Egyetem

Új hírportált avatott a Szegedi Tudományegyetem

Új hírportált avatott a Szegedi Tudományegyetem

2013. november 6., szerda
Új hírportált avatott a Szegedi Tudományegyetem
IMG_1703_330x330

Tudománynépszerűsítés, tehetséggondozás, valamint a középiskolák és az egyetem közötti kapcsolatok ápolása. Ezeket a feladatokat kiemelten kezeli a Szegedi Tudományegyetem, a népszerűsítéshez pedig megújult, részben gyakornokok által működtetett hírportálját hívja segítségül.

„November hónap hagyományok szerint a tudományé, ebben pedig természetesen a szegedi egyetemnek is nagy szerep jut” - vezette fel

Pál József

az SZTE nemzetközi és közkapcsolati rektorhelyettese az egyetem hírportáljának egyik legfőbb célkitűzését, vagyis a tudománynépszerűsítést. Annak érdekében, hogy sikerüljön megnyerniük a legjobb diákokat országhatáron belül és azon túl is, a portál jelentheti azt a színteret, ahol a középiskolások tájékozódni tudnak Magyarország egyik legnagyobb felsőoktatási intézményéről, s annak tevékenységéről. Bár eddig is számos televíziós és írott anyag jelent meg a

www.u-szeged.hu

oldalán, ami a helyi tudománynépszerűsítéssel, az innovációs lehetőségekkel, valamint az egyetemi élettel foglalkozott,

a megújult portálon a Hírek menüpontban

minden egy helyen, kategorizálva, archiválva megtalálható, visszakereshető. „A Szegedi Tudományegyetemet a hazai és nemzetközi közvélemény jelentős szereplőként tartja nyilván, és ezt a fajta imázst szeretnénk a tudományos eredmények elismerését és népszerűsítését szolgáló disszeminációs projektben tovább erősíteni” - folytatta Pál József gondolatait

Kecse-Nagy Sándor

, a "Tudományos eredmények elismerése és disszemunációja a Szegedi Tudományegyetemen" című pályázat projektmenedzsere. Három részt valósítanak meg ennek keretében, mégpedig a tudománynépszerűsítést, a tehetséggondozást, illetve a középiskolák és az egyetem közötti kapcsolatok ápolását. A tehetséggondozó programok közül kiemelkedőként tekint vissza az idén Szegeden megrendezett OTDK-versenyekre, de a kapcsolatápolásra sem lehet panasz: a Szőkefalvi-Nagy Gyula-emlékverseny, a Budó Ágoston-fizikaverseny vagy a hamarosan induló Szent-Györgyi Albert tanulmányi verseny mind azt bizonyítják, a Szegedi Tudományegyetem meg tudja mozgatni a fiatal diákokat, s szívesen térnek vissza falai közé. A projektmenedzser szavaival

Révész Balázs

marketing- és kommunikációs igazgató is egyetértett. Mint tőle megtudtunk, az ősz nagy dobásaként emlegetett, november 29-én sorra kerülő Szent-Györgyi Albert tanulmányi versenyre több mint 20 csapat nevezett, ezzel pedig igen hamar - mindössze két év alatt - nemzetközivé nőtte ki magát. A projekt feladatainak ismertetése után

Újszászi Ilona

, az SZTE Médiacentrum vezetője röviden ismertette az új köntösebe bújtatott hírportált. A webszerkesztők célja elsősorban az volt, hogy a kor igényeinek megfelelő, áttekinthető, archívummal ellátott oldal jöjjön létre, akárcsak a városi médiumokénál. A Szegedi Egyetem Magazin, valamint az annak különszámaként készülő Tudáskapu anyagai a nyomdából kikerülve elektronikusan bárki számára elérhetővé váltak, de az egyetemi televíziós műsorok is színteret kaptak az oldalon. Újszászi Ilona reményei szerint tevékenységükkel a városi médiumoknak is hasznos információval szolgálnak, illetve bízik benne, hogy az általuk nyújtott gyakornoki programmal a legtehetségesebb hallgatóknak lehetőségük lesz felvételt nyerni a szegedi médiumokhoz.

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.