Ismét közgyűlés előtt az IKV-s bérlemények ügye

Cikkünk frissítése óta eltelt 7 év, a szövegben szereplő információk a megjelenéskor pontosak voltak, de mára elavulhattak.

kozgyules07_gsA 2014-es évet rendkívüli közgyűléssel kezdik a képviselők, január harmadikán egyetlen napirendi pontot tárgyalnak, egy Széchenyi téri és Kölcsey utcai IKV-s bérlemény cseréjét.

A Vagyongazdálkodási Bizottság munkáját még a nyár folyamán kritizálta Solymos László MSZP-s alpolgármester, szerinte egy Széchenyi téri palota szisztematikus átjátszásában vállal szerepet. A Széchenyi tér 2/A szám alatti 255 négyzetméteres üzlethelyiség bérlője a Kölcsey utca 10. szám alatt egy 350 négyzetméter alapterületű üzletet szeretett volna bérelni. Solymos közlése szerint az IKV-s épületet a cég ügyvédjének közeli hozzátartozóinak akarják kijátszani.

Az IKV Zrt. első embere nyílt levélben reagált Solymos állításaira. Nagy Ferenc elnök-vezérigazgató leszögezte, hét éve üresen álló ingatlant bérelne a bérlő, kétszer annyi bérleti díjért, mint amit eddig fizetett. “Ezt a Vagyongazdálkodási Bizottsági döntést megvétózta Botka polgármester úr, mely jó példa a polgármester és az alpolgármester ingatlangazdálkodásunkat gátló, akadályozó magatartására” – írta Nagy Ferenc.

Botka László MSZP-s városvezető júliusban függesztette fel a Vagyongazdálkodási Bizottság határozatát, és a jelen előterjesztésből is arról ír, hogy az önkormányzat érdekeit sértette a bizottsági határozat. Az ügy a szeptember 20-i közgyűlés napirendi pontjai között is szerepelt, ám akkor a napirendet nem fogadta el a közgyűlés.

„Nem értem, miként kerülhet ez az ügy a közgyűlés elé, ha jól számolom, akkor negyedjére” – reagált a Fidesz szegedi elnöke. Gyimesi László emlékeztetett, ha készültek szakértői vélemények, akkor az abban leírtakat kell figyelembe venni, nem a közgyűlés feladata az ingatlanok értékbecslése. Hozzátette, amennyiben ezek nem voltak megfelelőek, akkor az törvénysértésnek minősül, s ez megint csak nem közgyűlési hatáskör, hanem a bíróságra tartozik. “Egy dolog viszont tényként állítható, a polgármesteri huzavona miatt eddig 3,5 millió forint kár érte a várost” – szögezte le Gyimesi.

A rendkívüli közgyűlés január 3-án kilenc órakor kezdődik.

Default thumbnail
Előző sztori

Irie Maffia és United - szegedi szilveszter 2013

Következő sztori

Labdarúgás: Búrány Zoltán tavaszra már százszázalékos formába lendülne

Legutóbbi hasonló cikkek