Közélet

Karácsonyra hangolnak a Bonifert suli diákjai

Karácsonyra hangolnak a Bonifert suli diákjai

2013. december 19., csütörtök
Karácsonyra hangolnak a Bonifert suli diákjai
SONY DSC

Hagyományos karácsonyi estnek ad otthont pénteken délután a Bonifert Domonkos Általános Iskola. Az intézményben így irányítják rá a szülők és gyermekek figyelmét az ünnep lényegére.

„Szeretnénk egy szülőket és a gyereket egy picit ráhangolni a karácsonyra, ez a célja hagyományos estünknek” – fogalmazott

Husztáné Gyursánszki Erzsébet

. A Bonifert Domonkos Általános Iskola igazgatója hozzátette, céljuk, hogy ráirányítsák a figyelmet arra, miként lehet az ünnepeket szebbé és jobbá tenni mai rohanó világunkban. A másik cél, hogy a szülők lássák gyermekeiket szerepelni, tehetségüket és ügyességüket is megcsodálhatják ezen a rendezvényen. A karácsonyi esten fellép az iskola színjátszó csoportja, melynek tagjait Dombóvári Mária készítette fel, a táncosokat

Szabó Anita

és

Monoriné Karsai Adrienn

, míg az énekkart és a hangszereseket

Éderné Erki Kornélia

és

Szabó Erika

segítette a felkészülésben. A tanévvel kapcsolatban Husztáné elmondta, az oktatás- és nevelés-központúságot igyekszenek megteremteni a gyerekek számára. A délutáni foglalkozások is számos lehetőséget teremtenek, vagyis nem pusztán arról van szó, hogy 16 óráig bent vannak az intézményben a diákok, hanem felzárkóztatás, tehetséggondozás és készségfejlesztés folyik a Bonifert iskolában. „A kerettanterv az első és az ötödik osztályban változott, illetve négy évfolyamon a testnevelés órák száma emelkedett, de ez nem jelentett nagy váltást, mert eddig is volt mindennapos testnevelés az intézményünkben” – tájékoztatott az igazgató. A pedagógusok kötelező 32 órás iskolában való tartózkodásával kapcsolatban elmondta, itt volt tapasztalható a legtöbb ellenérzés, de a tanárok rádöbbentek arra, hogy eddig is több időt töltöttek az intézményben.

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.