.

A bajnokság állása:

1. Mercedes-Benz Gyár KA 9 8 1 0,94 2. MAFC 10 8 2 0,90 3. EKF-Eger-HÉSZ SE 10 7 3 0,85 4. Konecranes-Salgótarjáni KSE 9 6 3 0,83 5. EnterHód Vásárhelyi KS 9 6 3 0,83 6. Bp. Honvéd SE 12 6 6 0,75 7. MKB-Euroleasing Vasas 10 5 5 0,75 8. Debreceni EAC 9 4 5 0,72 9. Szolnoki Olaj KK U-23 8 3 5 0,69 10. Tiszaújvárosi Tisza TV Phoenix KK 9 2 7 0,61 11. Nagykőrösi Solymok KE 8 1 7 0,56 12. Óbudai Kaszások 9 0 9 0,50 A vásárhelyiek az idén még Debrecenben lépnek pályára, majd legközelebb hazai pályán már csak az új évben - január 8-án, szerdán 18 órakor a Tiszaújváros ellen - láthatják kedvenceiket a szurkolók. A 10. forduló párosítása: DEAC - EnterHód Vásárhelyi KS (december 22 vasárnap 16.00), Szolnoki Olaj KK U-23 - Óbudai Kaszások, MKB-Euroleasing Vasas - Tiszaújvárosi Tisza TV Phoenix KK, Konecranes-Salgótarjáni KSE - MAFC, Mercedes-Benz Gyár KA - Nagykőrösi Solymok KE. Az EKF-Eger-HÉSZ SE - Bp. Honvéd SE (89-74) találkozót korábban lejátszották.

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.