Egyház

Kiss-Rigó: A Krisztusba vetett hitről szólt a Hit Éve az egyházmegyében + FOTÓK

Kiss-Rigó: A Krisztusba vetett hitről szólt a Hit Éve az egyházmegyében + FOTÓK

2013. november 25., hétfő
Kiss-Rigó: A Krisztusba vetett hitről szólt a Hit Éve az egyházmegyében + FOTÓK
a_hit_eve_zaromise14_gs

Krisztus király vasárnapján Ferenc pápa hivatalosan lezárta a Hit Évét, amelyet a II. Vatikáni Zsinat kezdetének 50. évfordulója alkalmából hirdettek meg. A dómban Kiss-Rigó László püspök mutatott be szentmisét, amelyen hálát adtak az elmúlt év kegyelmeiért.

„Az egyházmegye életében a Hit Éve nem egy kampány vagy akció volt, hiszen az egyház élete ugyanúgy folytatódott, hangsúlyosabb volt viszont, hogy nem egy tanításról, hagyományról vagy erkölcsi törvényről van szó, hanem egy személyről,

Jézus Krisztusról

, és a belé vetett hit a lényege a keresztény életnek, közösségnek és tevékenységnek” – fogalmazott

Kiss-Rigó László

. A Szeged-Csanádi Egyházmegye püspöke hozzátette, nem az számít, hogy hány hívő vett részt a Hit Évéhez kapcsolódó programokon, hanem az, hogy hiteles tanúság legyen arról, akit az egyház képvisel, ez az egyetlen megoldása az életnek, a történelemnek. „Mi keresztények nem egy világnézetet vagy vallást képviselünk, hanem a bennünket megszólító Istenre válaszolunk azáltal, hogy elfogadjuk, és hitünket Krisztusba vetjük” – mondta el a SZEGEDma.hu-nak a megyés püspök. „

XVI. Benedek

pápa azt szerette volna elérni a Hit Évének meghirdetésével, hogy minden magát hívőnek mondó keresztény gyakorlatilag is ismerje és megmutassa a hitét, ne forduljon elő az, hogy nagyon sok hívő ember gyakorlati ateista” – erről a Gál Ferenc Főiskolán tartott

előadásában szólt

Kiss-Rigó László a Hit Évének indulásakor.

a_hit_eve_zaromise01_gs

Az előző katolikus egyházfő a II. Vatikáni Zsinat kezdetének 50. évfordulója alkalmából hirdette meg a Hit Évét, amit

Ferenc

pápa a Szent Péter téren pontifikált ünnepi szentmisével zárt le vasárnap. A misén első alkalommal megmutatták

Szent Péter

ereklyéit, és Ferenc pápa átadta első apostoli buzdítását. A mise végén Ferenc pápa az öt kontinens egyházi és társadalmi képviselőinek átadta Evangelii Gaudium című apostoli buzdítását. Harminchat ország két-két tagja vehette át a dokumentumot, közöttük egy püspök Lettországból, egy pap Tanzániából, egy diakónus Ausztráliából és mindazok, akik részt vettek a Hit Évében tartott egyházi eseményeken, novíciák, szeminaristák, bérmáltak, egy csecsemővel és nagymamával érkezett család és egy nem látó asszony, akinek a pápa hangos CD-lemezen adta át az apostoli buzdítást. Ezt a kulturális élet képviseletében két művész –

Etsuro Sotoo

japán szobrászművész, a barcelonai Sagrada Familia székesegyház angyalszobrainak alkotója, valamint

Anna Gulak

lengyel festőnő – és két újságíró is megkapta. Az apostoli buzdítás tartalmát kedden mutatják be a Vatikánban. A márciusban megválasztott egyházfőnek ez az első saját hivatalos dokumentuma a XVI. Benedek nyugalmazott pápával közösen írt és júniusban közölt Lumen fidei enciklika után. A déli Úrangyala-imában (Angelus) Ferenc pápa azokért imádkozott, akiket még ma is hitükért üldöznek. Az egyházfő megemlékezett az Ukrajnát 1932-33-ban sújtó nagy éhínség (Holodomor) nyolcvanadik évfordulójáról is, melyben – mint fogalmazott – „milliók haltak meg a szovjet rezsim miatt”.

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.